Michael Angelo Batio is immár besoroltatott azon külföldi előadók sorába, akik szeretnek kis hazánkba ellátogatni, hiszen lassan már menetrendszerűen jön minden évben egy-egy fellépéssel, hogy leckét adjon a leendő gitárospalánták számára. A valaha a leggyorsabb, legsebesebb technikájú gitárosok közé sorolt, idén 60. életévét betöltött Michael a PeCsa Café megszűnése által ezúttal is egy egészen családias környezetű helyre érkezett kíséretével, a Városligettől nem messze fekvő BackStage Pubba.

Egy javarészt új felállású kísérőzenekart hozott magával, amiben ráadásul egy énekesnő is helyet kapott, tartogatott tehát meglepetéseket bőven az este és nem állt így fenn a koncertbeszámolóm kapcsán a „copy paste veszély”. Roberto Pirami dobos ugyan vele jött a múltkor is, de a többiek mind újak voltak mellette. Így a  rekedtes, rockos torokkal bíró fiatal olasz énekesnő, Gianna Chilla (az ő felbukkanásának különösen örültem) és a basszeros Don Roxx (aki korábban olyan nagyságok mellett tette le névjegyét, mint Uli Jon Roth vagy Eric Martin) jelenléte miatt is pláne megérte ellátogatni az ördögi technikájú virgabajnok idei koncertjére. Kár, hogy mindössze alig 30-an, ha jelen voltunk, az meg különösen fájó volt, hogy a zenészszakma krémje a legnagyobb távolságtartással elment az esemény mellett.

A kezdésben ugyan nem lehet mondani, hogy a szerencse a kezére játszott volna a shredmesternek, ugyanis miután sikertelenül próbálták belőni a hangzást, le kellett mennie személyesen a keverőshöz és rendre utasítani. Elég szokatlan az ilyesmi, de ami jár, az jár!

Egyvalami biztos: Giannának olyan fülrepesztően éles hangja van, hogy azonnal jólesően konstatáltam magamban, hogy végre egy csaj, akinek vérében és torkában van a ROCK!!! Mindamellett még gyöngyörű is, idővel simán felzárkózhat nagy-nagy istennőm, Cristina Scabbia, a Lacuna Coil csalogánya mellé. A tetovált szépség több nótát is énekelt szerencsénkre, és a kanyarban lévő új Batio korongról is elszórtak ízelítő gyanánt pár szerzeményt. Ezek alapján egy igazán hard-rockos anyagra számíthatunk, sok-sok Led Zeppelin, Deep Purple, Whitesnake, Rainbow, Yngwie Malmsteen, Axel Rudi Pell hatással; nem kell tehát félnie a rajongóknak attól, hogy hősünk elkezd tipikus amcsi nyáladzást játszani. 😀

Sztorizásból nem volt hiány; Batio mester mesélt többek közt a személyes kedvenc heavy metal bandájáról, a Led Zeppelinnel kapcsolatos élményeiről (ezen amúgy vitatkoznék, hogy Jimmy Page-ék heavy metal lettek volna. OK, hogy a műfaj egyik úttörői, de egy Sabbath-hoz képest inkább prog. rock voltak), majd elő is adott egy egyveleget Zeppelin örökzöldekből. Egybe, a Rock ‘N’ Rollba beszállt Gianna Chilla is énekelni. Ment is a hangjához ez a szám. Továbbá szó esett Michaelnek a Dimebag Darrellhez fűződő baráti viszonyáról is, ami után nem is következhetett más, mint a Pantera egyveleg. A Cowboys From Hell volt az a dal, amihez kicsit kevésnek éreztem Gianna hangját. Egyébként nem adta elő rosszul.

A főszereplő elmagyarázta a helyes gitártartás praktikáját is, meg azt, hogy melyik gitártartásra gerjednek legjobban a csajok. 🙂 Mintha mindez még nem volna elég, a réges-régi zenekarának, az elég rövid életű Nitro-nak időszakáról is bőségesen ontotta a történeteket. Mintha csak Lőrincz Tibit (Stress) hallottuk volna a heavy metal igazi aranykoráról nyilatkozni! Bár angolul nem tudóknak kétlem, hogy átjött volna a sztorik lényege aznap este. Jómagam ugyan nem szeretem annyira, ha túl sokat dumál a színpadon egy előadó, én a zene miatt megyek elsődlegesen, de Batio annyira szerethető figura, hogy neki megbocsátható.

A már említett Nitro repertoárjából át is emelt néhány dalt erre az estére Michael. Öröm volt a köbön, hogy ezúttal megpiszkálva a megszokott műsort több saját dallal készült. Az elmaradhatatlan duplanyakú gitár is előkerült (mire többen vad fotózásba kezdtek), amellyel már annyi címlapon pózolt a főhős. Ismét olyan figurákat mutatott be rajta, hogy csak lestünk!

A Purple Burnje is immár kihagyhatatlanul bebetonozódott a MAB koncertek setlistjébe, nem maradt ki most sem. S mennyire jól áll neki! De valamennyi feldolgozáshoz profin, alázattal nyúltak. Volt még Van Halen és Ozzy idézgetés (Randy Rhoads mint minden normális metal gitárosra, úgy MAB-ra is hatott), ezek ugyancsak kellemesen „csúsztak”.

Ismét köszönet illeti a Livesoundot, hogy a nem túl nagy érdeklődés ellenére még mindig megéri nekik elhozni Budapestre az egyik leggyorsabban tekerni képes gityóst és reméljük, megajándékoz még minket pár felejthetetlen élménnyel ez a felállás, ami idén jött vele!