Punkos játékbabák

Bár voltam már több Toy Dolls koncerten is, ez az első, hogy a Fémforgács hasábjain írok róluk.  A mindig mosolygós Michael Algar, közismertebb nevén Olga vezényletével a 70-es évek vége óta űzik az ipart (pályafutásuk során már többször kimondták a végszót, de valahogy aztán később rendre újra összerántotta Olga a bagázst); s a legtöbb brit punk-nagyágyúval ellentétben nem igazán a politizálásra, társadalomkritizálásra fektették a hangsúlyt, sokkal inkább a laza szórakoztatásra. Eme vonatkozásban némiképp rokonok a Buzzcocksszal, jóllehet Pete Shelley-ékre a jópofáskodás nem annyira jellemző. Toy Dollsék viszont humor terén is verhetetlenek, ahogy azt ezen az estén is meg lehetett tapasztalni. Méltán fogadta őket kismilliomodik magyar koncertjükön telt ház az A38 gyomrában (már két hónappal a buli előtt sold out lett az esemény!).

A bemelegítő banda szerepét a Yellow Spots kapta meg, akiknek nem is kell ecsetelni különösebben, hogy ez mekkora megtiszteltetés, hisz bevallottan óriási hatással volt rájuk a Toy Dolls (még a Yellow Spots név is Olgáéktól eredeztethető). Ennek megfelelően Schlekiék ki is tettek magukért. Jobb híján belezős rockabilly-ként aposztrofált, swinges elemeket is jócskán tartalmazó muzsikájuk igazi partyhangulatot képes varázsolni bárhová. Sorra dübörögtek a beteges témákkal foglalkozó, de ugyanakkor humorgazdag YS „slágerek”, mint pl. a Feri, a szadista, Hova lett a toalett?, vagy a kihagyhatatlan Oké Májkül… Érdemes megjegyezni, hogy új szaxis van a csapatban Pultfőnök személyében, továbbá Pap Péter egykori gitárost is színpadra invitálták egy dal erejéig. A Worse Things Happen At Sea c. Toy Dolls örökbecsűt pedig a maguk képére formálva vezették elő, magának Olga mesternek ajánlva.

Aki volt már Toy Dollson, az tudja, hogy ez a három veterán punkfickó mindig ad a feltűnően látványos megjelenítésre. A dilinyós napszemüvegek, a tarkabarka fellépőruhák mind hozzátartoznak imidzsükhöz. Olga rajzfilmfigurákra emlékeztetően bohókás énekhangja szintén összetéveszthetetlen stílusjegy. Az eddig olvasottakból tehát hamar kiderülhet, hogy a TD sosem súrolt Swallow The Sun-i mélységeket, ellenben számítani lehet rájuk, ha a punk-rockot nem a világfájdalommal teli negatív oldaláról közelítjük meg. Ha a Muppet Show-nak punkos aláfestést képzelne el valaki, mindenképp a Toy Dolls lennének a legjobb megfejtés erre!

Eddigi majdnem 40 évükből szinte megállás nélkül dübörögtek az olyan happy punk himnuszok, mint az Idle Gossip, Harry Cross, Cloughy Is A Bootboy,  Lambrusco Kid, Dig That Groove Baby, Glenda And The Test Tube Baby, stb.  A játékbabák zenéje igen sokat merít a kelta folkból is, tehát a vidámkodó kalipunk bagázsok (korai Green Day, No Use For A Name, Offspring, Lagwagon, NOFX, stb.) mellett az újabban divatos kelta folk-punk legjelesebb képviselői (Dropkick Murphys, Flogging Molly, stb.) is felettébb sokat köszönhetnek Olga társulatának.

A The Surfaristól átvett, a Ventures, Beach Boys és Fat Boys által is feldolgozott surf rock klasszikus Wipe Out is kihagyhatatlan kelléke már a TD buliknak; én mindig örülök, ha felcsendül. Nem maradhattak ki a virgázósabb komolyzenei szösszenetek sem (mint amilyen a Toccata In Dm), ezeknél megbizonyosodhatott bárki a tagok zenei képességeiről – akik tehát a punkot a hangszeres tudás hiánya miatt szólják le, azoknak érdemes lenne ezen dolgaikat megfülelni. Egyedül mindössze azt sajnálom, hogy a One More Megabyte lemez hanyagolva volt. A hajót agyig töltő közönség a legelső pillanattól fogva együtt lélegzett a trióval, az első sorokban – ahogy az várható volt – bizony beindultak rendesen a pogómanók. 😀



Jókedélyűen, a tőlük megszokott színvonalon zenélték végig a kb. másfél órás koncertet, különösebb meglepetések nélkül. Ám így szeretjük őket immár évtizedek óta. Közel 40 év után sem fogynak ki a vidámságból  és rock ‘n’ rollból.


Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.