Gyömbérrel szétcsapott iskolabusz

Két teremben is jártam bulin aznap a Dürerben. Nem is bántam meg, hiszen remek zenekarok vártak rám és zúztak meg ott helyben.

Amíg a kisteremben el nem kezdődött a Hit By A School Bus műsora, átnéztem a középsőbe (Room 041) a Tumor Called Marlát megsasolni. A csapat az itthoni metalcore szcéna egyik üde színfoltja. Az átlagból kiemeli őket, hogy a főénekes Gerő mellett egy női tag is kiveszi a részét a vokalizálásból. Eddigi termésüket mind eljátoszották a fellépésen és újabb születésű dalaikból is ízelítőt kaphattunk. Sajnos Tumorékat még nagyon kevesen szemléléték a színpad előtt. Pedig érdemes lesz figyelni őket, mert okozhatnak még meglepiket a jövőben!

A Hit By A School Busban Cojones, A Losing Season, stb tagok egyesítették erőiket, hogy parasztlengő HC/punkot nyomjanak. Kaparintottam tőlük egy setlistet, ám sajnos azóta nem találom sehol, részben ezért is csúszott annyit a cikkem (bocs fiúk!). Ami rémlik, az az, hogy kiálltak hárman és letépték az arcunkat olyan zöngeményeikkel, mint pl. a Never Slow Down, Drivers Song, What U Got… A frontember Medve Balázs átkötő szövegei sokat hozzátettek a HBASB lényegi mondandójához. Óriási agysebészeti megfejtések amúgy nincsenek, csak a kőkemény társadalomkritika bele a pofába. Saját számaik mellett elővettek egy Biohazard és egy Sick Of It All nótát is, amik igazi koncertbeindító HC-gránátok és személy szerint nagyon örültem nekik. Az a bizonyos névbeli sulibusz tehát tényleg szét lett csapkodva. 😀 Ha a kitartásuk meglesz, könnyen a hasonló stílusban mozgó Don Gatto sarkára léphetnek.

A Sunsetnek csak az utolsó számait néztem, a OneRepublic feldolgozásukra értem át a középső terembe. A Sunset dolgai eléggé felpörögtek az utóbbi időkben; nyitottak már a Papa Roachnak,  Insane-nek, Depressziónak, stb. Lendületüket még az sem tudta megtörni igazán, hogy a dobos Hámori Dávid teljes jogú tagja lett az egyre népszerűbb Fish!-nek. A legtöbb tag eleve játszik máshol is: a basszeros Fehér Sándor pl. a Wrong Side-ot erősíti, Kovács Gergely pedig a Red Swampben énekel még. Utóbbi tag sajnos nem tudott jelen lenni aznap – kár, mert a Sunset két énekeses felállásában bizony rejlenek nagy lehetőségek!

A Toportyán Férgeket sem láttam végig, mert menni kellett Jinjerre. Nagyjából a szokásosat hozták Metz Norbiék. Trágár, szókimondó szövegeikre az Összeomlás korabeli Action óta nem nagyon akadt példa rockban. Ugrálós, ösztönös HC-metaljuk leginkább az említett korai Action és a korai Cadaveres De Tortugas kereszteződéseként írható körül. Pusztulás című minialbumuk mellett előkerült a kihagyhatatlan feldolgozás a Sepulturától (Roots Bloody Roots), de még az eredeti amúgy sem túlbonyolított verzióhoz képest is jelentősen le lett punkosítva Toportyánék előadásában. Kedvenceim tőlük a Negatív bélyeg (refrénje <Egyedül rohadsz meg, te féreg, rajtad marad a negatív bélyeg> mindenkihez szólhatna, aki leszar, letapos, ill. szembeköp másokat), Ott voltam (ez stílszerűen akár rólam is szólhatna :D), ill. a kissé Helmetes, Actionös Kattan a bilincs. Céljukat, hogy a létező legsuttyóbb, legalávalóbb gettómetalt tolják a pofánkba, a kőkemény valósággal egyetemben, azt hiszem elérték.

Szeretem, ha egy énekesnős metal banda dallamos, de ugyanakkor üdítőek a szimfonikus hatásokkal flörtölő csapatok tengerében az olyan durvulatzenét játszó hordák, mint az ukrán Jinjer. Sokan a tetovált és fültágítós Tatyana Shmaylyuk miatt figyeltek fel erre a zenekarra, aki bár nem mondhatni, hogy a legszebb hölgyemény volna ebben a frontcsajos metalos zsánerben, de szerencsére nemcsak a hörgéshez-üvöltéshez ért, hanem tud tisztábban, dallamosabban is énekelni, ha az adott zenei rész megkívánja, valamint közvetlensége és a közönséget tenyérből való etetése mindenképp szimpivé, szerethetővé teszi.

Zenéjük nagyjából a mostanában trendi deathcore/metalcore vonalon mozog, itt-ott djentes megnyilvánulásokkal, ami miatt egy Periphery rajongó is ugyanúgy rábukhat, ahogy teszem azt egy Whitechapel fan. Egészen vegyes is volt a közönség felhozatala, a szépen megtelt középső termet rendesen meg is zúzta az ukrán metal szenzációként kikiáltott brigád. Az első sorokban elég durván beindult a HC bulikról jól ismert moshpit.

A Cloud Factory című anyaguk már ugyan 2 éves, de más javában dolgoznak a folytatásán, ami a jelek szerint változatosabb lesz elődjénél. Az összesen 12 számot felvonultató programban pedig minden fan megtalálhatta a kedvencét, remélem. A Just Anotherrel a motorokat berúgó koncertben nem nagyon engedélyezett üresjáratot az ukrán négyesfogat, jöhetetett bármi (Scissors, Words Of Wisdom, I Speak Astronomy), a publikum meg volt már véve. A végső lezárásban pedig a Who’s Gonna Be The One zúzott porrá mindenkit.

A show után minden tag kijött pacsizni, dedikálni, fotózkodni, s ahogy az várható volt, egyből Tatyanát rohamozták a legtöbben. Ő szerencsére türelmesen állta a rajongói ostromot. 🙂 De mindegyik tagról elmondható, hogy közvetlen. Ott tobzódtak valamennyien a merchpultnál.

Aki lemaradt volna a Jinjerről, annak jó hír, hogy a Trivium előtt hó végén igaz drágábban, de megnézheti őket. Aki meg repetázna Tatyanáékból, annak meg azért jó hír.