X. Nightbreed

Idén tizedszer került megrendezésre a mára túlzás nélkül kultikus státuszt elért fesztivál, amely hosszabb szünet után tavaly tért vissza tetszhalott állapotából. Idén ráadásul dupla jubileumot is ünnepelhetett az összegyűlt közönség – sőt úgy talán még pontosabb : közösség -, hiszen az előzőleg Rock Alföld elnevezést viselő rendezvény meg épp húsz (20!) évvel korábban indult.
A jelmondat tehát ez volt: “20 év Rock!”

A korábban két napos fesztivál – amit inkább egy nagyszabású házibuliként kell felfogni -, egy estére korlátozódott (bár ha hozzávesszük a téli fővárosi bulit, akkor megvan a két nap…) sokak által a nyár egyik legjobban várt eseménye volt.
A szervezés, a felvezetés példaértékű, ráadásul a tavaly már bevált Budapest – Ecsegfalva – Budapest buszjárat is újra segítette az eljutást.

Már előre borítékolható volt, hogy nem lesz bukta a fesztivál, annak ellenére sem, hogy a Rockmaraton nyilván közönség vonzó volt. A Nightbreed törzsközönsége viszont lojális ez vitán felüli.
Ráadásul olyan kuriózummal indult a buli, ami miatt érdemes volt korán érkezni.
Az Árnyak jó ideje nem működik már, és azt hiszem nyugodtan nevezhetjük mára kultikusnak az egykori szolnoki bandát. Az újraegyesülésnek jelenleg nem sok esélyét látni – bár erről az érintetteket is érdemes lenne talán megkérdezni -, viszont a dalok sokaknak jelentenek sokat (ebbe a körbe magam is beletartozom), így az Árnyakusztik projekt fellépése kihagyhatatlan volt.

Nyilván fura volt a megszokott dalokat egy szál gitárral hallani, ugyanakkor az ezen a rendezvényen három formációban három különböző szerepben is fellépő Kiss Peti remekül hangszerelte át akusztikus giárra és játszotta az olyan dalokat, mint az Én leszek a fény, a Néma üzenet, az Őszben vagy épp az Azt akarom, melyekben amúgy rendkívül hangsúlyos billentyűk vannak. Szerencsére az egyik személyes kedvencem, a Jég is programba került. A dalok üzenete persze mit sem változott, de ahogy mi is idősebbek lettünk, Molnár Robi is másképp viszonyul hozzájuk. Így is különleges élmény volt újra átélni ezeket. Ennél nagyobbat talán akkor ütött volna, ha nem elsőként lépnek a színpadra, hanem mondjuk sötétben…
Az meg a közönségen kívül még Robi is meglepte, amikor Tóth Gyula is csatlakozott és az utolsó három dalt két gitárral játszották.

A folytatásban a Cantara foglalta el a színpadot. Ez a banda Vágtázó Halottkémek és F.O. System tagokat tömörít, ráadásul Kiss Peti (lásd még CLUE, Autumn Twilight) énekesként csatalakozott és erősíti őket.

A koncertjük kis túlzással (és ha már EB volt, sportkifejezéssel élve) két félidőre oszlott. Az első felében Nagy Vera énekelt olyan dalokban, mint a Remissionis és a Viking hódítók. Ezek a dalok inkább világzenés hangulatúak.
A koncert második felében Kiss Peti vette át a frontemberi posztot, s énekelt olyan darkosabb jellegű tételekben, mint a Nor Will the Flame Burn You, Words of Isaiah és az Unio Mystica. Még egy ősbemutatót is kaptunk, mivel a vadiúj Sacrificium is elhagzott.
A Cantara zenekart az idén már – ha jól számolom – negyedszer láttam külöböző méretű helyeken és bár nekik sem a délutáni tűző napsütés a legideálisabb, mégis volt egyfajta különleges hangulata az előadásuknak, amit a talán a lemenő nap és a szeles síkvidék meg falusi nyugalom keveréke adott. Ennek ellenére továbbra sem tudtak egyértelműen meggyőzni, bár vannak jó dalaik és az újak talán erősebbnek tűntek.

Az Autumn Twilight rendszeres fellépője a Nightbreed-eknek . Tavaly is voltak, és idén sem maradt ki az amúgy csak ilyen alkalmakra összeálló banda koncertje. 2016-ban a tíz éves Dream Seeks Dreamer album adta a fellépésük gerincét, ha jól emlékszem olyan dalokkal, mint a kvázi névadójuk, a lemez címadója és a számomra a buli csúcspontját jelentő God Or Idol.
Persze megidézték a Sequel lemezüket is, többek között, de volt meglepetés a Fields of the Nephilim For Her Light-jának képében. Ráadásként pedig a Believe in Faith hangzott el.

Az AT anno valahogy kimaradt, valahogy elmentünk egymás mellett. Itt azonban mindig szívesen nézem meg őket. Mondjuk a végére kicsit nekem már nehezemre esett a figyelem fenntartása, de persze egy fesztiválon ez talán bocsánatos bűn, hisz itt – főleg itt – a rég látott ismerősök is legalább akkora figyelmet “követelnek”, mint a koncertek.

Mátyás Attila egy dark ikon, azt hiszem ez vitán felül áll. Az meg, hogy olyan csapatokban is játszott, mint a Sex Action, az Action, az Agnus Dei csak a megerősíti, hogy nem egydimenziós zenész. De ezt aligha kellett bárkinek is bizonygatnia a jelenlévők közül.
Matyi nem először lépett az ecsegi színpadra, így örömmel üdvözölte a közönséget és örömét fejezte ki, hogy újra itt lehetett.
Aktuális csapatában – erre az estére legalábbis – történt némi változás, mivel a Cantara ütősével álltak ki, ami az est kuriózum jellegét erősítette. Bense Sanyi viszont itt volt, aki basszusgitározás mellett vokáljával is sokat hozzátett a műsorhoz, ami jó hangulatban zajlott.

Az olyan dalokkal, mint a 2011-es lemez címadója, az Újra kezded, és persze nem maradhatott ki a sokak által a legjobb Matyi formációnak tartott Agnus Dei megidézése sem, amit Az eső c. szám képében kaptunk meg. Természetesen nincs Matyi koncert F.O. System nóta nélkül. A kultikus alap dark banda Még című dala hatalmas sikert aratott, a koncert egyik csúcspontja volt.
Nem sokat kellett biztatni a bandát, hogy visszajöjjenek egy kis ráadásra, amit egy Billy Idol feldolgozás (Rebel Yell) képében kaptunk meg.
Mára inkább hard rock a MAB, de remek hangulatot teremtettek, és itt el is oszlatnék egy tévhitet. A dark rock nem feltétlenül világfájdalmas, ezt bizonyította ez a buli is.

A Mátyás Attila Band koncertje után viszont jött a szerintem totál felesleges The Trees fellépése. Nekem már tavaly is kilógott a felhozatalból a Kevin Johnson & co műsora, de számomra a hol punkos, hol alter dalokat nyomó társulat bő félórás műsora csak időhúzásra volt jó. Nyilván van közönsége, mert láthatóan sokan hallgatták a színpad előtt is, de nekem nem jött be. Bocs!
Az egyetlen pozitívum nekem az volt, hogy az ezt követő PG Csoportnak már nem kellett újra az átszereléssel sok időt tölteni, hisz Kevint is Jantyik Csabáék kísérték. Már így is tetemes volt a csúszás.

Nos, mivel érthető okokból a PG az ecsegiek számára A ZENEKAR, így nem kétséges a fellépésük a Nightbreedeken.
Alapvetően nincs is bajom velük, sőt, vannak dalaik, melyek sokat jelentenek nekem is – és nem csak a nosztalgia okán -, meg a 2007-es Nem sietünk sehová lemezüket sokra is tartom, az Ezüstbojtár című friss (?) és koncepciózus anyaggal, illetve annak előadásával viszont nagyon nem tudok mit kezdeni. Így volt ez tavaly is és most sem változott. Biztos bennem van a hiba, de többekkel egyetemben csak az olyan régebbi dalok tudtak megmozgatni, mint az Útlevél, fogkefe, a Kocsmadal vagy a Hány méter a szeretet.

Tavaly óta elég sok minden történt a De Facto-val. Okosan, lépésről lépésre haladva érkeztünk el a hazai pályás fellépésükhöz, amit a jól sikerült Nihil lemez csak még inkább vártam. És láthatóan nem voltam ezzel egyedül.
Mit is mondhatok? A bandát a tavalyi visszatérő koncert óta láttam néhányszor, kisebb-nagyobb színpadokon. Sosem adtak gyenge koncertet, de itt a hangulat miatt még jobban esett a fellépés.
Természetesen játszották a szokásos slágereket (Tűzég, 999), de az új lemez dalaiból is kaptunk néhányat. A Sámán ének volt talán a legjobb ezen az estén.
Gyula és a csapat is láthatóan jól érezte magát a színpadon, s a közönség is vevő volt rájuk. Még az önjelölt szereplők sem tudták elrontani a hangulatot, bár volt néhány necces pillanat, a pedálok környékén…
Bár szívesen hallottam volna még a ráadásban pár dalt, de tiszteletem a bandának, hogy a további csúszás elkerülése érdekében lemondtak erről.

Jött az este egyik végletének számító Bornholm, hogy megmutassa pagan black metalját, amivel külföldön is sikeresen koncerteznek. Igazság szerint nem én vagyok a célközönségük, így csak annyit, hogy a késői idő ellenére a dalaik megkívánta komolysággal nyomták le dallamokat sem nélkülöző programjukat.
A látványra is adtak, s számukra talán még kedvező is volt a hűvösebb éjjeli időpont, hisz a fellépőruhájuk egy délutáni fellépésnél bizony kényelmetlen lehet.
Igazság szerint az első két szám után kis pihenőre vonultam, de ennyiből is látható volt számomra, hogy a banda együtt van, a hamarosan érkező új lemezt pedig biztos sokan várják.

Az erőgyűjtés jól is jött, mert a hamarosan szintén új lemezzel jelentkező Dying Wish volt az egyik, amiért semmiképp sem akartam kihagyni a fesztivált. A banda jó két órás csúszással kezdhette meg műsorát, és le a kalappal, lendületes műsort kaptunk.
A program gerincét a 2005-ös D.Y.I.N.G. W.I.S.H. lemez adta, a szokásos profizmussal érkeztek az olyan jól bevált klasszikusok, mint a Buried, a Mechanical Life és a Forgotten Dead.

Persze kaptunk ízelítőt a friss anyagról is, ami már keverés alatt van. A Tükörország című lemez Nincs kiút és Amit akarsz c. dalai alapján egy erős anyag körvonalazódik. Engem főleg az utóbbi dal fogott meg. Már nem is fura, hogy magyarul halljuk a számokat, pedig anno a Lopott idők megjelenésekor – ami természetesen itt sem maradhatott ki a műsorból – ez még nem volt ennyire egyértelmű.
Mindenesetre a körülmények ellenére is nagyon jó hangulatú fellépés volt ez.
A hosszúra nyúlt Nightbreed a The Silent Horizon c. első album slágerével, a Slave to the Night hangjaival zárult, s közben a hajnal első fényei már megjelentek a keleti horizonton.

Kösz mindent, várjuk a folytatást!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.