Van valami a csapvízben a skandinávoknál, mindig megállapítom. Nem csupán az extrémebb metal válfajokban képesek rendre valami kurrenset és maradandót létrehozni, hanem akár a marginálisabb stílusokban is. Ilyen pl. a doom/stoner, vintage rock csapásvonal is, amivel bár túl nagy rétegekhez nem juthatnak el, de az irányzat szerelmeseinek körében tutira ismerősen csenghetnek bandáik. Ezen a vonalon is egy vagon király zenekart termeltek ki az északiak. Ezek közül most a svédországi Vänersborgban székelő Serpent érkezett hazánkba, a Subterra szervezésében. A zenekart 2012-ben alapította három a stílus iránt elhivatott fiatalember és eddig két nagylemezt szabadítottak rá a nagyvilágra. A legutóbbi Nekromant címre hallgat, tavaly jött ki és ennek anyagával érkeztek hozzánk. Igaz, hogy létezett már régebben Serpent néven egy szintén svéd doom metal brigád, ám ők azóta a múlt ködébe vesztek, így tkp. semmi akadálya annak, hogy hőseink használhassák eme nevet.

A nyitó Burning Full Throttle-t sajnos lecsúsztam teljesen, pedig Molnár Feriéket bírom, valamint illettek eléggé a svédekhez stílusban. Mindegy majd az Atomic Bitchwax előtt lesz újra esély megtekinteni őket (amely koncertet már izgatottan várom). Benzingőztől bűzlő országúti stonerjük bármilyen körülmények közt képes hangulatot teremteni.

Az est főszereplőit viszont láttam teljes egészében. Nem voltunk túl sokan, sajnos ez a fajta zene nálunk még mindig rétegműfaj, plusz a banda sem annyira bejáratott még. Setlist nem lévén sajnos nem nagyon tudok számcímeket felidézni, de a Demon On Our Side és a Doom On You biztosan elhangoztak. Zeneileg a Serpent nem újította meg a műfajt; ezt a sabbathista doom rockot már eljátszották rengetegszer, de valahogy mégis képes működni nálam. Hogy miért? Mert csont őszinte, a srácok tudnak írni dalokat és van az egészben feeling. Ők maguk szimplán heavy metalnak nevezik, amit játszanak, de az a Maiden, Priest, Manowar ismeretében eléggé félrevezető. Kétségtelenül a doom irányzat sarokköveinek számító Black Sabbath lemezek szolgáltathatták a kiindulópontot a skacoknak, de hasonlították már őket a Pentagramhoz is, jóllehet a svédek nem ragaszkodnak annyira az old school megszólaláshoz, mint Bobby Lieblingék, hanem modernebb zaka-zaka témákhoz is előszeretettel nyúlnak. Ilyenkor ha nagyon akarom, belehallhatok némi Moodot, Trouble-t (az egyik tagnak tökre bejött a The Skull pólóm), sHEAVY-t, Mos Generatort, Obsessedet is a zenéjükbe, ám a Serpent nem húz le úgy hangulatilag, mint mondjuk Wino bácsi bandái. Nincsenek túl komolyan kínzó belassulások sem, mint mondjuk a honfitárs Monolordnál. Áradt a laza, pozitív, mosolygós hangulat a fellépés alatt; röpködték a skollék (ez a svédeknél annyit tesz: egészségedre). Szóval ha eredetiségben nem is, hangulatteremtésben és közvetlenségben jeleskedett a zenekar. A Black Sabbath már amúgy is vissza készül vonulni, úgyhogy jöhetnek előre a követők! 😀 A Serpent számai nincsenek túlnyújtva; az 5 perces hosszt nemigen lépik át, tehát ők megannyi doomsterrel ellentétben inkább a hagyományos rockos sémákat követik. Ezzel kétségtelenül egy pozitívabb hangvételt ütnek meg.

Élőben az énekes-basszeros frontember, Mattias Ottosson hangja kevésbé tűnt Ozzy-snak, mint lemezen hallgatva. Másik két társa nem produkál zeneileg óriási megfejtéseket, tehát Berklee zenesulis megoldásokat ne náluk keressünk, de összességében jól bánnak az ehhez a zenéhez szükséges régi, rozsdálló szerszámokkal. Nem játszottak túl sokat, talán alig 40 perc, ha volt az egész cakumpakk. Nem tudom, a Burning alatt hogy szólt a cucc; a Trafik híres arról, hogy meglehetősen sokat pöszmötöl a hangzás beállításával, ám a svéd gyerekek műsora alatt nagyon is korrektül megdörrent a cájg. A koncert után egyből a merchpulthoz vették az irányt a tagok, ahol ők maguk árulták a pólóikat és egyéb portékáikat. Valamint beszélgettek készségesen a rajongókkal. Én össze is álltam velük csoportképre.

Akinek szívügye ez a doomos szubkultúra, az nagy eséllyel új favoritot üdvözölhetett a trióban. Szimpatikus gyerekek, akik nem próbálnak mások lenni, akik. Akinek viszont már csömöre van a soktízmilliomodik Sabbath gyökerű muzsikától, vagy alapból nem is csípi az ilyesmit (vannak itt ilyenek?), az kerülje messzire.