Mivel az Arkhé bemutatkozó anyagát az idei év egyik legjobb lemezének tartom, gondoltam, megnézem első fellépésüket, melyre Zalaegerszegen került sor az Atlantis klubban.

Az estét a budapesti Ygfan nyitotta, elszállós black metaljuk tökéletesen illik az Arkhé zenéjéhez. Talán nem is annyira koncertmuzsika ez, otthon, nyugiban, fejhallgatóval teremti meg leginkább a kívánt atmoszférát. Ennek ellenére működött a dolog élőben is, sikerült reprezentálniuk első lemezük anyagát, sőt az élő hangzás még jót is tett nekik, kiválóan adta vissza azt a lüktető, hullámzó elszállást, ami rájuk jellemző. Nekem különösképpen Bodor László basszusjátéka tetszett, hangszere remekül szólt, kellő és változatos alapot adva a többi zenésznek. Az egyetlen gyenge pont a tiszta ének volt, mely sajnos sokszor hamisan szólt, ezen a téren még kellene javítani. Mindent összevetve nem csalódtam a csapatban, nagyon hangulatos koncertet adtak.

A második fellépő a Green Men volt, mely egy budapesti Type O Negative tribute csapat. Érdekes, hogy egy tribute csapat jött az Ygfan után, én őket raktam volna elsőnek, véleményem szerint egy saját számokkal operáló csapat azért jobban megérdemelte volna a figyelmet. Hogy van-e értelme ezeknek a tribute csapatoknak, abba most nem megyek bele, lássuk inkább mit hoztak össze a srácok!
Sajnos a hosszú beállás után sem szólalt meg igazán jól a produkció, néha olyan szintű kásába ment át a hangzás, hogy azt sem tudtam, hogy mit játszanak éppen. Peter Steele erős karizmáját lehetetlen bármilyen tribute csapatnak is pótolni, de Dudás Gábor énekesre nem lehetett panasz, hangra szinte egy az egyben hozta Acélos Pétert, kinézetre meg nem lehet mindenki 2 méteres izomkollekció. Az kinézet rendben volt, zöld gitárok, pólók, a basszusgitár láncon lógott, szóval figyeltek a részletekre is.
A repertoár kissé kaotikusra sikeredett, ez talán a rövidített programnak is betudható volt. Én mindenesetre elhagytam volna a Doors feldolgozást, szívesebben meghallgattam volna mondjuk a Black. No. 1-t helyette.

Elérkezett a történelmi pillanat: az Arkhé megmérettetett élőben is! Nem volt különösebb elvarásom a koncerttel kapcsolatban, hisz Nagy András bármekkora rutinra is tett szert a Sear Bliss révén, azért ez mégiscsak egy teljesen más történet.
Az első, ami feltűnt, az a profi színpadkép volt. Egy hatalmas kivetítő foglalta el a színpad közepét és már a beállásnál látni lehetett, hogy a zenészek a színpad két oldalát fogják elfoglalni, a vizualitást ezáltal teljesen szabadon hagyva. A vásznon aztán az egész koncert alatt ment a vetítés, de nem csupán egyszerű szimbólumokat vagy jeleket vetítettek elénk, hanem tudatosan összerakott, komolyan átgondolt filmek egészítették ki a az amúgy is rendkívül hangulatos zenét. A négy zenész végig feketeségbe burkolódzott, a hangsúlyt teljes mértékben a zenére és a vizualitásra helyezve. Ez itt nem az egók felesleges magamutogatása volt, hanem teljes alázat a művészet iránt.

Az első meglepetés az intró után maga a hangzás volt. Ilyen profin megszólaló koncerten rég voltam már. A brutális hangerő ellenére minden tisztán és érthetően szólt. A zenészekre nem térek ki külön, hiszen mindannyian hosszú múltra tekintenek vissza, abban biztos voltam, hogy profin fogják interpretálni az album dalait.
A Meditation in the Woods-zal nyitottak és már érezni lehetett, hogy itt valami nagyon profi produkció fog kibontakozni. A nagy kérdés nyilván az volt, hogy András tudja-e az énekdallamokat élőben is hozni, de mindjárt ennél a számnál választ kaptunk rá: igen, az ének szinte tökéletes volt. Az est folyamán hol András, hol Scheer Viktor énekelt, de előfordult, hogy két szólamban énekeltek. A lényeg, panasz nem lehetett, minden olyan olajozott volt, mintha nem is az első koncertjüket adták volna. Az effektek nagy része gépről szólt, de Scheer Milán basszusgitáros néha el-elvarázsolt minket a szintiken kihozott zajokkal is.
Az olyan számok, mint a Lélekölők vagy a Scum hihetetlenül nyersen és brutálisan szóltak élőben, megteremtve az egyensúlyt az elszállós, borongósabb részekkel. Az az átfogó melankólia, amit a lemezen is éreztem, itt még hatványozottabban volt jelen, a nyers, brutális hangzás, valamint a vetített képek tovább fokozták az emberi lét hiábavalóságának az érzését. Érdekes húzás volt, hogy a Fergeteg hava alatt maga a számra forgatott klip ment, ám így megbizonyosodhattunk róla (bár nem volt róla kétségem előtte sem), hogy Ziskó Olivér atomóra pontossággal hozza az alapokat.

A koncert nem volt hosszú, hiszen egylemezes banda révén nem tudtak még olyan sok számból csemegézni. Az album összes dala elhangzott és zárásképpen még kaptunk egy feldolgozást a Lullaby képében. A The Cure nagy slágere illett a csapathoz, a kivetítőn meg mi más is lehetett, mint pókok hada, hisz tudjuk, hogy “…the spiderman is always hungry”.

November 20-án a budapesti Gödör Klubban lép fel az Arkhé. Aki kicsit is nyitottabb az experimentális muzsikák felé, az feltétlenül nézze meg őket! Merem állítani, hogy ilyen profi produkciót magyar csapattól még nemigen láthatott senki! Gratulálok ehhez a remek bemutatkozáshoz!

Fotók: Szombathelyi Tamás
Mentés