SamhainFest 2016 – Witches & Witchers Edition

November 4-én került megrendezésre a SamhainFest 2016 a budapesti Kvlt-ban, ahol a főzenekar a lengyel Percival volt.
Igen, az a Percival, aki a hatalmas sikert aratott The Witcher 3: Wild Hunt (2015) szerepjáték zenéjért felelős. S ezen az estén a játék zenéiből egy koncerttel kedveskedtek a magyar rajongóknak. Ilyen koncert csak Lengyelországban és Franciaországban, a Ragnard Rock Fesztiválon volt eddig, illetve november 5-én Szerbiában. A november 4-ei fesztiválhoz csatlakozott még a Kalevala, a Woodscream, a Noamuthen és az Eravistae is.

Az idei SamhainFest-et megelőzően november 3-án a budapesti BarCraft 2-ben The Witcher Night került megrendezésre, ahol elővételben lehetett hozzájutni a november 4-ei fesztiválhoz (138 darab talált gazdára). Természetesen ezen az estén a Percival is képviseltette magát. Ezen kívül volt The Witcher quiz is, ahol Vaják – Tűzkeresztség könyveket lehetett nyerni.

November 4-én 19:00 órára volt meghirdetve a kapunyitás, ami 19:20 környékére csúszott. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy az egész fesztivál programja csúszni fog. Alig kezdődött el az első koncert, amikor a főszervező már ki is posztolta a Facebook-ra, hogy teltház van, s aki nem jutott jegyhez, azokat már sajnos nem tudják beengedni! Ez a bejegyzés 20:49-kor került ki.

Már előre szeretném leszögezni, hogy a beszámoló legnagyobb része a Percival fellépéséről fog szólni. Ennek az az egyszerű oka, mert elsősorban miattuk látogattam el a fesztiválra, és a többi fellépő programjába csak bele-bele nézegettem, a többi időt inkább diskurálással töltöttem. Ezért a többi folk metal fellépőről csak néhány szóban írnék.

Először a magyar Eluveitie-tribute zenekar, az Eravistae lépett fel. Hosszas beálást követően kezdték el a műsorukat, ahol a svájci Eluveitie ismertebb dalait játszották. A koncert elején még adódtak hangosítási problémák, amit később sikerrel orvosoltak. A koncertterem annyira megtelt, hogy szinte mozdulni sem lehetett, s amíg a levegőztetőt nem kapcsolták be,  levegőhöz is nehezen lehetett jutni.

Az Eluveite hazai „helytartói” után az orosz Woodscream következett, akiknek ez volt az első fellépése Magyarországon. Zenéjükben ötvözik a szláv és nyugat-európai dallamokat metal zenével. Produkciójukat a közönség felől pozitív visszajelzést kapott, ahogy az este mindegyik fellépője is ilyen fogadtatásban részesült.

Az oroszokat a hazai Noamuthen követte. Őket inkább egy szimfonikus extrém metalban utazó bandaként tudnám aposztrofálni, akik fantasy témában utaznak. fellépésük egyben az első nagylemezük a The Begining bemutatója is volt.

Harmadik fellépőként a szintén orosz Kalevala zenekart üdvözölhettük a színpadon, akik idén március 11-én már jártak Magyarországon, Akkor a Dürer Kert – Room 041-es termében a III. Nordic Metal Night főzenekaraként mutatták be a dallamos folk metal alapú zenéjüket.

Az este utolsó és egyben főzenekara a Percival Schuttenbach volt, akik Percival néven egy akusztikus koncertet adtak, ahol a The Witcher 3: Wild Hunt zenéiből válogattak néhány dalt. Mielőtt elkezdeném a beszámolót velük kapcsolatban, megpróbálok egy rövid összefoglalót írni a The Witcher-rel kapcsolatban. (Órákig tudnék erről mesélni). Akit nem érdekel a rövid összefoglaló nyugodtan ugorja át a következő három bekezdést.

Andrzej Sapkowski lengyel író 1990-ben megalkotta a Wiedźmin-t (The Witcher), Ez egy felnőtteknek szóló naturalista, dark fantasy világba kalauzolja el az olvasóit, ami egyben egy görbe tükörként szolgál az akkori társadalomra. (Ami a mai nap is megálja a helyét) .A könyvben nyíltan beszélnek felnőtteknek szóló témákról, ami a XIII. században van ültetve. Lengyelországban hatalmas sikert aratott ez az alkotás, főleg a 30-as éveiket taposó fiatalok körében. A könyvből készült egy sorozat is, ami finoman szólva nagyot bukott, ugyanis nem adta vissza a könyv hangulatát, és az alacsony költségvetés miatt röhejesre is sikeredett. (Magyarországon eddig öt kötet kapható Vaják címmel).

A CD Project Red hatalmas fába vágta a fejszét. Elhatározta, hogy a kódsorok közé ülteti a könyv szellemiségi tartalmát, és 2007. októberében egy szerepjáték formájában kiadta a The Witcher-t, amelyhez magyar szinkron is készült. A program az Év Játéka címet meg is kapta! (A lengyel Vader is írt ehhez egy dalt, amit ITT  nézhettek meg).
2012-ben érkezett a folytatás The Witcher 2: Assassins of Kings alcímmel, ami szintén hatalmas sikert aratott. A harmadik rész 2015-ben készült el, amely a The Witcher 3: Wild Hunt címet kapta. Ez az alkotás szintén Év Játéka címet kapott! A The Witcher harmadik részének a zenei felelőse a lengyel folk metalos Percival Schuttenbach volt, s ennek a formációnak egy akusztikus változataként született meg a Percival, akik külön ehhez az univerzumhoz írtak zenéket.

Visszatérve a koncerthez. Sajnos egy negatív tényezővel kell kezdenem – megpróbálom visszafogottan leírni a következő sorokat.
A szomszéd Yukban valami techno party volt és az egész teljesen áthallatszott! Ez rettenetesen zavarta az akusztikus koncertet, még úgy is, hogy közel álltam a színpadhoz. Alig lehetett hallani a Percival műsorát! El se tudom mondani, hogy mennyire dühített ez a dolog. Néhány szám után orvoslásra került ez a zavaró és idegesítő tényező azzal, hogy feljebb tették a kifelé szóló hangerőt.
Ezt követően vált élvezetessé a koncert. A nézőtér teljesen megtelt, szinte mozdulni sem lehetett. Néhányan a koncert alatt hátrébb is mentek – gondolom a hering party miatt -, s így már egy kisebb csapat rajongó már ugrálni és összekapaszkodva táncolni is tudott. Ráadásnak egy srácot még fel is emeltek, s egy ideig tudott crowdsurf-ölni. No, ez elég érdekes látvány volt az alacsony belagasság miatt. A srác a kezével a plafont súrolta.

Én kifejezetten örültem annak, hogy a setlist-be bekerült egy-egy dal a Hearts of Stone-ból (A Gifted Man Brings Gifts Galore) és Blood and Wine-ból (Blood and Wine) lengyel változata is. Ezen felül érdekes olt hallgatni a némileg áthangszerelt Ladies of the Woods tételét is. Természetesen az előbb említett dalon kívül más ismert dalok is megszólaltak némileg más hangzással, amit a videojátékban lehet hallani. Természetesen a koncert végén a Lazare sem maradhatott ki programból.
Személy-szerint hiányoltam a You are… Immortal c. tételt.

Remélem lesz még alkalmam őket élőben látni hasonló programmal egy nagyobb helyen, ahol kicsit szellősebben is lehet állni! Egy szabadtéri fesztiválon például simán el tudnám képzelni a fellépésüket.

Eredetileg az ukrán Sventoyar is fellépett volna, de vízum problémák miatt lemondták a teljes európai fellépésüket, így Magyarországra sem jöttek el.

Köszönet a szervezésért Péderi Tamásnak és Hormai Balázsnak, hogy megálmodták és összehozták ezt a fesztivált!