Aki járt a Monostori Erődben – amely Komáromban található – sok hasonlóságot vehet észre a két erőd kialakításával kapcsolatban.
Az utazás
Idén is a fesztiválbuszt választottam. Ezúttal a testvérem is velem tartott, aki készítette a fotókat. A busz kedd éjfélkor indult Budapestről, és reggel 08:00 után ért a fesztivál helyszínére.
1. nap
Megérkezésünkkor arra gondoltam célszerű lenne végrehajtani az akkreditációs regisztrációt, és a kiadott karszalagon található chipet feltölteni. Sajnos ez a gondolat meghiúsult, ugyanis azzal nem számoltam, hogy a sajtós bódé csak 10:00 órától érhető el. Ezért visszasétáltunk a szálláshelyre, így délutánra maradt a regisztráció.
Mielőtt még elkezdeném a fesztivállal kapcsolatosan szerzett tapasztalataimat, egy technikai információt osztanék meg, amely a sajtós fotósokra vonatkozik. (Akit nem érint, nyugodtan ugorja át ezt a részt).
A kiadott kiegészítő karszalag csak arra jogosítja fel a fotósokat, hogy a fesztivál területére bevihetik a fényképezőgépet. A kordon elé nem mehetnek be, oda csak a fesztivál saját fotósait engedik be, nekik más karszalagot is adnak. Ugyanúgy nem mehetnek fel az erődfalra és a natural stand részre sem!
Ezt az információt azért osztottam meg, hogy aki fotósként szeretne részt venni a rendezvényen, számoljon ezekkel a tényekkel. Sajnos ezek az információk csak a helyszínen derülnek ki.
Ahogyan azt korábban is írtam a délutáni órákban tértünk vissza a fesztiválra, ahol gördülékenyen lezajlott a regisztráció, illetve kb. 10 perc sorban állást követően a chipet is fel tudtuk tölteni. A bejutás után először a sörcsapot látogattam meg, ugyanis az első két nap iszonyatos nagy kánikula volt, 34 fok feletti hőmérséklettel, ami hajnalban is csak 28 fokig hűlt le. Úgyhogy próbáltam árnyékosabb helyeket keresni. Közben megmutattam a testvéremnek, hogy mi hol van. (Idén új attrakciókkal is készültek a szervezők, de erre majd a második részben térek ki bővebben). Időközben bele-bele néztem egy-egy koncertbe, de az első teljes értékű produkció a Brujeria volt, akik a Jagermaister színpadán léptek fel.
Shane Embury (Napalm Death, Lock Up, stb.) közreműködésével a Mexikóból származó Brujeria a death metalt ötvözi a grindcore-ral. A maszkos banditák kíméletlen, gyors, pörgős műsort szolgáltattak, amelyet a számok közötti felkonferálással szakítottak meg. Mindezt saját nyelvén tette a frontember. A hangosítással maximálisan elégedett voltam, a későbbiekben erre nem szeretnék kitérni.
Ezt követően a Metalgate sátorszínpad felé vettem az irányt, ahol a közel 20 éves múltra visszatekintő portland-i Toxic Holocaust koncertjét néztem meg. A formáció védjegyévé vált, hogy a speed, a thrash és a black metalt vegyítik a zenéjükben. Aki jártas ezekben a stílusokban, tudja mire számíthat. Pontosan azt is szolgáltatták. A thrash vonalnak szerencsére nem azt a válfaját képviselték, amely a nyivákolásról szól, és ezt éneknek merik eladni. Felhozhatnám példának az Overkill-t. Talán így egyszerűbb szemléltetnem azt, hogy pontosan mire is gondolok. Az Overkill szerintem zeneileg szinte maximálisan élvezhető és technikailag is rendben van, viszont az ének… Engem irritál és ezzel a világ végére el lehet kergetni! Még egyszer hangsúlyozom szerencsére a Toxic Holocaust nem ebbe a kategóriába tartozik!
Ezt követően a Metalshop színpadra látogattam, ahol a Cannibal Corpse koncertje zajlott. Hatalmas tömeg, kissé hátrébb állva követtem az eseményt, és közben azt a kísérletet próbáltam alkalmazni, hogy legalább egy szót kivegyek a hörgésből. Sajnos eredménytelenül végződött a kísérlet. Ha röviden jellemeznem kéne a látottakat, akkor a következő kifejezéseket használnám: egyszerű színpadmegvilágítás, monotonitás, hajtömeg. A műsorukat az Ace Ventura első részében is hallható Hammer Smashed Face-szel zárták. Alapvetően vicces volt az összkép.
Utána külön felüdülés volt a Gojira koncertje. Alapjáraton nem preferálom a modern progresszív metal vonalat, de a Gojirá-nak sikerült elérnie, hogy felfigyeljek rájuk. Korábban audio formában próbálkoztam a zenéjükkel, egy-egy pillanaton kívül nem hagyott bennem mély nyomot. Viszont élőben valami megmagyarázhatatlan atmoszférát sugároztak ki, amivel sikerült felkelteni az érdeklődésemet. Olyannyira, hogy majdnem teljesen kihagytam a Whoredom Rife koncertjét a Metalgate-en.
Aki már volt Brutal Assault-on tudja, hogy a nagyszínpadok és a sátorszínpad között külön tortúra és időigényes az átjutás. Még akkor is, ha az ember ismeri a rövidítéseket. Végül sikerült az előbb említett Whoredom Rife fellépésének második felére odaérnem. Amit velük kapcsolatban célszerű tudni: a zenekar 2014-ben Trondheim-ben alakult. Zenéjüket tekintve black metalt játszanak. Szövegkörnyezetben az északi mitológiát taglalják. Nem lepődnék meg, ha a legtöbb inspirációt a szintén norvég Helheim-től kölcsönöznék. Ez a zenéjükben is tetten érhető. Hasonló érzelmeket váltott ki belőlem, mint az előbb említett zenekar. Tavaly emp szépen összefoglalta a lényeget. Hasonló volt a Whoredom Rife is.
A hajnali órákba átnyúló estét a magyar Tormentor koncertjével zártam. Idén harmadik alkalommal volt hozzájuk szerencsém. Áprilisban az A38 Hajón, amelyről született farrrkas tollából egy beszámoló is. Júliusban a Rockmaratonon, ill. most augusztusban a Brutal Assault-on. A zenekar ugyanazt a receptet alkalmazta, mint az A38-as és a Rockmaratonos fellépésükön. Ebben nem történt változás, viszont maga az atmoszféra külön kiemelte ezt a koncertet. Nem klubkoncert volt, és nem is egy sátorszínpadon kaptak helyet, hanem egy szabadtéri nagyszínpadon. Ha sorrendbe kéne állítanom a három koncertet, akkor az augusztusit tenném első helyre, utána egy hajszállal következne az áprilisi, és végül a júliusi.
2. nap
A délelőtti órák pihenéssel, regenerálódással teltek. A fesztiválra is csak a késő délutáni órákban tértem vissza. Ennek, az az oka, hogy ezen a napon is elviselhetetlen hőség uralkodott. Inkább próbáltam hűvösebb helyeken átvészelni a nap többi részét, rengeteg folyadék társaságában. A fesztivál bejáratától nem messze ismét betértem egy kocsmába, ahol YouTube-ról szolgáltatták a zenét. Az ottlétem alatt olyan zenék is felcsendültek, mint például: Graveland – Hordes of Empire, Bathory – One Rode to Asa Bay, vagy épp az Emperor – I’m the Black Wizards című tétele.
Az első műsor, amire bementem az a Mortiis fellépése volt. Személy szerint koncertnek egyáltalán nem nevezném, ugyanis arról szólt ez a fellépés, hogy egy elektronikai hanghordozó panelen megnyomott egy lejátszás gombot, amit nem szakított meg az előre összeállított dalok között. Inkább a korábbi időszakból állt a program. Hangulatában és atmoszférájában működött a dolog, egy kicsit több aktivitással és a hallgatósággal való interakcióval jobb lehetett volna ez a műsor. A dalok között a közönség próbálta honorálni a hallott zenét, nem sok sikerrel, mert egyből jött a következő szám. Így a végére maradt ez a cselekedet. Az este folyamán találkoztam ensomhet-tel és a Mortiis műsora is szóba került. Neki jobban tetszett volna, ha ez a program nem a Metalgate színpadon kapott volna helyet, hanem a legkisebb Oriental-on.
Ezt követően a Dying Fetus koncertjének második felére mentem el. A zenekar gyakran jár hazánkba is, így aki már látta őket élőben konstatálhatta, hogy most is ugyanazt szolgáltatták, amihez értenek. Maximálisan kihasználják a brutal death metal fogalmát, amelyet némi grindcore elemmel fűszereznek. Aki erre az irányzatra vevő szépen honorálta is a műsort.
Utána a Metalshop színpad elé látogattam, ahol egy Dániában élő hölgy adott koncertet néhány session zenész társaságában. Ő nem más, mint a Myrkur. Sok helyen black metal-ként van aposztrofálva a zenéje. Ha engem kérdeznek vele kapcsolatban, akkor azt mondom, hogy köszönő viszonyban sincs ezzel a stílussal. Inkább egy szép letisztult éneket előtérbe állított hanganyaggal szolgál, amely gitár és dob kísérettel avanzsálják zenévé. Ezt időnként egy-egy extrém hörgéssel megszakítva. A hölgy színpadi megjelenése egy nimfáéra emlékeztetett.
Még a koncert közben siettem a Metalgate színpadhoz, hogy elérjem a Bölzer kezdését. Ekkor egy váratlan fordulat következett be, ugyanis a fesztivál területének egy jelentős része sötétségbe borult. Később kiderült, hogy a városban áramszünet alakult ki. A színpadok egy részét aggregátorról üzemeltették, így a műsor nem állt le. Egyedül az Oriental színpadnál okozott némi kellemetlenséget. Ugyanis ebben az időszakban a Grave Pleasures játszott volna. Maga a koncert el is kezdődött, de két-három szám után bekövetkezett az előbb említett probléma. Sajnos ott nem tudták megoldani a koncert folytatását. Így elmaradt, és másnap került pótlásra. Az áramszünet mellé egy váratlan tűzeset is történt. Az egyik elhelyezett tűzcsóvát kibocsájtó szerkezet rosszul lett beállítva, és az azt üzemeltető vezeték is kapott a hőségből, így az is kigyulladt. Így a fesztivál területén a tűzoltók is aktívan próbálták elhárítani a tüzet.
Az áramszünethez visszatérve a fesztiválra nem lehetett bemenni. Így ott is kígyózó sor alakult ki. A beléptető rendszer nem működött, ami le tudta volna olvasni a chipet. E miatt elég nagy hőbörgés is kialakult, így sokan visszamentek a szállásukra.
Szerencsére a Metalgate színpad környékén nem sokat lehetett ebből tapasztalni. Leszámítva a kevesebb fényforrást, ill. a rohangáló tűzoltókat.
A Bölzer kezdése előtt még bementem a K.A.L. elnevezésű épületrészbe, ahol Csihar Attila által életre keltett Void ov Voices elnevezésű projektje kezdődött. Attila a széles skálán mozgó hangját mutatta be a nagyérdeműnek. Az időnként kórusba illő hangja átment hörgésbe és károgásba. Kb. 10 percig maradtam ott, mert utána a Metalgate színpadhoz látogattam.
Nagyon vártam a Bölzer műsorát, ugyanis audio formában muzsikájuk nagyon elnyerte a tetszésemet. Ebből adódóan a koncerttől is sokat reméltem, és nagyon magasan volt a léc. Talán túl magasan is, ugyanis élőben sajnos nem nyújtották azt a színvonalt, amit elvártam tőlük. Élőben nem működött az az utazás, amit a lemezeik hallgatása közben tapasztaltam. Sokkal inkább egy tucat black-death metal bandáéhoz hasonlított a műsoruk. Ettől függetlenül kíváncsian várom az A38-as fellépésüket, hátha ott működni fog, az az érzés, amit az albumaik hallgatása közben tapasztaltam.
Utánuk a Pillorian következet. Az ex-Agalloch és ex-Uada tagokból álló formáció melodikus black metal projektjét takarja. A zenekar 2016-ban alakult és eddig 1 db nagylemezzel jelentkeztek még a 2017-es évben Obsidian Arc címmel. A műsoruk alatt a zenei irányzat egy kicsit az Uadá-ra emlékeztetett. Az Agalloch-os vonal teljesen háttérbe szorult. Végeredményben elégedetten távoztam a koncertjükről.
Az estét végül a Marduk fellépésével zártam, akiknek idén jelent meg a legfrissebb albumuk Viktoria címmel. Jó néhány alkalommal volt szerencsém hozzájuk, így semmilyen meglepetés nem ért. A korábbi receptet alkalmazták most is. Annyi változtatással, hogy az új albumról is játszottak néhány tételt, amelyek szerintem igen jól sikerültek. Hozzák a korábbi lemezek hangulatát és irányzatát.
Folyt. köv.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.