II. Fonó Rock Fesztivál

II Fonó Rockfesztivál
 
Sokak szerint Péntek 13-a egy szerencsétlen nap. Nálam most ez nem így alakult, hiszen áprilisban ezen a napon került Békésen megrendezésre a II. Fonó Rockfesztivál.

 A fesztivál kezdése 18 órára volt kiírva. Ennek ellenére ekkor még csak az embereket kezdték el beengedni, a rendezvénynek helyet adó Fonó Sörözőbe. Így hát a program jó 20 perc késéssel kezdődött. A csúszás kárát, főleg a nyitóbanda a helyi Hazai Termék látta. Elég keveset játszhattak emiatt zenéjükből is elég keveset tudtam levenni. Néhol kicsit punkos de húzós energikus rockot toltak. Remélem, találkozunk mi még egy hosszabb bulijukon.

 Utánuk az okányi Alcohol következett. A fiatal srácokból álló banda lemezkiadás előtt áll. Ennek megfelelően saját számokat játszottak. Mindössze egy feldolgozás, a Sing Sing Halál a májra csúszott be, ez is a koncert elején. Gondolom hangulatfokozásként. Nem lehet szó nélkül elmenni az énekes „Csöves” hangja mellett. Mintha a Tankcsapda Lukács Laci klónja lenne. Kísérteties a hasonlóság. Stílusuk is közel áll a debreceni trióéhoz. Néhol feltűnt nekem egy-egy Csapda riff, de látszott, hogy a fiúk igyekeznek saját úton járni. A legjobb számuk szerintem a Vársz rám, érdemes letölteni a honlapukról. Szóval én kíváncsian várom a nagylemezt.

 Az Emeretta Rock Band egy feelinges feldolgozásbanda, rutinos zenészekkel. Repertoárúkban kizárólag a 70-es 80-as évek nagy rockslágerei szerepelnek. Volt itt Uriah Heep, P.Box, meg Edda. De a legtöbb nóta a P. Mobiltól került elő: Miskolc, Menj Tovább stb. Ezekre az örökzöldekre már jóval többen ellepték a színpad előtti teret. Nagyon jó hangulatot csinált az Emeretta Rock Band. Le a kalappal előttük.

 

Számomra az egész este legjobban várt fellépője a Replika volt. Eddig még nem láttam őket soha élőben. Hihetetlen élmény volt látni a dobos Gergő derékig érő raszta haját, vagy a nagytermetű basszer Falat hosszú szakállát. Természetesen nem maradhat ki az énekes Csató Peti se aki remek átkötő szövegeket mondott a dalok között. A csapatnak most jelent meg az új albuma a Nem hiszek. Ezért jobbára erről játszottak (Magányos harcosok, Menekülök a világból). Persze nem maradhattak ki a Durva élet album legjobbjai sem: Valami vár itt rám (jaj de jó volt) vagy az Egyedül nincs esély, mely szerintem az egyik legdallamosabb és legjobb szövegű Replika szám. „Azt mondom ne szerezz több ellenséget, ne a bűnöst csak a bűnt gyűlöld, így szeretnek téged”. A végén kezdtem megijedni, hogy kimarad a legnagyobb kedvencem a Lélek útja, de a ráadásként szerencsére elnyomták ezt is. A közönség soraiban végig iszonyat zúzásment. Főleg az első sor mögött ment a brutális pogózás. Nem is kockáztattam a testi épségemet, és igyekeztem elől maradni. De így is bordán könyököltek néhányszor ha-ha. A koncert végén a dalok terén nem maradt kifogásom, bár a hangzás lehetett volna kicsit jobb. Néha alig értettem a szövegeket. Ennél a csapatnál pedig kiemeltek ezek jelentősége. Sebaj majd legközelebb jó lesz. Replika 4ever.

 Már éjfél körül járhatott, amikor színpadra lépett a „farkashorda” az Akela. Az énekes Katona „Főnök” László egy bejelentéssel kezdte a koncertet, miszerint a bandából kilépett a dobos Retek (az AB/CD-be távozott).Ezért ezen a koncerten két ütős is kisegítette őket. Az egyik valamilyen Csabi volt akit az énekes se ismert ha-ha.,valamint a Stressből Mészáros János. A körülmények mit sem változtattak a csapat hozzáállásán és teljesítményén. Sorban jöttek a lendületesebbnél – lendületesebb Akela slágerek: Fenevad, Döntsd el, Közeleg. Hangulatfokozóként szerepet kapott egy tekerős szerkezet, melyet Főnök időnként működésbe hozva, szirénázó hangot idézett elő .A program csúszása miatt nem volt ráadás, hiába követelte őket vissza a közönség. Nagy bánatomra így kimaradta Rockernek születtem és a Háború lesz. Be kellet érni zárásként a Megkísértelekkel. Nagyon jó kis koncert volt ez is.

  Az est utolsó fellépője a Blues Company volt. Ekkor már elég fáradt voltam emiatt őket már csak a színpadnak támaszkodva figyeltem. Így is voltak jó páran még akik ropták a táncot a jófajta motoros rockra. Az megszokott, hogy egy énekes gitározik is, de az már ritkább hogy dobol. Itt pedig ennek lehettünk szemtanúi. A zenekar védjegye a nyomdafestéket nem tűrő, de poénos szövegvilág. Ezeken most is jót derült mindenki. Bevallom én túl mélyen nem ismerem munkásságukat de az biztos, hogy a Kispiricset meg a Magyarország Motorországot játszották.

  A rendezvénynek kb hajnal 2 fele lett vége. Összességében úgy hiszem ez egy remek fesztivál volt, jó bandákkal, lelkes közönséggel. Remélem jövőre is ott lehetek. Gratula a rendezőknek!

Hexvessel Hexvessel
április 24.