Este 10 órára volt kiírva kezdésnek, és majd’ egy órát csúsztunk mire az első zenekar, a Blandish a színpadra lépett. Keveset hallottam róluk ezelőtt, csak annyit tudtam, hogy öt lány alkotja a zenekart. Mivel valószínűleg ez volt az első komolyabb fellépésük, ennek tudom be a pontatlanságokat. Viszont lányok! Nincs struktúrája a nótáknak, nincsenek visszatérő motívumok, és nincs refrén se, amibe bele lehetne kapaszkodni. A közönség viszont bíztatta őket, ami szerintem már sikerként is elkönyvelhető. Remélem legközelebb már egy érettebb, egységesebb produkcióval tudnak szolgálni.

 

Ezután gyors átszerelés, felment a függöny, és a következő pillanatban már nyakon is öntöttek minket egy nagy adag fémmel (’Cheap salvation’ and ’ Lay Of The Folly’). Az első két számot minden felvezetés nélkül, gyors egymásutánban tálalták a démonok, megmutatva az új album elsöprő erejét, az akkor még passzív, egy helyben álló közönségnek. Bizonyára kevesen hallották még az új lemezt. A harmadik számot már bekonferálta Balázs (aki az egész koncert alatt nem beszélt sokat, de a humora a helyén volt!), ez volt a ’Quo Vadis’ a Helltrust nyitószáma. Erre az addig még lézengő embereket is mintha vákuum szívta volna a színpadhoz, beindult a headbangelés, villázás, egy csapásra megjött az emberek hangulata.

Ez után még inkább fokozták a tempót és a hangulatot, az Adventures-ről és az azt követő maxiról játszott hármas blokkal (’Ruins int he Dark’, ’Solitude’, ’Prophet in Me’) hibátlant produkáltak. A már rendesen felhevített hangulatra jöhetett pár nóta az új albumról : a ’Murder One’, és a várva várt közönség-énekeltetős ’Demonlord’ (engedve a köz akaratának, írtak már egy számot ezzel a címmel J), majd levezetésképp következett a ’Still Alive’.

Végül is a DemonLord igazi koncertcsapat. Minden külsőség nélkül, farmerban és pólóban is valódi metálosnak néztek ki. Áramlott belőlük a profizmus, és szinte maguktól gördültek ki a dalok a hangszereikből. A zenészek színvonalasat produkáltak az este folyamán, de nekem legjobban a dobos Világi Zoli teljesítménye tetszett, aki a DL turbó motorjaként ezen az estén is szétdobolta a cuccát. Pontosan és gyorsan adagolta a bonyolult témákat, és ami számomra még fontos, hogy kellő erő is volt a játékában!

A koncert előtt kifaggattam Andrást, hogy lesz-e valami feldolgozás, mire ő azt válaszolta, hogy igen, de nem metál, és azt is elárulta, hogy meglepetés lesz. No igen, valóban meglepetés lett: a ’ Summer of 69 – Brian Adams-től! Ez aztán nem semmi! Állt a sok meglepett rocker, a többség nem igazán tudta hová tenni ezt a számot, de ahogy figyeltem, a lányok próbálták énekelni a szöveget. Persze a hangzás igazán el volt Démonosítva!  

Ez után még maradt két kitűnő nóta az új lemezről: a ‘Morphing into real’ és a ‘Payback time’, zárásként pedig az ‘In the name of god’.

Majd levonultak a színpadról, mire a fémre éhes közönség követelt még magának egy kis ráadást, hisz ilyen fergeteges hangulat után, nem volt elég az, amit addig kaptak. Ami ezután következett, azt egyszerűen nem lehetett egy helyben állva nézni. Mindenki törekedett az első sorok felé, ami nem is csoda, mert jött a ‘Cyclonrider’ és az ‘Elements’! Huhh! Majd átvezetés nélkül átcsaptak a Manowar ‘Black wind fire and steel’–jébe, ami köztudomásúlag nem egyszerű énektéma. Eric Adams szirénáját kevesen tudják élőben produkálni, és végül is itt sem sikerült tökéletesre. Yeti húzta is a száját, nos ő hallgasson inkább otthon CD-t, nekem/nekünk ott és akkor nagyon bejött!

A Magyar Heavy Metal Új Hullámából életrekelő csapatok közül mára alig maradt aktív zenekar. Ráadásul DL-ék kiemelkedően jól zenélnek, dallamérzékenyen írják a nótáikat, és a refrének bivalyerős kórusai előben is 100%-ig őket igazolják. Bárcsak több ilyen zenekarunk lenne…

A koncert folyamán mindhárom lemezről egységesen válogattak a srácok, és ezt abszolút pozitívnak éreztem. Körülbelül 80 percet játszottak, ami lehetett volna több is kicsivel, de kevésnek egyáltalán nem mondanám.

Remélem még sok DL lemezt és még sokkal több DL koncertet fogunk tőlük kapni !