Sokáig kellett várnunk, hogy a Primordial zenekar eljusson Magyarországra is. Tavaly végre eljöttek, és a Funeral Festivalon egy fergeteges koncertet adtak, így alig vártam (és ezzel nem voltam egyedül), hogy újra láthassam a bandát élőben. Szerencsére erre nem kellett sokat várnom. A mostani turné első állomása volt a magyarországi koncert. A turné résztvevője volt még a Sin of Kain, akik még Bécsbe is elmentek, a többi állomáson a Gardens of Gehenna volt az első zenekar. Az ír Mourning Beloveth és a finn Moonsoorow vettek még részt a turnén.

A wigwamban tehát a Sin of Kain lépett fel elsőnek. Leginkább a most megjelenő új albumról játszottak, összesen kb. fél órát, a régi számok közül csak a Slaves of Curiocity szerepelt. Ha összeszámolom, már több mint tízszer láttam élőben őket, és most nem voltak a legjobb formában, úgyhogy nem ez a koncert fog a legmélyebben megmaradni bennem. A honlapon is írták, hogy elég furán érezték magukat a koncerten. Hát én is a nézőtéren.

Rövid átszerelés után a Mourning Beloveth lépett a színpadra, és a The Sullen Sulcus album
kezdőnótájával, a The Words That Crawledel kezdtek. Bár nem vagyok nagy doom rajongó, de ebből a stílusból is meg vannak a kedvenc együtteseim, és a Mourning Beloveth egy ezek közül. Élőben sem okoztak csalódást, leszámítva, hogy alig 3/4 órát játszottak (gyanítom, hogy ez nem az ő hibájuk). Ennél az együttesnél nem meglepő, hogy ebbe a programba csak 4 szám fért bele. A Dust albumról is a kezdőnótát, a The Mountains Are Minet játszották, és két számot az A Murderous Circusról. Lassan építkező, ugyanakkor rendkívül mély és szívbemarkoló dallamaikkal varázslatos légkört teremtettek.  

Ezután jött volna a Moonsorrow, de bemondták, hogy az utolsó két banda fellépését megcserélik. Primordial a Moonsorrow előtt. Egy kicsit paradox.

A tavalyi koncerten a Primordial elég magasra tette a mércét. Nemtheanga ismét ki volt festve, és ugyanolyan átéléssel énekelte a dalokat, mint a tavalyi fellépésen. Ezúttal a teljes felállás volt jelen. Nemtheanga teljesítményén kívül még Simon O’Laoghaire dobjátékát emelném ki, ősi témákon alapuló játékával egészen különleges hangulatot teremtett az estén.  Csak úgy mint tavaly idén is a The Gatherin Wilderness első két számával (The Golden Spiral, The Gathering Wilderness)  kezdték a műsort. Ezután jött az első komoly meglepetés. Az Imrama albumról a Let The Sun Set On Life Forevert játszották le, amit saját bevallásuk szerint sem szoktak koncerteken játszani. Ezután játszották még az Autumn’s Ablazet, Gods To The Godlesst, az új albumról még 2 szám került elő, az elmaradhatatlan The Coffin Ships  (amit az új album megjelenése óta mindenhol eljátszottak), és a The Song of the Tomb. Ekkor következett az est második meglepetése. A Primordial fórumán megkérdezték, hogy melyik az a szám, amit nem játszottak koncerten, de szívesen venné a közönség. Valaki azt javasolta, hogy játszák el a Dark Songot, ami egy akusztikus szám, Amergin Glangel ír pogány kori költő versének megzenésítése. Nemtheanga csendre intette a közönséget. Ennél az együttesnél úgy látszik semmi sem sülhet el balul, a közönség teljes csendben, meghatódottan hallgatta végig a számot. Sajnos rájuk sem volt elég idő szánva, ezért ezután Nemtheanga elmondta, hogy az utolsó számot, a Sons of the Morrigant ráadásnak szánták, de mivel már nagyon integetnek nekik, a műsoridőben elnyomják, és már nem jöhetnek vissza. Nem méltó lezárása volt ez egy felejthetetlen estének.

A Primordial után már nem voltam kíváncsi a Moonsorrowra.