Ghost Brigade

Az európai turné előtt hazai terepen is koncertezik a melodikus doom metalban utazó Ghost Brigade. A 2005-ben alakult jyväskyläi zenekar novemberben adta ki negyedik, One With the Storm című studiólbumát, aminek lemezbemutató buliját Helsinkibe is elhozták.

A koncert helyszíne Kuudes Linja, lefordívta Hatodik Irány, ami Helsinki egyik buliövezetében, Kallio-ban fekszik. Kallio híres alternatív bárjairól, és viszonylag olcsó söreiről, ami közkedvelt a fiatalok körében. Eddig még nem volt szerencsém a Kuudes Linja-hoz, és kissé nehéz is volt odatalálni, de szerencsére voltak tapasztalt figurák, akik elvezettek az igencsak eldugott helyre. Igazán hangulatos, kb. 250 ferőhelyes underground bárról van szó, ami már tömve volt mire odaértem. Szokásomhoz hűen az előzenekart ismételten lekéstem, ami ez esetben az észt Talbot lett volna. Közeljövőben igyekezni fogok!

Kis várakozás után, kilenc órakor lépett színpadra a Ghost Brigade, akik az új album nyitódalával, a Wretched Blues-zal robbantak be. Hatalmas lendülettel csaptak a húrok közé és az első perctől fogva gondoskodtak arról, hogy senki se fázzon a teremben. A melankólikus és érzelmekkel teli dal dupla olyan intenzíven hatott, mint lemezen, ehhez természetesen hozzájárult a zenekar színpadi megmozdulása, ami a résztvevőket is magával ragadta.
Az erős kezdés után a hangulat cseppet sem hagyott alább, folytatták a szintén új Aurora c. dallal, ahol megbizonyosodhattunk, hogy az énekes Manne nem csak hörögni tud, éneke élőben is tiszta, mondhatni kicsit grunge-os beütésű.

Ahogy mentünk bele a mélyébe, következett pár régebbi dal, a Horns, majd a kicsit lassabb Into the Black Light. Az utóbbinál a gitárosok,  Wille és Tommi teljesen átadták magukat hangszereiknek, élmény volt látni, hogy nyúzzák gitárjaikat.
Aztán teltek-múltak a percek, felváltva jöttek újak és régiek: Stones and Pillars, Breakwater, Electra Complex. Megszólaltak vegyes idők slágerei, mint az előző album klipnótája, a zseniális Clawmaster, majd a 2009-es nagy kedvenc, az Architect of New Beginnings, ami elárasztotta a termet Ghost Brigade hangulattal.

        

Közeledtünk az este vége felé, és következett a finnül megszólaló Elämä on tulta (Az élet tűz), az új közkedvelt klasszikus. Számomra is nagy jelentőséggel bír ez a dal, mivel amikor először hallottam felélesztette bennem a régi finnországi érzéseket, amikor minden csak álom volt, majd ez az álom egyszer valóra vált. Igazán jó volt hallani, átélni újra ezeket a múltbéli dolgokat, és ahogy észrevettem a körülöttem lévők is elmerültek a dalban.

Utolsó visszataps nótának a Suffocated hangzott el, ahol a banda feltette az i-re a pontot és méltóan zárta le ezt a nagyszerű estét. Csak annyit tudok mondani, hogy le a kalappal! Amilyen szerény a kiállásuk, olyan nagy energiát árasztanak magukból zenélés közben. Egy fantasztikus show-t láthattunk, amiben megvolt minden: intenzivitás, érzések, átélés, így egy klassz koncertélménnyel térhettem haza.

Bevallom az utóbbi időben kissé elhanyagoltam ezt a zenekart, viszont az új album és ez a koncert visszahozta hozzám őket. Ès most, hogy beköszöntöttek a sötét, komor napok, a Ghost Brigade muzsikája nagyon is kapóra jön.
Magyarországi turnéállomás nincs kilátásban, viszont aki kiváncsi, februárban a szomszédoknál Bécsben és Salzburgban elcsípheti őket!

Galéria megtekinthető itt.

Hexvessel Hexvessel
április 24.