2006.07.15. Deadnight, ZharmaQ (Füzesabony, Ifjúsági Centrum)

A napom 4 órás pihenés után egy egész napos fejfájással kezdődött, és hát így indultam el a koncertre, amin a Deadnight és a ZharmaQ zenekar lépett fel.

Amire odaértem sajna már a ZharmaQ együttesből nem sokat láttam. Pont egy lassabb számot játszottak erre nem nagyon tudok építeni, hogy ők valami súlyosabb lassabb zenét játszanak vagy épen egy nem túl gyors szám volt. A kevés számú közönség nem volt túl lelkes, hiszen nem is nagyon ismerték a bandát. Azért volt keresnivalójuk, talán nem érezték magukat túl magabiztosnak, lehet a kevés ember is közrejátszott, hát igen nyáron a fesztiválok elszívják az embereket a kisebb koncerthelyekről. Mindenesetre gondolom azért nem teljesen úgy mentek le a színpadról, mint aki feleslegesen lépett fel.

Fél 11 körül kezdődött a helyi zenekar fellépése a Deadnight est, itt már kicsit jobban összegyűlt a nép. Aránylag rövid idő után belőtték a cuccost plusz egy kis időbe telt, amire összeszedte magát a banda lelkileg és elkezdődött a pusztítás. Az első percekben számomra nem volt túl meggyőző a teljesítményük, nem egészen jól szóltak a gitárok még a kiemelkedő dobos teljesítménye is mintha alábbhagyott volna, az énekes sem érezte teljesen a dolog lényegét. Egy rövid pihenőt tartottam, aztán visszatértem és akkor már úgy éreztem, hogy most javult a zenekar teljesítménye, a közönség is lelkesebb volt, láthattunk egy – két jó pogózást az énekes is hozzájárult elég sokszor a lelkesítéshez. Most már úgy éreztem, hogy valami ilyesmi lehet egy Deadnight koncert, viszont nem hinném, hogy a legjobb teljesítményt nyújtották.

Főleg a befejezésnél vehettünk észre egy kis csalódást a zenekar egy-két tagjának az arcán. Sok ember szeretett volna még hallani egy – két kedvenc számot újra, de már nem igazán akarta folytatni a zenekar a nem túl jól sikerült estét.

Mindenesetre a dobos teljesítménye viszonylag jól sikerült, de már őt is hallottam jobb teljesítménnyel végig dobolni a számokat. Gitároknál a nemrég kicserélődött „csendes nyugodt” új tag szerényen, de jól játszotta a rövid idő alatt betanult számokat. A többi gitáros hozta a maga jó teljesítményét, helyenként egész jó vaskos hangzással találkoztunk szembe, de voltak pillanatok, amikor csak kavalkádot lehetett hallani. Az ének egy kicsit néha túl kemény volt a zenéhez, vagy pedig a zene volt túl lágy az énekhez. Azért több pozitív dolgot vehettünk észre, mint negatív dolgot, de gondolom már erősebb koncertet is tudhatnak maguk mögött.

Aki egy igazis zúzást egy Deadnight estet szeretne látni, menjen el nyugodtan a koncertjükre és tépje le a másik arcát, szaggassa szét a betongerendát 🙂

Hexvessel Hexvessel
április 24.