Prophecy Fest

Egy szót mondok: Tenhi.
8 hosszú év után végre ismét színpadra lépett a számomra egyik legkedvesebb finn zenekar, akikért egészen Németországig kellett elmennem. Amint megtudtam a hírt, hogy újra játszanak, rögvest megvettem a jegyemet a koncertre, ami Németországban, a Balver Höhle-ben került megrendezésre. Nem tudtam, hogy hol van ez a hely, hogyan jutok el oda, csak azt tudtam, hogy ott kell lennem és látnom kell őket. Tenhi egy neofolk stílusba beskatulyázott finn zenekar, akik finnül énekelnek többek között a természetről, finn mitológiáról. Mélyebb mondanivalójú és érzésű zenét Finnországból nem tudok mondani.

Ahogy közeledett az időpont, kezdtem olvasgatni, hogy mégis miféle fesztivál lesz ez. Láttam, hogy több zenekar is fog játszani, és, hogy a helyszín Dortmund városától kb 40 perc vonatútra található Balve faluja. Gondoltam, biztos valami szabadtéri dologról van szó, elvakultságomban nem is érdekelt más, csak a Tenhi és nem nagyon olvasgattam utána mi is ez a Balver Höhle.

Már 18-án megérkeztem a helyre és kirázott a hideg, mikor megláttam, hogy a rendezvény egy barlangban lesz. Balver Höhle ugyanis Európa legnagyobb „kulturális sziklaürege”, ahol különféle eseményeket szerveznek. A szeptember 19-ei fesztivál pedig a Prophecy kiadó által megrendezett koncertsorozat volt, ahová a kiadó elhozta valamennyi zenekarát. A Tenhi mellett felléptek még: Crone, Lifelover, Amber Asylum, Camerata Mediolanense, Darkher, Empyrium, Vemod.

A koncertjegy mellé az árban benne foglaltatott egy nagyon igényesen megtervezett 46 oldalas programkönyv, amelyben a fellépő zenekarok bemutatkozását és üdvözletét olvashatjuk. A programkönyv mellé egy válogatás cd is járt az ezen a napon résztvevő zenekarok anyagából.
 

19-én délben kapunyitáskor már kígyózó sor állt a barlang előtt. Ahogy bejutottam, körbenéztem és egy eszméletlen hangulatos helyet fedeztem fel sejtelmes fényekkel és nagyon jó akusztikával. A fesztivál nem csak koncertekről szólt, volt autogram osztás, valamint a hátsó résznél Tyko Saarikko (Tenhi) kiállítása, ahol a Saivo és Folk Aesthetic festményeit csodálhattuk meg. A programkönyv borítóján is az ő alkotását láthajtuk.


 

A fesztivált a Crone zenekar indította. A hamburgi banda 2012-ben alakult, eddig megjelent kiadványuk a 2014-es Gehenna EP. Tetszett a világuk, a borús dallamok és a fájdalmas ének, igaz egy idő után már átmegy túlzásokba és megunja az ember. Ettől függetlenül tetszett a 45 perces koncert, és bent a barlangban az akusztika is egészen különleges jelleget kapott. Érdekes színpadi elemként szolgáltak a meztelen kopasz női kirakatbábuk.

Következett a svéd Lifelover, akinek énekese véres köpenyben ugrálta és ordibálta végig a show-t. Provokáló stílusa inkább mókás volt, mint meghökkentő. Nem játszanak rossz zenét, de én nem tudtam komolyan venni őket. Ennek ellenére eléggé nagy rajongótáborra tett szert a banda, az első sorok együtt őrjöngtek zenekarral.

Már vártam, hogy 14:30 legyen, ugyanis akkor dedikált a Tenhi. Lifelover-t otthagytam és beálltam a sorba, aztán jött a zenekar is. Végre én is sorra kerültem és remegő hangon köszönetet mondtam nekik a zenéjükért, elmeséltem nekik, hogy nagy befolyással voltak a finn nyelv tanulásánál. Örültek neki, hogy valaki az anyanyelvükön üdvözli őket. Kicsit beszélgettünk még, aztán helyet engedtem a következőknek. Nagyon kedves és szerény emberekhez volt szerencsém, ami mégjobban növelte a szimpátiámat a zenekar iránt.

Visszatérve a fellépőkhöz, következett az Amber Asylum, akik egészen San Francisco-ból jöttek el a fesztiválra. Négy női zenész alkotja a zenekart, két hegedűs, egy dobos és egy basszeros, közülük az egyik hegedűs és a dobos váltották egymást énekben. A szirén hangok borús mégis elbűvölő légkört teremtettek, volt benne misztikum, sötétség, amit fokozott a produkció alatt levetített képsorozat. Nem csak rám gyakorolt hatást az Amber Asylum, a show vége után a több százas tömeg tapsolta vissza a formációt. Egy igazán depresszív, lassú és mély produkciót hallhattunk.
 
Következett ezután egy kicsit gyorsabb és magasztosabb hangvételű muzsika, színpadra lépett az olasz Camerata Mediolanense, akik elhoztak magukkal egy 30 tagú kórust is. Mintha hirtelen egy operaházban találtam volna magam, magas női áriázások közepette, amit mély férfihang kísért. Camerata Mediolanense Olaszország történelmét és tradicióit dolgozza fel klasszikus és népzenei elemekkel. Többféle harci ütőhangszer mellett megtalálható náluk még a cselló, a csembaló, a kürt vagy a hárfa is. A kórust egy karizmatikus karmester vezette, miközben a zongorajátékra is figyelt. A műsort egy hatásos dobszólóval zárták, ahol 4 dobos feszültségig verte a dobokat. Mondhatom sikerből náluk sem volt hiány, hatalmas tapsvihar búcsúztatta a nem mindennapi kamarazenekart.

A barlangon kívül kedvére ehetett ihatott a nép, fizetőeszköznek zsetont kellett váltani. A 3 dl-es sör és bor ára 3-4 euró körül mozgott, az ételek 3-5 euró körül. Balver Höhle egy idillikus környéken helyezkedik el, kilátásként szolgált a szemben lévő domboldal, úgyhogy akinek kedve támadt sétálni, nyugodtan kimehetett majd visszatérhetett a fesztivál területére.

A színpadon a három tagú Darkher folytatta női énekessel, aki egy gót hercegnő látványát nyújtotta a derékig érő vörös dús hajával. Ugyanezt a látványt, azaz a titokzatos, sötét doom lényeget sugározta zenéjük is. A titokzatosságot elevenebbé varázsolta maga a helyszín, valamint a fények, amelyek különböző színekben váltakoztak. Különlegességként szolgált még a gitáros, aki olykor hegedűvonóval szólaltatta meg hangszerét.
 

 
Ahogy észrevettem a legtöbben talán az Empyrium miatt jöttek, a résztvevők nagy része ilyen pólót viselt és ennél a bandánál volt leginkább tömve a „terem”. A kezdésnél volt némi hangosítási probléma, majd kis késéssel ugyan, de nekiláttak a koncertnek. Gyönyörű zene, tele mélységgel és érzésekkel, viszont kövezzenek meg a fanok, de engem nem kötött le a produkció. Ennek oka valószínűleg az, hogy már nagyon vártam a következő zenekart, úgyhogy a hiba inkább bennem volt, mintsem az Empyrium-ban. Szavak helyett beszéljenek inkább a képek, amelyek a lentebb lévő linkről megtekinthetőek a galériában.

Aztán végre elérkezett a pillanat, amire több évet vártam: Tenhi élőben. Nem volt akadálymentes a kezdés, a hangosítási problémák, amelyek majdnem egy órán át tartottak nem oldódtak meg, ez rontott kicsit a hangulaton, mivel a sok várakozás miatt az emberek türelme is fogyatkozóban volt. Nem a lehető legjobb hangzással ugyan, de elkezdték a megrövidített koncertet. Sees‘ bevezetővel nyitottak, majd a Seitsensarvi varázslatosan tiszta dallamaival folytatták. Igaz, az emberek pofátlan beszélgetése olykor hallatszott, mégis maga a koncert csodálatos volt, amolyan finn tisztasággal megfűszerezve. Nehéz szavakkal leírni a zenét.
A Tenhi szerzeményei direkt módon közvetítik a finn természetet, nem túloz, nem színezi ki, nem vesz el belőle, nem misztikázza túl, átadja nekünk úgy, ahogy az van. A maga idillikus szépségével, akárcsak egy tavaszi tópart, a fenséges voltával, mint a viharos tenger, és melankóliájával, mint egy esős őszi délután. Ugyanúgy mint cd-n, élőben is jelen volt a mérték, nem érzelgősködték túl a dalokat, csak ültek a széken énekeltek és zenéltek. És így, ez a kevesebb mégis többet adott.


 

 
A koncert során elhangzottak több album alkotásai, mint például a legfrissebb lemez dala a Pojan Kiiski, Savoie, régebbi dalok közül szerepeltek Kausienranta, Kielo, Tuulenkaato, Kuolleesi Jokeen, Etäisyyksien Taa, Uuvu Oravan Luu, Jäljen, végül visszataps után a Rannalta haettu nótával zárták a fantasztikus koncertet.
Még mindig nehéz felfognom, hogy tényleg láttam őket élőben. Csak remélni tudom, hogy a jövőben gyakrabban fognak koncertezni és minél több embernek átadják azt az értéket, amit magukban hordoznak és a zene által közvetítenek.

Több mint egy órás késéssel kezdett a Vemod, akiknél már a közönség is megritkult. Ettől függetlenül egy nagyon színvonalas koncertet adtak a norvégok, északi atmoszférával megtöltve. A gyors tempó és riffek, valamint a kissé visszhangos hangzás a csillagos égig repítettek, amit a háttérben levetített fotókon láthattunk is. A norvég atmoszférikus black metal banda show-ja nagyon klassz levezetése volt a fesztiválnak. Igaz, már állni is alig bírtam a fáradtságtól, mégis erőt adott az a légkör, amit a norvégok teremtettek az éjjeli órákban a sziklaüregben.


 
Röviden és tömören ennyit a német Prophecy Festről. A norvég Migdardsblot fesztivál után nem gondoltam volna, hogy létezik hasonlóan különleges és egyedi esemény. Pedig de! Fesztivál egy barlangban tehetséges és nem mindennapi bandákkal egy egészen elképesztő hangulatvilággal. Azt hiszem a Prophecy Fest kitett magáért, hangulat szempontjából talán ez volt a leglenyűgözőbb, ahol valaha jártam.

A Prophecy Fest jövőre is megrendezésre kerül, mégpedig nyáron, úgyhogy aki részese szeretne lenni, lesz lehetőség. További információ a kiadó honlapján: http://en.prophecy.de/prophecy-fest/

Fotók a fesztiválról megtekinthetőek a galériában.
Képek: A R C H É