Khemmis
Deceiver

(Nuclear Blast • 2021)
Morcos
2022. január 26.
0
Pontszám
8

Akár a Moorcock univerzum egyik hősét ábrázoló (elég Cirith Ungol-os) megjelenésű borító mögött ugyan nem egy hasonlóan fantasy-centrikus album áll, de kétségkívül sokaknak (többek között nekem is) már az első riffek hallása előtt már borzolta a fantáziám mit várhatok ettől a lemeztől. Ahogy Phil Pendergast, a banda énekes-gitárosa egy interjúban beszélt róla (link), az album témája sokkal inkább a jelen viszontagságainak egy allegorikus interpretációjára épül, de törekedtek egy egységes, történetszerű menettel rendelkező mű létrehozására – ami történetesen: sikerült is.

Az album legfőbb erősségének is a kiegyensúlyozottságot nevezném meg. A Deceiver egy rendkívül koherens (nem is tudnék egyetlen gyengébb pillanatot példának felhozni), minden egyes számában izgalmas témákat feszegető és kiváltképp könnyen folyó album. Utóbbi tényt számomra jól alátámasztotta az érzés és gondolat, ami az album hallgatása után fogalmazódott meg bennem: “de gyorsan véget is ért! Mégegyszer!”. Ehhez talán a legjobb hasonlat ahogy egy jó könyv fejezetei követik egymást sorban, melyben a megjelenő történetek és érzések folyama egyszerűen magával ragadó. Az album fonalát elsősorban tiszta ének és az ehhez olykor keveredő karcosabb, kissé metalcore-os vokál vezeti leginkább – ez talán az album legizgalmasabb komponense is egyben.

Itt jegyezném meg, hogy pl. az Avernal Gate, az Obsidian Crown, és a záró The Astral Road dalok rendkívül fülbemászóra sikeredtek, (az egyes dalok napokig a fülembe ragadtak). A kiemelkedően jó vokál mellet az egész lemezt egy könnyedén dallamos, de amikor szükséges, igen kemény riff-áradat jellemzi, amit olykor akusztikus elemekkel is díszitettek. A gitártémákban sokféle műfaji hatással találkozunk a lemezen, legfőképp heavy metál, doom és igen komolyan teret nyerő progresszív metál keveredik, aminek egy kellemesen diverz és sokszínű hangzásvilág lett az eredménye. Illetve a stúdiómunkát sem érheti semmiféle panasz, minden tökéletesen tisztán cseng, ami egy efféle progresszív albumon szinte alapkövetelmény. Mindezek mellett a lemez mégis kicsit szokatlannak tűnhet elsőre a hallgatóság számára, ugyanis az album “modernsége” tökéletesen egybesimul a régi klasszikusok felé kimutatott rajongással. Erre lehet példa, hogy egyaránt fel-felfedezhetjük mind a ‘10-es évek és a ‘80-as évek bandáinak hatását (pl. a Spirit Adrift az újabb generációkból, és a Candlemass a leghíresebb ősök közül). Ez a fajta érdekes kettősség hatása egyben izgalmas és kellemesen frissítő, ami véleményem szerint mindenképp dicséretes teljesítmény.

A coloradói trió munkásságával először egy barátom javaslatára találkoztam először, és őszintén szólva, mindenképp az év egyik legkellemesebb meglepetései közé sorolnám a Deceiver-ben hallottakat. Ez azon albumok egyike, amiből az ember még többet is el tudna viselni. Összesen hat szám, közel negyvenkét perces futamidő, és lenyűgöző mennyi minden fért bele! Epikus, érzelmes és izgalmas – talán ezekkel a szavakkal tudnám legtömörebben összegezni mit is kínál a Khemmis legfrissebb anyaga, ami mindenképp érdemes többszöri hallgatásra is a menüre tűzni, mert sok mindent lehet ízlelgetni benne. A teljes anyagot a csapat bandcamp oldalán is elérhetitek.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.