KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #100

100-adik jubileumi EP válogatás… és ezt is megértük a Csatkai Szűz Mária segedelmével. Sosem gondoltuk volna, hogy eddig eljutunk, azt meg pláne, hogy ennyire kedvelt rovatunk lesz. Köszönjük!

Ez alakalomból, egy kissé eltérve a megszokottól nem öt, hanem 10 (vagyis 12, mert lesz két split anyag) banda vadonatúj anyagát hoztuk el a nemzetközi underground asztaláról. Lesz rombolás, tombolás, tánc… a lányok imádni fogják!

Varius

Soha sem szabad egyetlen stíluson belül maradni.” Ez a mottója a zenéjének melo-death alapjaiban számtalan más stílusjegyet egybe olvasztó kanadai Varius csapatának. A 2016 óta létező bandának a Concordance már a második EP-je, amin dalaikban a zenekar tagjainak egy-egy kedvenc metal műfaját domborították ki. Mondhatni saját szórakoztatásukra (és persze a miénkre) készítették el 4 számos EP-jüket, amelyen szinte viharszerűen váltja egymást az olyan témák, mint az epikus metalt fennköltsége, a nordikus black metal fagyos atmoszférája, a dühös death és a thrash romboló riffei, vagy éppen a fűrészgépes groove szabdalások és a sziklányi doom alapok, amik mellé egy adagnyi iparias vonal is helyt kapott. Egyszerűen olyan érzésünk támad, mintha egyszerre hallgatnánk a Hypocrisy-t, a Lamb of God-ot, az Amon Amarth-t és a Dethklok-ot. Szokatlan, de mégis megszokott dallamok, amik mind technikailag, mind pedig tematikailag nagyon jól össze vannak rakva.

Μνήμα (Mnima)

A görög raw black/noise metalos Μνήμα (Mnima) EP-jét első hallásra leginkább az egykoron szebb időket megélt hazai Aurea Aetas zeneiségéhez tudnám hasonlítani. A Tari sámán vezette kecskeméti sivatagi black kommandó épp úgy az őrületbe és egyben pokoli extázisba tudott ejteni demóival, mint ahogyan azt ez a görög horda is teszi Spectres of Oblivion EP-jével. Húszon évesen még biztos bejött volna ez a riasztóan non-konformista zajos necro sound hangzása, ami inkább egy pocsék felszereltségű grindcore banda próbatermi felvételéhez hasonlítható, amit valami ósdi kétkazettás magnóval vettek fel. Tudom ez a trve… de őszintén szólva hamarabb agyon csapnám egy papuccsal az illetőt, mintsem hangszert adjak a kezébe. Na jó, ez poén volt, de félig igaz. Lényeg, hogy egy meglehetősen bizarr, és leginkább zavaró fekete zaj áradattal állunk szembe, ami akár valóban jöhetett volna a pokol legmélyebb bugyraiból is, akkor sem lesz egy maradandó, sem élményt nyújtó alkotás… ja, ez a trve!

Deterioration / Mellow Harsher

Egy közös split EP-n egyesítette erejét amerikai két mocskos bandája, a brutal death/grindcore-ban utazó Deterioration és a primitív grindcore/powerviolence Mellow Harsher. A két banda már jól ismert a szakmában, hiszen a Deterioration egy rövidkr 2 éves megszakítással 2003-óta űzi az ipart, míg fiatalabb harcos társa a Mellow Harsher csak 2011 óta aktív részese a közép-nyugati  színtérnek. Megosztott 8 tételes, kb. ugyan ennyi perces anyagukra jelen világunk kaotikus őrülete, a hétköznapok elmegyógy állapota és némi alkohol volta hatással. A Deterioration három dalában élből hozza a tőlük elvárt brutális death és grind rombolást, de hasonló vehemenciával dobja az arcunkba 30 másodperces, a powerviolence-től a black metalos sikolyokig terjedő, géppuska ropogtatású dalait a Mellow Harsher is. Egy igazán élvezetes gyors mészárlás, amire ha nem figyelsz oda, észre sem veszed, hogy már meg is hallgattad.

Bone Tower

A kanadai Bone Tower az előbbi két amerikai banda veszet őrületét folytatja. A 2021 elején alakult kanadai grindcore/powerviolence trió We All Will Die One Day című bemutatkozó EP-jén erősen érezhetőek a műfaj nagy öregjeként tisztelt Pig Destroyer és kistestvére a Full of Hell káoszba süllyedt hatásai. Nyolc tételes anyagukat a death metal és grindcore könyörtelen sebességével tolják végig, amik alá a dobgépek precízen programozott ütemei adnak egyféle futuristikusan realisztikus orgazmust. A realisztikus kifejezés nem véletlen, hiszen már EP-jük címe is a nyers igaz valóságot tükrözi: „mindannyian meghalunk egy napon”. Mint ha csak egy sötét művészfilm címe lenne, amihez filmzenét készítettek… Képzeljétek csak el. Nem is olyan nehéz, ugye? Elindulsz egy ködös reggel, aztán belekerülsz az élet húsdarálójába. Klassz film, valóság hű, mint a banda dobhártyaszaggató traumatikus zűrzavara.

Nequient

A chicagoi d-beat vezérelt hardcore punk Nequient 2018-as Wolves At The Door album után tért vissza a csatasorba. Collective Punishment című EP-jükkel lényegében albumuk vonalát folytatják. Az EP-re két vadonatúj nótájuk és két korábbi daluk live verziói kerültek, melyeknek kissé silány klub minősége hagy némi kívánnivalót maguk után, de ettől eltekintve egy panent kis töltelék cucc. Ezzel mindent el is mondtam róla. Akik szeretik a non-stop metallic hardcore metalt két lábbal az arcukba kapni nagy élvezettel fogják hallgatni.

Deity’s Muse

A Deity’s Muse egy progresszív vonalú alter-rock, metal banda Dél-Afrikából, amit a Dead Letter Circus gitárosa, Clint Vincent működtet. Ennui kislemezük 2019-es Lungs Full EP-jükkel megkezdett EP trilógiájuk második része. Zenájük valahol a Tool és a The Ocean és némileg a Muse elszállós vonalán mozog. Széles ívű, melodikus és egyben melankolikus hangvételű, de annál kiegyensúlyozottabb dallamok, mélyen dübörgő modern groove metalos torzítások, amit túlcsordulásig fog körbe a kortárs alter rock/metal érzelmes, andalító valósága. Címével ellentétben egyáltalán nem egy unalmas anyagról van szó. Az egész egy csábító, Alice csodaországból féle nyúlverem, amibe ha bele dugod a fejed nehezen szabadulsz a tulipán szirmok szorításából.

Strike / Nightpröwler

Az alábbiakban megint egy split anyagé lesz a főbb szerep. A közös EP-n a kolumbiai heavy / speed / bastard / black metalos Strike és az ecuadori black vonalas necro punk Nightpröwler osztozik. Mindkét horda koszos, szutykos zenéjében a Motörhead, a Venom, a kortárs Midnight és a Darkthrone éjsötét fáklyalángját viszi tovább. Nyolcszámos Strike Of The Prowler című anyagukról szó szerint ez előbb elmegetet bandát esszenciális, pokoli hatásai köszönnek vissza. Semmi cicoma, csak csípőből nyomott neoklasszikus (vagy inkább necro klasszikus) szélsebes, rideg és bűzös, a ’80-as évek koszos undergroundját visszaidéző, egyben önmegvalósító isteni kinyilatkoztatás. Igen, éppúgy divat lett az efféle necro rock n roll is mint a necro-sound black metal, de a mocsoknak is kell hangot adni.

C.A.F.B.

A ’90-es évek hazai punk rock ikonjaként ismert C.A.F.B. zenekar a napokban tette közzé készülő lemezének 6 számos EP előzetesét Totálkor címmel. Igazából sosem kísértem figyelmesen a Szakácsi Gábor „Greg” által vezetett banda pályafutását. Lemezeik közül is csak párat ismerek, mint pl.: az 1993-as Ne bízz senkiben!, a ’97-es Zanza, és a kétezres évek vége felé megjelent Szennyhullám című „tribute” anyagukat. Pattogós, és elsősorban dinamikus, de kissé TCS vonalú punk n roll zenéjük (ami nekem egy kaptafa), valamint az aktuális politikai és társadalmi helyzetjelentéseket adó szövegeik továbbra is méltón képviselik az almaszósz-szerű punk szellemiségét, amivel szívből köpi szemen a világot és hugyoznak a fal mellé. Nekem ez csak ennyi… bocsi!

Hulla

A Hulla egy hulla jó goregrind banda Ukrajnából. Egy friss, az évelején alakult csapatról van szó, akikhez leginkább az Aborted és az Exhumed nyers death metal alapú darálós extrém riffei és horrorisztikus témái állnak a legközelebb. Túlgondolni nem kell, és igazából nem is lehet ezt a vérrel, sza.ral, és emberi degenerációval teli műfajt. A Hulla sem teszi. Úgy ahogy van 5 és félperces Supermassive Black Wound bemutatkozó EP-jével a nyakunkba önti mindezt!

Bonilevine

A Bonilevine egy szintén friss, az év elején alakult budapesti alter/grunge rock trió. Tagjai: Iklódi Tamás (gitár/ének), Koronczy Gergely (basszusgitár/vokál) és Veres Gábor (dobok) korábban olyan bandákban játszottak, mint a Marmunsk!, a Meredek és a Pretty Visitors. Igen, úgy látszik a grunge is újra a fénykorát kezdi élni, jó példa erre a legutóbbi számunkban bemutatott hazai “all-star” alternatív post-grunge metalos Dead Gray, és most itt van egy újabb trió, aki a Seatlle-i melankólia dinamikusabb hullámait viszi tovább Shameful Delight című debüt-EP-jük dalaiban. A nyitó Why Tiger Why egy Nirvana vonalú dal, némileg feszesebb, merészebb alter-rockos tökösséggel, amit egy hasonlóan feszes, de kissé soft / garázs rockos megoldásokkal tarkított szellősebb, de viszonylag dinamikus nóta követ. A záró Hidden Agenda megint csak a Nirvana korai korszakát idézi fel, amihez egy adagnyi Pearl Jam-es merengősebb “szörf” rock szerkezet is társul. Amolyan könnyen befogadható sláger kis dalok ezek, amik vagy megfognak, vagy elmennek melletted.

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #100: 2 komment

Ecdysis Summer Tour
augusztus 16.