Egy kicsit nem figyelünk oda és máris EP sorozatunk 25. részénél tartunk. Vagyis röpke fél év alatt 125 bandát mutattunk be nektek. Reméljük jó néhány azóta már új kedvenceitekké avanzsált. Mi továbbra is igyekszünk elhozni nektek az aktuális kezdő, vagy épp már jobban menő bandák új anyagait. Így van ez most is. Egy kis klasszikus vintage hangulat urán nyakig merülünk a ’80-as, ’90-es évek bűzös halál mocsarába, amiből láncszéttépő ikergitárok hátán kiszabadulva részegségünk ünnepi mámorában nyargalunk a pszichedelikus füstös ólom könnyeket síró felhők hátán.

A német heavy – vintage rockes Monomanic zenéjében olyan nagyelődök előtt kíván tisztelegni, mint a Black Sabbath és a Pentagram. Zenéjük meglehetősen közel áll honfitársa a Kadavar zenéjéhez, ami nem is csoda. A csak néhány hónapja hobbi szinten létező trió április közepén Kingdom Of The Sun címmel kiadott három számos debüt kislemezének gitár centrikus dalaiból mesterien gördülnek a dallamos harmóniával megalkotott riffek, portugállszármazású énekesük Pablo Mellado Garcia (Thunder, Blitzkrieg) nyugodt, de erőteljes hangja pedig csak ízesebbé teszi zenéjüket. Remélem többet is hallunk majd felőlük.

„Kaptok hét számot 20 perces agresszióba csomagolva.” És valóban, azt kapjuk, amit a Death Whore az ajánlójába ír. A francia hardcore/death metal power triót Fabien W. Furter (Wheelfall, ex- Chaos Echoes) tavaly azzal a céllal hizta létre, hogy társaival Pat Mulot és Pierre “Gorgor” Schaffner (Phazm, ex-Agressor, ex-Imperial Sodomy) olyan zenét játszanak, ami ha nem is verek ki biztosítékot, de kompromisszumok nélkül hozzák vissza a ’90-es évek zord dühét. Azt hiszem ez elég jól sikerült is nekik. Első EP-jük ős Y2K hardcore és HM-2 torzítással megfojtott svéd halál metal ötvözetű koponyalékelő riffei felérnek egy súlyos testi sértéssel.

Végre napvilágot látott a brit stílusú death crossover tharshpunk-ot játszó budapesti csaj-frontos Graveolution zenekar első számba vehető EP-je. Az anyagra 4 + 1 finomságos d-beat ütemekkel megpakolt izom szörnyeteg került fel, amik mintha csak a Bolt Thrower a Sacrilege (akiktől egy dal fel is dolgoztak az EP-jükre) és a Discharge szerelemgyerekeiként születtek volna meg. Koszos, mocskos erejük simán visszavisz minket a ’80-as, ’90-es évek földalatti klub korszakáva, valamint társadalmi káoszának kaotikus és törvényen kívüli lázadásának időszakába.  

A kolumbiai Nightmare hazájának szinte az egyik leghíresebb heavy metal zenekara, akik már 1999 óta zenélnek. Bár eddig csak három stúdióalbumot és egy EP-t tudhatnak a magukénak. E legutóbbi The Place Where I Belong címmel ez év februárjában jelent meg rajta három körábban rögzitette, de eddig még ki nem adott dallal és két korábbi, 2013-as koncert felvételükkel. Annyira nem is misztifikálnám szét a bandát. Igazi erős riffelésű, láncszéttépő, tradicionális ikergitáros heavy metalt fogsz tőlük hallani.

A mámorító pszichedelikus hard, stoner rockot játszó olasz BUSS trió nem igen fukarkodik a riffeivel. Rendesen odacsapnak velük 5 számos bemutatkozó EP-jükön. A banda zenéje egyfajta sűrítő tégelye a ’70-es évek klasszikus ízeinek és a mai modern stoner rocknak. Valahol a The Stooges, a Motörhead, a Leaf Hound, a Nebula és honfitársuk a Black Rainbows vonalán mozognak. A 20-as éveiek elején járó srácok dinamikus, enyhén kísérleti improvizatív jam alapú témáikkal jókora ólmozott pszichedelikus riff-felhőket eregetnek.