Kicsi a bors, de erős – EP válogatás #65

A Fémforgács metal underground  jelent: Az ég kék, a zene jó és itt van az EP sorozatunk újabb része. Kezdünk egy komplex összetételű progresszív death és klasszikus német sör metalos vonallal. Ami után jön egy kis kísérleti doom és egyedi neofolk hatású rock zene, majd egy kis american-oi. Szép napot!

Venomous

Annak ellenére, hogy a Brazil származású Venomous jövőre lesz 10 éves, én még csak most hallok róluk először. Igaz nem is egy termékeny banda, hiszen első lemezüket is csak 2018-ban adták ki. A banda zenéjében a klasszikus death metal alapjaira építkezik, amiket komplex összetételű progresszív, valamint dallamokban gazdag modern metalos témákkal tesznek izgalmassá. Így tettek a múlt hónap végén kiadott Tribus EP-jükkel is, melyre négy igazán egyedi hangulatú és leginkább egyedi megoldásokkal tarkított dalt tettek fel. Dalaikban némi emlékeztetőt kapunk az In Flames – Jester korszakából, a Cynic a death metalban tett forradalmi újításaiból, a Psychotic Waltz progresszívtásának magasiskolájából, valamint a Sepultura törzsi hatásaiból. Mindezeket kissé durván, de annál elegánsabb tharsh és groove zúzdákkal tálalják elénk, némi pszichedelikus, filmzenei légkörrel polírozottan.

Powergame

A német Powergame két sorlemez után tavaly decemberben jelentkezett ezzel a négy + egy dalos EP-vel, ami a The Lockdown Tapes címet viseli.A négyes a borító alapján akár egy Tankard fanatikus brigádnak is tűnhetne (Gerréék első korongjának frontja hasonló koncepcióval készült), de a kép alapján emlegethetném akár a RushPower Windows albumát is, ez utóbbi azonban végképp vakvágányra vezetne. A német csapat ugyanis heavy metalban utazik, annak is a tipikusan germán verzióját karcolták ezüst korongba. Ezúttal három rövidebb dalt, egy epikus szerzeményt és egy feldolgozást kapunk, közel 25 percben elővezetve. A saját dalok a két sorlemez vonalát követik, a feldolgozás pedig eredetileg a NWOBHM vonalas Tank első lemezének nyitó tétele volt. Ahogy utaltam is rá, tipikusan német acél az, ami mellett a bielefeldi zenekar elkötelezte magát. Zömében középtempós, riffgazdag tételekről van szó, olyan elődök nyomán, mint korai (Scheepers-féle) Gamma Ray, illetve az Iron Savior. Az énekes/gitáros Matthias főleg a közepes tartományokban mozog, de a magasakat is jól hozza. Az első három dal hasonló formula szerint épül fel, Painkiller-es riffekkel (hogy ne csak a német vonalat emlegessem), jóféle szólókkal, kórusokkal gazdagítva. A szövegek nagyon is naprakészek, a Pandemic Nightmare sorai önmagukért beszélnek. A kislemez legnagyobb erőssége az epikus, közel kilenc perces Vengeance From The Grave, ahol Kai Hansen-es hangszínek mellett árnyalatnyi hörgés is felbukkan. A lényeg persze itt is a szárnyaló dallamokon és a kórusokon van. A záró Shellshock pedig valóban csak a bónusz szerepét tölti be, az egyszerű vonalvezetésű nótát a németek hűen interpretálják. Ha pontoznám, a Powergame EP-je valahol a nyolcas és a kilences „osztályzat” között végezne. A germán vonal híveinek, különösen az Iron Savior rajongóinak melegen ajánlott!

(Andris)

Ungraven / Slomatics

Azt hiszem split anyagok afféle visszatérő vendégek lesznek EP sorozatunkban. Most a doom/stoner metalos brit Conan gitáros-énekesének, Jon Paul Davis szélsőséges kísérleti ipari doom projektje, az Ungraven és honfitársa, a sludge/doom metalos Slomatics jelentkeztek egy hat dalos közös anyaggal, ami meglehetősen erősre sikerült. Csapatonként összesen 3 – 3 dal került fel a lemezre. Azt mondanám, hogy Jon Paul Davis a jól bevált mocsaras doom sémákat hozza némi drone zajok közepette, a Slomatics pedig hozza az ő nehéz, ultra lassú szónikus impulzusait.

WalDStreet

Még tavaly márciusban jelent meg az orosz WalDStreet formáció Northeast című EP-je. (A DVD méretű tokba csomagolt CD valóban egyéni megjelenést kapott, a szerző viszont nem árasztotta el információkkal sem a fizikai kiadványt, sem az internetes felületeket.)  A félórás korongon hét szerzemény kapott helyet, melyek közül az első öt track a címadó tagolása, a két záró dal pedig az elnevezésük alapján önálló kreatúrának tűnik. Az egész mögött egy moszkvai gitáros, Vladimir Kostyukov kontúrjai sejlenek fel, akinek zenéjét hallgatva hamar meggyőződhetünk arról, hogy egy meglehetősen sokoldalú alkotóval állunk szembe. Kellemes tónusú orgánuma és zömmel akusztikus gitárjátéka valahová a neofolk és az ambient környékére pozícionálja a WalDStreet-et. Az öt tételre bontott címadó szerzemény egy összefüggő hangfolyam, visszautalásokkal, ismétlődő dallamokkal. Az őserejű, delejező énekhang esetenként dalszövegek nélkül is kifejező, mely az időtlenség érzetét kelti. A második részben előkerülnek a törzsi jellegű ütős hangszerek is, melyek a harmadik tételben már főszereplővé lépnek elő. Ahogy haladunk előre a koronggal, az újabbnál újabb hangszerek csatlakozásával úgy válik zeneileg is egyre sokszínűbbé a muzsika és az énekdallamok, illetve megérkeznek a dalszövegek is. Az első öt tételben felvázolt koncepcióból a két záró szerzemény sem lóg ki, a hatodik dalban templomi kórus is feltűnik. Az EP összességében egy kellően változatos, egyediségre törekvő neofolk anyag, némi kísérleti rock hatással elegyatve.

(Andris)

Death Ridge Boys

A Death Ridge Boys egy amerikai, pontosabban Portland-i punk/ OI, antifascist rock n’ roll formáció, ami mögött a Pressing On, a Talk Is Poison és a Tragedy egyes tagjai, valamint más helyi zenészek állnak. Történetük valamikor 2015 táján kezdődött a szokásos közös örömzenéléssel, amit 2017-es Right Side Of History albumukkal tettek kerekké. A banda erősen társadalomkritikus dalaiban a társadalmi megosztottság, a rendőri brutalitások és az USA vezetése ellen emeli fel szavát. Ezt teszik 5 dalos Ep Collection című anyagukkal is, amire korábban EP-ik és split anyaguk dalait tették fel, a maguk laza punk rock, némi hardcore beütéssel keresztezett agresszív (american-oi) módján.