Kicsi a bors, de erős – EP válogatás #73

EP válogatásunk 73 részét egy könnyed, üdítőként ható gumi punk lendülettel kezdjük, majd beindítjuk a gyilkos fűrészgépeket és a lassan hömpölygő iszap dagonyát, amik után egy monoton, masszaszerű depresszív folyamba vetjük bele magunkat. De nem kell izgulni! A mentőöv már érkezik ’90-es évek death metaljának középtempós riff-cunamijában. Szóval sört a kézbe és a hangerőt fel! Szombat van!

Slovenians

A Slovenians nevük ellenére egy belga skate punk rocker zenekar. Tavaly decemberben megjelent 4 számos Sinners című EP-jükön leginkább az amerikai punk kultúra vonalát követi, olyan hatásokkal, mint a Bad Religion, The Dead Kennedy’s, vagy a The New Bomb Turks. Mindezekhez jön egy kellemes lazaságú rock ’n roll, blues  rock és garázs rockos hangulat, amivel egy kis plusz színt visznek Get a Job és Mobile Home c. dalaikba. Egyébként a zenekar 2012 óta aktívan tevékenykedik és a mostanival együtt eddig 2 EP-t és egy nagylemezt tudhatnak a magukénak.

Disembodiment

A kanadai death metalos Disembodiment a ’90-es évek klasszikus HM2 gyilkos fűrészeléseit hozza vissza frissen megjelent Mutated Chaos című debütáló EP-jén. Az EP 15 perce úgy szól, mint ha csak elővennénk régi kedvenc death metal (Dismember, Pestilence, stb…) kazettáinkat és alámerülnénk a hajdanán rongyosra hallgatott fertő lassan morajló gyilkos tempójába. Minden adott benne, ami egy tökéletes, félgőzzel araszoló riff-úthenger működtetéséhez kell. Szónikus gyötrelem, halál, félelem, sötét fantázia, és még sötétebb iszapos, kripta szagú death/doom massza.

Bog Mönster

Az ausztrál sludge/death/doom metalos Bog Mönster bemutatkozó Hell is Full c. EP-jén a pokol káoszát és kátrányos, kénes dögszagát hozta felszínre. A 4 dalos mini-album minden egyes dala egy-egy éhes, gyilkos szörnyetegként marcangolja szét a lelkünket. Lassan hömpölygő súlyos iszap dagonyájuk a Primitive Man, a Fistula és a Neurosis-féle pszichedelikus világvég atmoszférájának fekete riff-karmait mártja belénk, amikhez bónuszként a black ‘n roll mániákus dühét csapták hozzá.

Highrule

A norvég Highrule projekt monolitikus riffjeit és mély drone rezgésszámon rezonáló masszaszerű depresszív hullámait elsősorban azoknak ajánlanám, akik kedvelik a SunnO)) és a hozzá hasonló kísérletező kedvű formációk sűrű légköri hagyományait. A projekt (amiről sajnos nem sokat tudok) Soothsayer című demója egy közel 45 perces sötét hangulatú utazást kínál a kétségbeesés és a kárhozat felé. Monoton, mély, lehangolt dallamai és a kozmoszból áradó atmoszféráinak transzcendentális rezgései által elménk elfeledett zugainak ébredését segítik elő, melyek által tudatunk egy ciklikus szakaszát ismerhetjük meg. Egy ismeretlen sötét út melyre ha rálépsz, lehet nem térsz le róla.

Hegony

A death (gore) metalos lengyel Hegony 4 tételes, közel 10 perces Second Stab – promo 2021 címet viselő anyagának nem titkolt célja a kiadó keresés. A 2017 óta működő zenekarnak ez a második EP félesége, amin nem hazudtolják meg a stílus jegyeit. A banda zenéjében a hazájára jellemző hagyományosnak is mondható ’90-es évek DM alapjaira (Vader, Behemoth) építi fel masszív kaszabolós témáit. A gitárjaik, mint fűrészgépek zakatolnak és gyilkos riff-cunamiként darálják le a bomló dögeiket, amiknek a húsát szó szerint az arcunkba vágják. Egy meglehetősen ízletes, klasszikus csemege a halál metal rajongónak. A csapat tehát készen áll, hogy egy teljes lemeznyi brutalitást zúdítsanak ránk… már csak egy kiadó hiányzik hozzá. Remélem hamarosan az is meg lesz.