Kicsi a bors, de erős – EP válogatás #77

E heten is öt újabb remek underground cuccot hoztunk el nektek speciálba. Kezdünk egy véres balkáni black entitással, amit egy keményebb black/doom dagonyával és hc/crust/punk vegyületet folytatunk. És hogy az újabb vonalak szerelmeinek is kedvezzünk itt lesz egy nagyon agyas és nagyon jól összetett metal kollázs, a végére pedig egy ütős post káoszt kaptok.

CMPT

A CMPT tagjai tekintetében egy ismeretlen kilétű kísérteties hangulatú black metal entitás, ami a balkán véres folklórból táplálkozik. Ciril nevük annyit jelent: Halál. A kereszténység előtti időkkel és a balkáni őslakosok halálkultuszával foglakozó két tételes Mrtvaja EP-jük alapvetően a klasszikus – fagyos nordikus fekete fém (Emperor, Immortal…stb) vonalát követi… hipnotikus tempókkal száguldó sikálós gitártémák, diadalmas károgások és földöntúli ködös atmoszférák jellemzik a valamivel több, mint 20 perces anyagukat.

Bodach

Több meglepő dologgal találtam magam szembe a kanadai Bodach bemutatkozó EP-jét hallgatva, amire egyáltalán nem számítottam. Először is az EP igencsak hosszú, egy-két zenekar számára már nagylemezként is bőséggel elfogadható lenne. A második, ami megtetszett, az az anyag hangzása, ami a ’90-es évek számtalan kiadványának adott feltörekvési lehetőség, vagy szolgált örök sírhellyé. Nem is hátrál ettől az időszaktól a Bodach, a hörgés mellett bevet egy nem túl depresszív, egyszerű tiszta éneket is. Zenei szempontból sokkal több mindent kaphatunk, a gyakori tempóváltozások, a rengeteg, igencsak jól rejtőző apróság. A zenekar kissé tompa hangzása ellenére igencsak nagyon jó gitártémákkal és riffekkel büszkélkedhet, amit átjár a hagyomány. A heavy/doomnak mondható szerzemények a Black Sabbath éveit juttatták eszembe és ha a zenére összpontosítunk, akkor rá kell jönnünk, hogy egyéb finomságokra lelhetünk. Élvezet hallgatni a dobot és basszust is, később pedig a billentyű is tiszteletét teszi a produkcióban. Nem újszerű, sokkal inkább egy visszatérő, nosztalgikus érzést keltő gótikus death/doom (P. Lost) dalcsokor található ezen a korongon. Az album vége felé elkezdett fogyni az ötletek tárháza, de azoknak, akik albumnyi hosszúsággal. Ha magad is kedveled az ilyen múltidézést, akkor tegyetek próbát a Botach-al is. 

(boymester)

Death Knell

Kevés hc/crust/punk vegyületet hallgatok, mivel szerintem ez kifejezetten az a zenei vonal, amihez kell egy belső lázadó szellem, vagy legalább a megfelelő korosztály… Mivel jómagam a hidegvér és a megfontolt tempókban rejlő energiákat részesítem előnyben, ezért kifejezetten meglepett, hogy milyen jól szórakoztam az EP-k hallgatása közben a kanadai Death Knell anyagán. Kőegyszerű üvöltős punkról van itt szó kifejezetten ropogós és agyrobbantó hangzással, amiben talán egy kis thrash metal hatás is megtalálható. A formáció meglehetősen fiatal és az EP is az első folytatása a megalakulásuk évében rögzített, banda nevét viselő 2019-es bemutatkozásuknak. Egyelőre azt még nem tudom elképzelni, hogy ezek a két perc környéki aprítások egy lemez terjedelmében le tudjanak kötni, de ebben a formátumban igazán szórakoztatónak találtam őket. A Set The Trip a harag tipikus megtestesülése, a Deprivation a megfontolt, de elkerülhetetlen amortizációt hozza el zenei fronton, míg a kezdő Inhumanity és a záró Iron Reaper azt a célt szolgálják, hogy a haverokba kapaszkodva, nagyokat üvöltve szétverjük a koncertterem oldalát. Én még a Motörhead örökségét is felfedezni véltem benne, valamint a borító is megérdemel egy dicséretet.

(boymester)

Eremo

Igazából nem tudtam, hogy sírja, vagy nevesek, amikor megláttam az olasz Eremo projekt borítóját. Aztán, ahogy láttam, náluk ez amolyan alap… Okés, gondoltam, mint is várhat az ember egy emo / math / screamo / post-hardcore zenekartól. De ahogy elkezdtem hallgatni L ‘Ego in Pagliaio anyagukat már az első hangok után rájöttem, hogy valami agyas, agyontekert dologgal állok szembe. EP-jükre hat frenetikus számot tettek fel, aminek alapjai inkább a prog-rock és a Tool szerű alter metalból építkeznek, erre jön némi kaotikus komplexitású post-hardcore durvulás, egy kis Ludas Matyis emos hiszti és a folkos hatásokkal tűzdelt pörgős dallamok, aki leginkább a gitárok folyamatosan zizegő, nyüzsgő hangainak köszönhetőek. Összességében egy nagyon is kellemes csapatni való, levezető egy pörgős nap után, vagy rápörgetés egy bulira… kinek mi.

Bleeth

Tampa death metal érájáról híres, hanem doom / sludge post-metaljáról is. Ezt a vonalat képviseli a Bleeth  zenekar is 2015-ös Re-Animator  kislemezének debütálása óta. A banda kísérleti vonalú zúzda rombolásain olyan csapatok hasonlóságai fedezhetőek fel, mint, a Torche, a Cavity, a Floor, vagy a Godflesh. Harbinger címet viselő EP-jükre hat fajsúlyos, mázsás riffekkel és új technológiahatásokkal megpakolt dalt tettek fel, melyekben hemzsegnek a noise rock, a hardcore, a robbanásszerű d-beat tempók és nem túlzás, ha azt mondom a black metal rideg, jeges kásás hatásai. Dalaik rövidebb-hosszabb átmenetekkel hozzák sűrű masszaszerű tempóváltásaikat, melyek hegyomlásként szakadnak ránk. Pusztít rendesen!

június 12.,
június 19.,
június 30.,