EP sorozatunk újabb részében egy meglehetősen tömény és sötét összeállítással készültünk. Pogány misztikumok és rítusok pusztító black metalba ágyazva, démonok, vérszomjas death/thrash farkas horda, egy kis újra gondolt fekete fém és a már jól bevált klasszikus gyilkolós dallamok.

Az angol atmoszférikus, pogány black metalos Wodensthrone két nagyszerű lemezt hagyott maga után a metal színtéren, ám a zenészek közt egyre tágabb szakadék kezdett el kialakulni a jövőt illetően. 2016-ban visszavonulót is fojtak, azonban az egykori tagok úgy tűnik mégsem tudnak búcsút mondani szeretett műfajuknak. Némileg felfrissülve, de gyakorlatilag azonos tagsággal (egyedül Alexandra Durning billentyűs sorolható fel újdonságnak) újabb zenekart alapítottak immár Nemorous névvel. Érdemes a bemutatkozó EP kapcsán ezekkel az információkkal tisztában lennünk, mert így rögtön világossá válik a minőség és a remek hangzás eredete: itt bizony egy erős csapat tér vissza a színtérre. Stílusában talán még nyersebb, erőszakosabb is lett a zenekar, mint korábban, a pogány és népies elemek nagy részét átvette a pusztító black metal, de a dallamokról sem kell végleg elbúcsúznunk.

Kifejezetten érdekesnek tartom azokat a projekteket, melyek élén egy feltételezhetően erőteljes tudathasadásban szenvedő zenész áll, vagy legalább közel van ehhez az állapothoz. Itt arra gondolok, hogy egyetlen ember számtalan névvel számtalan projektet üzemeltet nagylemezekkel, demókkal egyetemben. Időnként feloszlatja “magát”, de a fertő újabb és újabb utakon tör elő belőle, mint valami megállíthatatlan gombafertőzés. Erre nagyszerű példa a Vaal névvel futó nyers, önpusztító hajlamú black metal képződmény, amit a sötét erdőkben és kriptákban előszeretettel pózoló Vaal készít előszeretettel. Főhősünk egyéb álneveken is folyamatosan publikálja a fekete misét, viszont a gyönyörű borítóval ellátott friss anyag mindenképp megér egy említést azok számára, akik kedvelik a puritán, szimpla gyűlölet által táplált fémzenét. Persze egyértelmű, hogy zenészünk életét a Darkthrone első korongjainak 24 órás pörgetése teszi ki, de azért nekünk sem árt a vérfrissítés. Egyszerű hangzást, ösztönből feltörő riffeket és rideg károgást mindenkinek!

Az olasz farkashorda Krigere Wolf már régóta lógatta a lomposát, így igazán ideje volt már annak, hogy friss húsra éhezve bevesse magát a bozótosba és elragadja, amit csak el lehet. A zenekar 2009-es megalakulása után három nagylemezt is kiadott, azonban az utóbbi években csak kisebb adagokra futotta. Így van ez a most megjelent Blazing In A Purging Fire esetében is, azonban úgy néz ki, hogy a black/death/thrash elemeket vegyítő produkció ezúttal jóval tüzesebben tér vissza és nemcsak a címében. A kiadvány a rövid intróval összesen 5 szerzeményt sorakoztat fel alig 19 percben, azonban a címadó dal indulásától egy perc pihenőnk sem lesz a villámgyors tempók közepette. Nem véletlen a borítón megjelenő csata ábrázolása sem, mert leginkább ehhez lehet hasonlítani az itteni forgatagot, zabolázatlan zenei robbanást. Ilyen energiák mellett kifejezetten jól áll az EP a zenekarnak, hiszen egy nagylemez esetében ennyi energia elfogyasztanak minket reggelire. Vagy mégsem? Én szívesen próbára tenném már magamat, remélem nem is várhatnak sokáig…

Tim Rule (Carnivore Crusher, Castigator, Forward To Eden stb.) és Lewis C. Fur az igazságosság és egyenlőség mellett kardoskodva hívta életre Guthmensch nevű formációját, ami alapvetően black metal keretek között gondolkodik némi doomos meneteléssel karöltve, de hatásként bevállalják a hardcore és a punk gyökeret is. A háborúellenesség, a fasizmus és kapitalizmus ugyanolyan szintű elítélése visszatérő téma a legtöbb szerzeményükben, amiből olyan sok azért még nem akad. A duó 2018-ban mutatkozott be majd fél órás In Search Of An End című dalcsokrával, amihez képest a friss Beneath The Light igazán rövidnek mondható. Viszont a fejlődés tagadhatatlan, hiszen a korrekt módon megszólaló négy új tétel igazán érdekes alkotás. Zeneileg nem mondható előre mutatónak vagy progresszívnek, azonban a két zenész kísérletező kedvének köszönhetően a vokálban találkozhatunk az extrém vonal számtalan hangjával kis időn belül is. A hörgés, károgás, tiszta ének, kórusok, morgások és sikolyok mellett egyéb bizarr hangok is felütik fejüket, ami miatt érdemes belekóstolni ebbe a 14 perces anyagba.

Néhány éve hatalmas mennyiségben kezdett el kitermelni magából a metal színtér old-school death metalt és akár tetszik a régi arcoknak, akár nem, bizony minőségi anyagoktól sem akad különösebben hiány. Egy-egy új anyagot hallgatva úgy érzem, mintha néhány évtized átugrása után sok fiatalabb banda most értené meg igazán, most fedezné fel magának újra a pusztulás, rothadás mélységes világát és hiába nem hoznak kifejezetten új zenei formátumot, megfelelő hittel és alázattal táplálják örökségüket. Ilyen csapat a Carnal Tomb is, aminek már a neve is mindent elárul. A 2014-ben alakult horda szépen kijárta a fejlődés lépcsőzetes útját is, miközben végig szem előtt tartotta, mit is akar játszani. Mára már két nagylemezt tudhatnak maguk mögött és azt is elmondhatjuk, hogy 2019-es Abhorrent Venetration című zombidaráldájuk kifejezetten jó darabra sikerült. Lendületükket a járvány idején sem veszítették el, aminek eredménye egy 2020-as EP és Split, amit most egy újabb kislemezzel folytatnak. A Festering Presence összesen két tételt tartalmaz, de ezek magukban hordozzák a hagyományos death metal minden finomságát. Ropogós, bólogatásra ingerlő halálfém, a címadó tétel kifejezetten nagy kedvenc lehet majd a koncerteken.