Kokoon
Mrs. Jesus / Kokoon (2021)

A Kokoon egy német progresszív pop/rock zenekar, akik úgy nagyjából 2002 és 2008 között voltak aktívak. Ez idő alatt megjelentettek két nagylemezt (2003 – Kokoon, 2007 – Mrs. Jesus), aztán föloszlottak. De úgy tűnik, hogy volt egy hűséges rajongótáboruk, ugyanis a Golden Core úgy gondolta, hogy érdemes újra kiadniuk a banda albumait, ezúttal egy CD-n a kettőt. Mert hogy erre volt igény a csapat rajongói részéről. Bevallom, én nem ismertem a Kokoon-t, de örülök, hogy eme újrakiadás kapcsán beléjük botlottam. Pontosabban boymester kollégánál landolt egy digitális promo letöltő link és ő úgy gondolta, hogy ezt továbbítja nekem, hátha én, mint közismerten prog. arc, majd tudom értékelni a németek muzsikáját. És bizony kollégám jól kalkulált! Ugyanis ez a Nadine Bonifer énekes hölgy által vezetett alakulat kimondottan ügyes volt! A kiadó előszeretettel jellemzi úgy az általuk játszott zenét, hogy olyan, mintha a The Cranberries találkozna a Porcupine Tree-vel. Ebben van is valami, az előbbi zenekarral való párhuzam már csak a női énekes miatt is áll, de e tekintetben szerintem megemlíthető a honfitárs Guano Apes is, főleg, hogy a Kokoon dalaiban is benne volt a sláger potenciál.

Csak hát ők Sandra Nasicékkal ellentétben nem lettek világszerte ismertek, ami gyanítom az agyasabb, szerteágazóbb zenéjüknek köszönhető. Ez a friss kiadvány érdekes módon épül fel, hisz a 2007-es, második, egyben utolsó albumukkal, a Mrs. Jesus-szal indít, majd ezt követik a 2003-as, self-titled korong dalai. Talán az lehetett ennek az oka, hogy ha kronológiai sorrendben haladnak, akkor egymás után csendült volna fel a Save Me demo és végleges változata…

Én mindenesetre az eredeti megjelenések sorrendjében tettem volna fel a CD-re a két lemezt, ugyanis úgy talán nyilvánvalóbban érezhető lett volna a 2003-as és 2007-es mű között lévő fejlődés, letisztulási folyamat. Bár igazság szerint ez így is érezhető. Amúgy meg már a cím nélküli bemutatkozó lemez is egy érett, tudatos csapat képét mutatja.

A Save Me-vel indul a CD, ami rögtön egy akkora modern rock sláger, mint a ház! Nadine hangja és dallamérzéke parádés, bizonyos hajlításai, megoldásai valóban idézik a néhai Dolores O’Riordan-t. Ezt a húzós nótát egy lassúbb, hangulatos darab követi a Tired képében. Bonifer kisasszony ebben is hatalmasat énekel, de a zenészek is kitesznek magukért! Mind a finom, lebegős verzékben, mind a beindulós refrén alatt frankó dolgokat játszanak. Kristian Kohle Kohlmannslehner gitáros még egy fajin szólót is megereszt. Nem mellesleg a Mrs. Jesus lemezen már a négyhúrost is ő kezelte, illetve mindkét lemezen ő játszott szintetizátoron is. A Here We Go is rendesen slágeres, a verzék ska-ízű lüktetése is tetszetős, csakúgy, mint a beindulós refrén. Neudi groove-os dobolását és perkás színesítéseit is érdemes kiemelni. A 2007-es korong címadó nótája a maga 6 perc fölötti játékidejével pályafutásuk leghosszabb dalának számít. Ebben a szépen felépített, kifejtős szerzeményben már felcsendül az akusztikus gitár hangja is, Nadine pedig ismét parádézik. Csakúgy, mint a Mother-ben, ahol olyan dallamokat hoz, ami engem egyértelműen Jim Morrison-ra emlékeztet. Zseniális! Az egyik legerősebb, csupán egy szál akusztikus gitárral kísért dal, amit valaha hallottam. Ideje megfülelnem az eredetijét, ugyanis ez egy Danzig nóta feldolgozása. A Playgirl kezdő gitártémái meg konkrétan Maiden-esek. Aztán meg punk-rockosak. Középtájt viszont ott figyel egy olyan progos etap, ami még a 3 becsületére is válna. Jujjj, de ügyes kis zenekar volt ez a Kokoon! Az igazán progos él az instrumentális Mrs. Jesus Theme-ben mutatkozik meg. Nem egy túltechnikázott, de egy roppant hangulatos, éneknélküliségében is fogós, filmszerű tétel ez. Ezzel véget is ér a Mrs. Jesus lemez, ami még félórás sincs.

A nyolcas, Honeymoon Stepdance című dallal indul útjára a banda nevét magán viselő debütalbum. Ami, mint ahogy ez a nóta is mutatja még metalos elemeket is hordozott magán. Egyből ebben az első dalban középtájt felüti a fejét egy akkora doom/sludge riff, hogy a fal adja a másikat. Szó se róla, a Kokoon már 2003-ban is egy “kész” zenekar volt. Talán annyival lettek érettebbek a Mrs. Jesus-ra, hogy azon a dalokon belüli zenei és hangulati váltások már gördülékenyebbek voltak, míg a debütön még ezen a téren némi “döcögősség” volt tapasztalható. De hogy már akkor is erős dalokat írtak, az nyilvánvaló! A Hey zeneileg azt a funkos pop/rockot képezi le, amiben a pályafutása elején járó Hooligans is annyira jó volt. A lüktető, olykor pszichedeliában úszó Entre Dos Tierras sem rossz, sőt, viszont a végig spanyolul előadott dal egyúttal kicsit fura is, Nadine vokális megoldási pedig néha inkább érdekesek, mint élvezetesek. Ez a szerzemény már-már az avantgárd határát súrolja. Hallatán nekem többször beugrott a puerto rico-i őrült alakulat, a Puya neve. Az On Air szinte végig metalos riffekkel operál. Amikor épp nem akusztikus akkordbontásokkal hódít… Húúú, ez a csajszi már 2003-ban is nagyon tudott énekelni! Nem is elemzem tovább a dalokat, a maradék is rendben van.

Örülök, hogy a Golden Core Records úgy gondolta érdemes újra, ezúttal egy hanghordozóra elhelyezve kiadni a Kokoon lemezeit. És hogy ezt, bár digitális formában, de hozzánk is eljuttatták. Nem is hinné az ember, hogy a német underground pop/rock szcéna is mekkora kincseket rejteget, rejtegetett.

A Kokoon az egyik legjobb énekesnős progos pop/rock/metal banda (volt), akiket valaha hallottam!