Kovács Zsolttal beszélgettünk zenéről, grafikáról

A zene mellé kell a vizualitás is. Ha egy sötét szobában zenét hallgatsz, akkor jönni fognak a képek. A képi világ elválaszthatatlan a muzsikától, hihetetlen mértékben tudja erősíteni azt. Gondoljunk csak a klipekre, az előadók, zenekarok imidzsére vagy a logókra és a lemezborítókra. Kovács Zsolttal a grafikusi tevékenysége (Winci’s Cover art) kapcsán ismerkedtem meg és szeretném bemutatni nektek is.

Kezdjük talán egy bemutatkozással!

Bemutatkozás: Nevem Kovács Zsolt. Zenerajongó, főképp rock rajongó, már legalább ~40 éve. Kicsit több.

Mindig is készítettem rajzokat, grafikákat és végülis a rockzene szeretet révén jutottam oda, hogy zenei témájú grafikákat alkossak. Ennek révén ismerkedtünk meg. 

Számomra ez egy hobbi, de komoly hobbi: abban a szerencsében volt részem, hogy készíthettem 3 lemezborítót a Moiras Kiadó számára. 

Különböző mértékben engedtek szabadon, a Radics Béla emlékére készült korai felvételek borítója teljes terjedelmében az én munkám, egy dupla borító. 


Az Omega egy első hivatalos lemeze előtti dalainak értékmentő kiadása követte az “olyan-mintha” megjelenítést, itt a dupla belső borítót, készítettem, amit aztán a kiadó egy másik grafikussal a kiadványhoz színezett. Amolyan pszichedelikus, beat borító lett belőle, valóban illik a kiadványhoz, a honlapomon az eredeti kép látható. 


A Mini újjáalakulását is részben indukáló lemezbe egy korhűnek szánt insertet készíthettem.

A későbbiekben egy általam nagyon kedvelt zenekar, az Orfeus szíve-lelkével, Kovács Feryvel hozott össze a sors és a Vándor formációjához készíthettem logo-t. Ennek nyomán készült a Forgács Promotion logoja is, szívesen készítettem, érdekes feladat volt. 


Amikor zenét hallgatok (jószerivel mindig, amikor ébren vagyok, autóban, fülessel, a kertben és úgy régimódian is, csak a zene végett a hangfal alatt ülve, vagy háttérként) mindig van egy-egy kép előttem. Így készítettem el végül a képzeletbeli lemezborítóimat is, egy részét a honlapomra is kitettem.

Hogyan jutottál el a rock/metal zenéhez?

Nagyon pontosan emlékszem rá: 1978-ban, hallottam a Deep PurpleMachine Head lemezét. “Kiváló minőségben”: az alsó szomszédom, aki nálam ~3 évvel idősebb  volt üvölttette úgy, hogy csak feküdtem a parkettán és hallgattam a fél fülemmel. Aztán jött az AC/DC és amikorra kamasz lettem, már elkapott a rockzene láza.

Felső tagozatosként vehettem meg az akkori néhány magyar hard rock lemez mellé az első “nyugati korongomat”, pontosabban 12 évesen kaptam a szüleimtől a Nazareth Expect No Mercy-jét jugoszláv, RTB-nyomásban. Zajos, tompa, de most is megvan.

Akkor már az egész ház (egy négyemeletes panelban laktam) összes sráca rockrajongó volt, tizesével jártuk a lakótelepet, más csapatokhoz hordtuk a magnót, volt, akinek sztereo készüléke volt. Emlékszem, amikor a Heavy Metal kedvelőinek c. rádióműsorból felvett Saxon Denim and Leather-jét üvölttettük a fűben és mint egy oltár előtt ültünk a kazettás magnó körül, vagy háromszor meghallgattuk.

Emlékszem az első igazi nyugati lemezeimre is. A Rage első LP-je, a Reign of Fear és a Razor Malicious Intent-je voltak, 500 és 550 Ft-ért, Pestről “a Herczegtől” (Music Box) hozta a havi lemezbeszerző túráról a cimborám. 

A német Metal Hammerből válogattuk és osztottuk el a csapatban, ki mit fog megvenni, hogy aztán mindenkinek jusson a kazettákra.

Jó ideig nem volt CD játszóm, bakeliketeket gyűjtöttem, még ma is veszek egy-kettőt havonta. Akkor azt szerettem volna, ha “minden lemezt megvehetek”, ami tetszik és mikorra a rendszerváltozás után már ömlött a sok zene, a sok korong, és CD, már teljesen követhetetlenné vált, hogy minden, de tényleg minden megjelenik…

Elkapott a glam őrület is és ma is szeretem a ‘88-’93-as évek zenéit. De persze megismertem az elődöket (Sweet, Slade, akik a születésem előtt vitték csúcsra ezt a zenét) is így ma a kamasz/szinte felnőtt fiaimmal jól meg tudjuk beszélni, hogyan forog körbe a rockzene kereke. Különös élmény belegondolni, hogy mennyire pontosan, időben ismertük meg a Metallica-t, ami tényleg egy újat alkotott. Teljesen azt hittük, hogy ez a zene annyira örök, és hogy annyira a csúcsra jut, hogy mindenhonnan ez fog szólni! Aztán később a ’90-es években egészen megdöbbentett, hogy a Marillion a grunge korszak után az akkor terjedő szélessávú neten keresett finanszírozót az aktuális kiadványukhoz, annyira nem volt piaca, vagy nem jutott szóhoz egy rockzenekar.

Ezért veszek ma is lemezeket és CD-ket. Hiszen ezt pont nekem csinálják a zenekarok, azaz nekünk, akik szeretjük. Szerintem ez fontos dolog, nem szólamnak szánom. Van olyan lemez, amit megvettem bakeliten hajdanán, megírtam CD-re (mert persze nem hallgatjuk, ne kopjon), de aztán megvettük CD-n is. Sőt, jónéhány korongunk is van, ami így van meg több példányban. De pl. éppen a múlt héten vettem meg az amerikai Q5 második lemezét bakeliten, még egyszer. Ugyanis az előző bakelitem kicsit kásásan szólt, mintha a mester szalagot húzta volna a felvevőgép… Ez viszont állatira szól.

Bár a ’90-es években javarészt dallamos és progresszív zenéket hallgattam és amíg a gyermekeink kicsik voltak sem hallgattunk klasszikus “durva” zenéket – úgy véltem, “érteni kell a koncepciót, a zenét a borítót” – aztán eljött ennek is az ideje. Például nem csak a CovenantNexus Polaris-a, hanem annak (bevallott, vagy elhallgatott) zenei elődei gyakran forognak ma már nálunk, valamint a régi thrash és egy-két death zene is, amiket akkor nagyon szerettem. Pl. az Exodus, a Flotsam, Destruction, Sodom… különös ezt ma úgy hallgatni, hogy a srácaink az új zenékben részben ezeket hallhatják.

Egyébként a rockzene iránti rajongásomban egy fantasztikus élmény volt a számomra a legutóbbi Sabaton koncert. A rákövetkező hónap Havi Metal rovatában szinte ugyanazokat a gondolatokat olvastam Az Újságban, amikor CsL azon gondolkodott, hová jutott el a Sabaton. Pont azt mondtam a feleségemnek és később a témát értő ismerőseimnek, milyen klassz, hogy mai srácok is átélhetik ugyanazt az eufóriát egy koncerten, átélhetik a zene újdonságának a varázsát, ahogy fejlődik a szemünk előtt, mint ahogy annak idején leesett az állam a Maiden Somewehere in Time turnéján az MTK-stadionban. Röviden: hogy mennyi mindent ad ez a zene. Ezért tartom fontosnak, hogy legyen fóruma ennek a zenének, ezért becsülöm az olyanokat, akik fanzine-eket működtetnek, zenei megjelenéseket biztosítanak, lehetőséget teremtenek, hogy divat ide vagy oda, a rockzene régi és új formában vagy ismétlő-körökben, vagy megújulva jelen lehessen és eljusson a rajongókhoz. 

És örülök, hogy akinek rajzot, grafikát, festményt készítettem – vagy készítek majd – segíthetem útját, bármilyet, könnyűt vagy nehezebbet is jár.

A mindennapokban itthon téma a zene és sokszor meséltem a fiainknak a kedvenc lemezborítókról. Volt idő, amikor a barátomhoz átvittem azt a néhány korongot, kitettük a szőnyegre az övéivel és órákon át nézegettük, hogy milyen jók vagy rémisztők vagy sokatmondók. Egyszer arra jöttem haza, hogy az egyik fiunk éppen a szőnyegre kirakott korongokat nézegeti, pont, mint én is hajdanán. Gondolom, sokaknak jut eszébe egy ugyanilyen pillanat. Néhány nappal később azon gondolkodtam, hogy miért pont azokat bakelit borítókat választotta a fiunk: Helloween és Maiden. Van 670 korongunk és több, mint 2000 CD-nk (ezek némelyike, mint írtam, bakeliten is) úgyhogy lett volna miből választania. 

Azt hiszem én is örök rajongója leszek Derek Riggs-nek. A legjobb borító, amit valaha láttam, szerintem a Powerslave-é. Épp a napokban láttuk a Kelly hőseit, amin visszaköszönt a falra karcolt kukucskáló figura, jót mulattunk rajta. De emellett olyan sokrétű az a kép, történelmi, kultúrtörténeti, pop-kultúra (mint mozi), társadalmi vonatkozások szempontjából, hogy szinte minden alkalommal, amikor látom, tudok rajta egy újabb részletet felfedezni. Pedig jó régen, 1984-ben jelent meg.

Nagyjából már képet kaptunk a hatásaidról, de ha egyet lehetne választani, akkor mit mondanál, melyik a kedvenc stílusod? 

Nehéz kérdés, ezért nincs kedvenc zenekarom sem. Van, mondjuk tíz kedvenc lemezem. Ezek között vannak kedvenc borítóim is. Így is listázhatom?

Iron Maiden – Powerslave és Somewhere in Time

Magnum On the Storytellers Night

Nazareth Expect No mercy

Slayer South of Heaven

Anthrax Among the Living

Ossian Acélszív

Covenant Nexus Polaris

Sabaton Heroes

Ez így kilenc. Egyet még hadd tegyek hozzá, csak a zenéhez: Avenford. Egy hihetetlen intelligens komplex zene.

Ez nem azt jelenti hogy ezen zenekarok új korongjai ne tetszenének. Dehogynem! És több friss zenekart is szeretek, szeretünk, de ezek a számomra meghatározóak több okból. Így a listából sok kimaradt. De, mint mondtam,  állandóan szól a zene nálunk…

Bocs korszakalkotó zene és zseniális borító sorból kimaradt a Death Scream Bloody Gore!

Mennyire befolyásolja egy-egy album “tetszési indexét” nálad a borító? 

Szerintem ez egy plusz volt, amikor megismertem a zenét. Szeretem hallgatáskor nézegetni és keresni a tartalommal a kapcsolatot. De pl. a Metallica fekete borítóján nincs annyi nézegetni való, mint az említett On the Storytellers Night-on. Igen, egy tartalmi, hangulati plusz, ami utána önállóan is élhet.

Jogos, és mégis a Fekete Album minimál dizájnja meghatározó lett.

Persze, nagyon illett a zenéhez. Fontos szerintem a csomag, de ha rossz a borító, az nem fogja elvenni a zenétől a kedvemet. A múlt héten vettem a Rival Sons utóbbi lemezét,  CD-n: szinte barokkos tobzódás a színek kavalkádja. De nagyon ötletes, illik ahhoz a stílushoz. ‘70-es évek egy teljesen mai, fiatal bandától. De nem retro, a maga jogán olyan, mint a stílus egy darabja. A mai thrash sem szükségtelenül egy ‘86-os kópia. Amúgy tetszik, ahogy ez a zene, bármely stílusa megújul. Az említett RS-on pl. elcsodálkoztam, aztán az egyik dal a Europe I Mean Nothing to Ya-ját idézte (nekem), ami szintén új dal, de egy másik kört idéz. És akkor bennem a helyére került ez a lemez is. A CD festése olyan, mint egy bakelit belső címkéje, egy poénnal ,hogy A/B/C oldal, az Atlantic logo alatt. Ötletes, szerintem fontosak az ilyen apró részletek.

Nyilván mindent nem lehet megvenni, de a stream miatt talán nem is szükséges. Mi határozza meg, hogy egy lemezt birtokolni is szeretnél?

Hát ez jó kérdés. Pláne, hogy sokfélét hallgatunk. Van egy CD-s fiókos szekrényünk  egy ideig feneketlennek tűnt. Most készül három újabb fiók és nagyon figyelek, hogy ne teljen meg hamar. Az LP-knek is megvan a zárt helye, de azt persze CD-re írom.
Alapvetően olyat veszek, amit aztán hallgatunk is. Csak gyűjtésből nem teszem.

Vannak régi kedvenceim, egy-két lemezes zenekarok, akik az akkori élethelyzet miatt fontosak most, ezért megveszem korongon. De pl. a zene minősége és a borító együttes nagyszerűsége miatt kaptam egy alkalomra a SavatageThe Wake of Magellan LP-t. Azt korongon is hallgatom.
Nem stream-elek. Ha valamit hallgatni szeretnénk,  azt megveszem. Mára, vagy jó ideig beszerezhetetlen ritkaságot persze volt, hogy letöltöttem.

Egyébként némiképp lódítottam. Rájöttem, a magunk gyűjteményét folyamatosan streamelem. Hatalmas kapacitású kártyával a telefonon hallgatom sorra, és most,anában ~1,5 óra keri tevékenység alatt is fejhallgatóval jártam-keltem. Ezúttal nem hallgattam a rozsdafarkat és a nyitnikéket a kert végében Már jó régóta minden újabb lemezt teljes terjedelmében felteszek – akár megírt bakelit, akár CD – a PC-mre és a telefonomra. Így az autóban, meg jövet-menet is hallgatom. (Munkában nem.) De itthon szóljon a hangfal a négy sarokban!

Szoktál közvetlenül az előadóktól venni/rendelni?

Az új Ossian-t így előrendeltem. És így vettem a Stardust EP-jét is. De alapvetően egy korábbi fehérvári lemezboltból, ma csomagküldő helyről veszem, és egy győri-szombathelyi cimborám által. Régit és újat egyaránt.

Koncertekkel hogy állsz?

Ember legyen a talpán, aki választani tud. Pont, mint a sok-sok CD közül. Minden évben, mostmár tán  15 éve megyünk családilag a Fezenre,  és évente 1-2 más alkalomra is. Utoljára a Sabaton-on, előtte a Anthrax/Slayer-en és a MobilMania-n voltunk, azelőtt voltam a Vándor első koncertjén is és számos Ossian-on.

Oh, hogy hagyhattam ki a Judas Priest-et? A fiunk neheztelne, mert vele voltam a negyedik sorban.

A zenei gyökereid után érdekelne mióta rajzolsz?

Mindig is rajzoltam, de nem akartam ilyen pályára menni, a festőművész rajztanárom bizonytalannak érezte azt az egzisztenciát. Mérnök lettem, illetve vagyok. Azonban mindig is festettem, rajzoltam. Hogy összekapcsoljam a zenével: kamaszkoromban kezdtem a Mondák Könyve képregényemet. Természetesen ismertem Komjáthy István és Móra Ferenc műveit, melyre alapozva készült, de végülis a P.Mobil Honfoglalásának hatására döntöttem el, hogy ezt feldolgozom. Az egyetem alatt tussal rajzoltam, így kézenfekvő volt ezzel dolgozni. Ezidőtájt számos póló-, korsó- és kupa-rajzot készítettem ezzel az eszközzel. Mire elkészült a képregényem első kötete teret hódítottak a PC-k. Ekkor tértem át a kézirajzos digitalizáló táblára. Az eredetileg akvarell festésű képregényemet részben átszíneztem, így került kiadásra, magánerőből. Azóta a kézi vázlataim és egy-egy ceruzarajzom mellett ezen szeretek rajzolni. Az Imaginary Cover Arts és a képregényes honlapomon így évtizedek egy-egy munkája látható mindenféle alkalmazott grafikák, címketervek, zenei téren a bakelit borítók, logo-k, és persze a magam szórakoztatására készített „képzeletbeli lemezborítók”, amolyan tiszteletadás egy-egy érdekes zenének, zenésznek, vagy grafikának.

A mostanra Corellé vált PaintShop Pro-val és a Corel Draw-val dolgozom, általában 1:1 méretben, tehát bakelit borítót ~300×300 mm-ben. Amit kézzel indítok, azt később digitalizálom és akár úgy szerkesztem tovább. Grafikámon alapuló video-snitthez is e két programot, majd egy szintén azóta Corellé vált video-szerkesztőt használtam.

Ezek szerint autodidakta módon tanultad meg a fortélyokat?

Ami a programok használatát illeti igen. De rajzolni tanultam kiskorom óta és van néhány könyvem, ami a rajztechnikákat mutatja be. Nagyapámnak néhány olajfestménye is lóg a falainkon, de nem hiszem, hogy olyat tudnék festeni. A rajzolás, vagyis a jó rajzolás szerintem azért  jóval több, mint technika. Bízom benne, hogy tudom teljesíteni az én ízlésemmel és látásommal és képességemmel, amit kér tőlem, akinek készítem. 

A technikai eszköz pedig, amit ma használok (a kétféle grafikai program és a rajzolótábla) lehetővé teszi, hogy a felhasználás célját is támogassam. Ez az, amit meg kell tanulni, de ez nem lehetetlen. Van persze, amikor egy nyomdai grafikus  – mondjuk úgy – magas lóról beszél, mert nem tud vagy nem akar azonos nyelven beszélni. De ez előfordul pl. a tartalomszolgáltatóval is, amikor azt hiszi terminus technikusokkal beszél (pl. kapcsolók egy honlap megjelenítéséhez), pedig valójában csak érdektelenül, vagy pongyolán.

Nyilvánvalóan nem elég jól vagy jót rajzolni, és ráadásul maga az ízlés is fontos határvonal (tetszik, vagy nem tetszik, amit alkotok), kell egy jó ötlet, vagy látásmód, ami pont tetszik annak, aki kéri az alkotást. És el kell fogadni, amikor nem jön össze… A technikai pedig mindezt csak kiszolgálja.

Valójában a rajzprogramokban számos funkciót nem is használok, mert több dolgot valami kerülő úton, analóg módon készítek el.

Mikor és hogyan ért össze a zene és a grafikusi tevékenységed?

A Moiras Kiadó felkérésére készítettem az első munkát. A kiadó kitalálója, a barátom egy értékmentő vállalkozást indított, felkutatott kiadatlan, de kortörténeti felvételeket a beat és rockzene hőskorából. Eleve bakelitben gondolkodott. Először a Mini régi felvételeinek kiadásához rajzoltam a nagy méretű insertet. Persze, ismertem a dalok egy részét, igyekeztem megragadni a hangulatot. A kiadó akkor ezzel a koronggal hozzájárult a Mini újbóli összeállásához, jó érzés ilyen vállalkozáshoz bármit is hozzátenni.

Azután igen korai Omega-dalok gyűjteményéhez kértek grafikát, ami végül belső borító lett. 

Legteljesebb munkám a Moiras számára a Radics Béla emlékére készült kiadvány,ezzel kezdtük a beszélgetést. Dupla korong, kívül-belül, címkével és sok feldolgozott képpel. Akkoriban állították az emlékszobrát, kézenfekvő volt láttatni, és elképzelni, ahogy ezt ő maga látná.

És mondhatjuk, hogy innen nem volt megállás?

Valóban olyan kedvet kaptam ehhez a rajzoláshoz, hogy azóta készítek a zenei hangulatokhoz illeszkedő képeket, mint “képzeletbeli lemezborítókat”. Volt, ami felkérésnek indult, azután nem lett belőle semmi, de természetesen befejeztem, mert akkor már muszáj teljes képet készíteni, amíg elégedett leszek vele. Addig rajzolom, míg azt nem látom, amit először elképzeltem. Így van, ami végül a lomtárban végzi…

Ennek révén jutottam el később  pl. a logo tervezésekhez.

A honlapodon található egy válogatás a munkáidból. Tervezed esetleg, hogy valamennyit kiteszed?

Aligha, mert, amint említettem, van olyan rajz, ami végül a lomtárban végzi. Az egyik fiunk volt szerencsés látni Dali kiállítását, és mesélte, hogy  – gondolom jó okkal – készített egy tucat rajzot egy mezőn álló fáról, több, mint tanulmányként. Bár úgy hiszem értem a koncepciót, én nem szeretnék ilyen hibába esni. Egy zenész sem adja ki egy-egy dalát 20 változatban ugyanazon a CD-n. Ami nincs kint, az nem volt elég jó.

Vagy pedig nem valósult meg oly módon, hogy megbízó nem járult hozzá a közzétételhez, még, vagy már. Ezek így rejtve maradnak.

Említetted, hogy képregényt is rajzoltál. Erről mesélj, kérlek kicsit bővebben!

Ez bizonyos értelemben egy monománia. Régenni baráti körnek készített gyerek- és kamaszkori képregényeim után elkészítettem a sokak által Komjáthy István tollából ismert “Mondák Könyve”-történet néhány kalandját, az első két kötet készült el, melyből az elsőt magánkiadásban, 500 számozott példányban megjelenttettük a barátommal. Teljes üzleti csőd, minden terjesztési hozzáértés nélkül – számos példánya még hozzáférhető (hadd fogalmazzak így).
A számomra a megvalósítás volt a lényeg és nagyon örülök, hogy sikerült. A Füles képregényeken, a Mozaik-on és főképp az “Asterix és Obelix”-en nőttem fel és  – mint korábban mondtam – a Mobil Honfoglalásának a hatása alatt szerettem volna egy hasonló művet alkotni a magunk történelméről, ahogy azt én látom. Persze, hogy sikerült-e az ízlés dolga is, én elégedett vagyok vele. Azon töröm magam, hogyan tudnám elektronikusan hozzáférhetővé tenni.
Engem ebben a történetben az a sokrétegűség nyűgöz le, ahogy az akár Komjáthy, akár Móra vagy Lengyel Dénes írásaiban megjelenik. A történeteket is gyerekkorom óta ismertem, a képregényt is még a rendszerváltás előtt kezdtem készíteni. Mint egy újabb történet egy-egy mesében. És amúgy hiszem is, hogy messze nem mese.
A teremtéstörténeti része (még jóval Hunor és Magor előtt) pedig különösen érdekes a sokat feldolgozott “eltűnt nagy népek” mitológiájával párhuzamban. Eredendően az Asterix-es hangulatát akartam magam módján átültetni, így az oldalakon nem rejlik patetikusság. Volt, aki ezt vetette a szememre egy képregény börzén, valamikor a 2007-ben. Nagyon is jó ez így.
A második részben sem azért szerepelnek rovásírásos szövegek, mert az divat (is lett) hanem a történet része. Másfelől a történelmünk része is. A P.Mobil (és bármely ehhez a családfához tartozó előadó) által nagyon szépen feldolgozott, kidolgozott és megénekelt változat hatása alatt a második részt azonban magam is átrajzoltam néhányszor, pedig még nem került nyomtatásba, de az ironikus karakterektől nem is fogok/tudok szabadulni.

Ha jól értem, a második rész még nem jelent meg, ugye? Ha most jönne egy lehetőség, hogy kiadd, készen áll a nyomdára? Illetve hány részt tervezel összesen?

Igen, kiadható lenne, ez a rész a Csodaszarvas-történetről szól. A honlapon látható néhány kép. Ebben a cselekményben is az tetszik, hogy van benne néhány újabb beágyazott történet, ezért is rajzoltam szívesen.

Legalább öt kötet van tervben. Amikor a Scorpions Love at First Sting LP-t szerettem volna megvenni már nem volt zsebpénzem. Kértem apukámtól, de azt szerette volna, ha nem lenne magától értetődő,  hogy megveszem. Ezért akkor nem kaptam rá pénzt. (El is tetettem a boltban…) azt mondta: fontos, hogy maradjanak vágyaid. Így a képregénnyel kapcsolatban ez a vágyam.

Lehet, hogy a faterom gondolt egy smileyt is, csak ez akkor még nem létezett…

Egyébként mennyire vagy képregény rajongó?

Ma már nem követem. Ismerem Fazekas, Korcsmáros munkáit, a szuperhősösöket sosem kedveltem. És, amint kiderült a Goscini-Uderzo-féle Astérix a kedvencem.

Említetted Derek Riggs-et és a Powerslave borítóját. Kik voltak rád hatással rajta kívül grafikusként? Ezen kívül érdekelne, hogy melyik a TOP5 borító számodra?

A Maiden-borítók előtt Boris Vallejo képeit csodáltam, főképp az akkori korai fantasy, inkább sci-fi festményeit. Úgy emlékszem, a régi, talán az első néhány Galaktika borítóján is láthattuk, amelyek Conan-novellákat tartalmazták. Ez a képi világ aztán visszaköszönt a Cirith Ungol és Manilla Road képeken is, más művészektől. Ebben a stílusban azonban nekem az egyik kedvencem Frank Fazetta  – The Brain c. képe, ami a Nazareth  – Expect No Mercy lemezének a borítója. 

Nagyon tetszenek Sallai Péter festményei is, őt korunk zenei palettájának a lemezborítóin sokan láthatják és sokan ismerik is. Akár a címerek és lobogók, vagy palástok, akár az olyan döbbenetes kép, mint a Sabaton –  The Great War borítója, vagyis inkább az egész booklet, mind szép egységes, részletgazdag és beszédes. A Maiden-borítók között a számomra a Powerslave és a Somewhere in Time a csúcs. Viszont az az egyszer feltűnt és eltűnt alkotó (elfeledtem ki volt), aki a Slayer Hell Awaits-et festette is egy zseniális elme. Azt a nyugtalanító borítót éveken át, hetente akár többször is megnézhettem (a  barátom vette meg annak idején korongon), akkor is, amikor nem érdekelt a thrash, mert elsöpört a dallamos rock hulláma. Ma már megvan az LP nekünk is, persze korongon, néhány éve vastag újrakiadásban rendeltem. De nem hallgattam meg 😊, CD-n koptatjuk.

Nekem Havancsák Gyula dolgai is tetszenek a kortárs magyar művészek közül.

Hú, ezt elfeledtem, de alighanem csak azért, mert azokat a zenekarokat abból a korszakból pont nem hallgatom (Annihilator, Grave Digger, vagy az újabb Kerator és Destruction). De igazad van, mert azok a képek is lenyűgözőek. De a Pandora’s Box és az Ossian köztes (dühös?) időszakának a borítóit ismerem, javarészt amolyan fotorealisztikus jellegű képek. 

Említsük meg Viszt György munkáit: a Galaktika periodika és a -könyvek borítóin ismertem meg (közülük szerintem a csúcs az Üvöltő bika, Lőrinc L. László könyvének borítóján, zenében tőle származik pl. a HBB Oly sokáig voltunk lent, majd Pokolgép, Griff és Omen borítókon is láttuk, csak néhányat említve a nem fotorealisztikus (P.Mobil), hanem inkább rajzos műveiből. És az egyik kedvenc könyvem első magyar kiadásának borítóját is ő jegyzi: Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak. Nagyon karakteresek a munkái.Olyan, mint zenében az Judas, első fémes gitárhangja, vagy a Maiden basszusa: ha nem hallassz mást, csak öt hangot  akkor is tudod, hogy kié.

Kik a példaképeid vagy fogalmazhatok úgy is, kik azok a grafikusok, akik művei sokat jelentenek és inspirálnak?

Nem mondanám, hogy példaképeket követnék.  De az igaz, hogy az előzőek mellett és régebbről, csodáltam Dali képeit. (És pl. A nyilvánvalóan ennek hatása alatt készült LGT-borítókat: LGT X.)
Több kötetem van az internet előtti művészeti album kiadásokból. Egészen más egy képet színes albumban látni, mit képernyőn. Azt hiszem, az elég tág reneszánsz festészet fogalom egy nagyon fontos mérföldkő az ábrázolásban. Ugorva az időben: van egy különös kedvencem is: HR. Gieger alkotásai.

Én egyrészt a Celtic Frost To Mega Therion-járól ismertem, másrészt kicsit korábbról az ELP Brain Salad Surgery (cenzúrázott) borítójáról. De az ő munkája látható a Danzig III-on is. (No meg, a Dead Kennedys-nek volt egy belső borítója-posztere, nem mondom el miről, érdemes utánanézni…) 

Volt szerencsénk látni a múzeumát (Gruyeres-ben) és ott az Alien-koncepcióra épített alkotásokat, a képeket, festményeket, kártyákat, plasztikákat és szobrokat. Hát egyfelől borzongató, másfelől lenyűgöző. Elképesztő élmény volt látni az eredeti képet életnagyságban, míg pl. a tarot-kártya készlet egyik elemeként a To Mega Therion-ábrát a sok egyéb között. De az albumát szándékosan nem vettem meg, annyira nyugtalanító a három témakörre osztott életműve.

Nekem az jött le a beszélgetésből, hogy a családod is támogat és mondhatjuk, hogy ez azért több, mint hobbi, ugye? Mi a célod vagy inkább mit szeretnél elérni a rajzolással? 

Igen, mondhatom, hogy a feleségem elfogadja ezt és támogatja is, hogy van, amikor órákat ülök a gép előtt. Én szeretek a körükben lenni, ezért leginkább este, éjjel rajzolok. Persze volt úgy, hogy egy-egy éjjel, hétvégén szinte mindkét napon át, kevés alvással, mert annyira elragadott, hogy addig nem nyughattam, míg elkészültem. Ebben az értelemben a grafikák készítése a számomra messze több, mint hobbi, mindennapos tevékenység.

Szeretném elérni, hogy sok-sok lemezborítót, grafikai munkát készíthessek. És ha már készítettem bárkinek is, akkor szívesen ajánljon, vagy térjen vissza az ötletével. Élvezem azt is, amikor egy újabb feladatot kell megoldani, video-klip intro, vagy sokrétegű levetítés egy plakát, vagy póló-nyomathoz, sokat lehet tanulni az instrukciókból és az értékelésből is.
Korábban mondtam, hogy nekem nagy öröm, ha hozzájárulhatok valakinek a sikeréhez, akinek a tevékenységét (zenéjét) kedvelem, vagy akár annál több is az, mint hogy csak kedvelem. Úgy látom-olvasom, a zenekari tagok jelentős része nem a zenélésből él, más lehet ez világ, mint talán évekkel korábban és nem dolgozhat mindenki nagyobb kiadók szerződött grafikusaival. Így lesz, aki szívesen veszi, amit én tudok nyújtani. Jó érzés látni a Vándor logo-t a honlapjukon, vagy a frissebbek közül a Forgács Promotion-ét, vagy ugyanígy jó érzés volt látni feltűnni a Médiában a Radics Béla-lemezt. 

Igen, örülnék, ha ezzel foglalkozhatnék „egész napos munkaként”.

 Köszönöm a lehetőséget erre a beszelgetesre és sok sikert kívánok az oldalatok működtetéséhez!

Köszönöm a lehetőséget erre a beszélgetésre és sok sikert kívánok az oldalatok működtetéséhez!

július 30.,
augusztus 12.,
augusztus 13.,
augusztus 16.,