Exanthema & Chronic Decay
Split

(Studiefrämjandet • 1993)
zemial
2008. december 19.
0
Pontszám
10

     Mi a svéd Death Metal legeslegritkább kiadványa, amiről a legtöbb gyűjtő csak álmodhat?
A válasz egyértelmű, ez a maxi CD. Svédországból legalábbis nem érkezett még kisebb számú kiadásban ilyen minőségi zene! A svéd minikiadó valószínűleg egyetlen death metal (legalábbis én még egy elég vegyes metal válogatás CD-ről tudok, de ennyi) kiadványa, gondolom nem érte meg akkoriban sem sokat invesztálni a rétegzenébe. Az CD első felére a mára újra aktív Exanthema került, akiknek ez volt a második megjelent anyaguk egy demó kazetta után, és az egyetlen ami megjelent CD-n.
A lemez egy párbeszéddel nyit:
– Death is waiting for you, little girl…
– Shut the fuck up man!
Majd belevágnak a minőségi aprításba. Igazi lánccsörgetős svédacél! Húsba metsző tisztaság, félelmetes morajlás, és a mély és erőteljes halálhörgés mind-mind védjegyei a stílusnak, és itt semmire nem lehet panasz! A Memories-ban egy annyira Dismember ízű szóló van, hogy könnybe lábad a szemem a gyönyörtől! A dal végére még raktak egy horror filmes párbeszédet, ahol már egy megszeppent lányka bizonygatja, hogy nem mondja el senkinek mit látott. Az In My Dreams egyenes folytatása a lemeznek, és itt egy kicsit inkább Unleashed-re emlékeztető dallamokkal törik meg a sodrást. Sajnos mindössze ez a 2 dal amit valaha is hallottam a zenekartól, de minden hangért megérte a várakozást!

     Kicsit jobban beleástam magam a Chronic Decay múltjába, és sikerült megtudnom ezt-azt. Például hogy Hellfire néven már ’85 óta igyekeztek megtéríteni az arra érdemes hallgatóságot a halálfém felsőbbrendűségéről. Egy interjú a részemről el is készült velük is, amire a válaszokat a mai napig várom, sajnos.
     A lemez Chronic Decay része is egy filmes intróval nyit: a Hellraiser 3 klasszikussá érett jelenete, amikor Pinhead a templomban kigúnyolja a papot. „I am the way”! Az Entombed is elsütötte ezt még ugyanebben az évben (Wolverine Blues), bizonyára ott is kultusszá érett a film már a megjelenésekor metálos körökben, haha!
Viszont amíg az Exanthema 5 perces körüli dalai viszonylag a közepes sebességű death metal szerzemények közé illeszthetőek, a Chronic Decay a mániákus tekerésével akkora lendületet ad, hogy csak az ismételt filmes intró miatt (azt hiszem megint Hellraiser 3: „Now, where were we?”) tudatosul bennem, hogy eltelt két és fél perc és kezdődik a második dal. Sokkoló hatású, annyira jól művelik az ipart! Kegyetlen sors, többet érdemeltek volna. Sajnos nekik sem volt sok más kiadványuk ezen kívül, még egy 7 inches kislemez ’90-ben, meg 2 dal elszórva válogatás CD-ken.
Erre a split anyagra 3 bivalyerős szerzeménnyel iratkoztak fel a fiúk, és a nyitó Return to Heaven dühös acsargása világossá teszi, hogy komolyan is gondolják amit mondanak! A Pestilence-es ének volt ennyire dühtől és agressziótól fűtött. A Silent Prayer intrója ugye megint a Hellraiser 3-ból való, a tempó még mindig feszes, a szövegek még mindig az egyház és az intézményesített vallás ellenében fortyognak átkokat. És megint a Hellraiser 3-ból vett intró az utolsó dal elé:
-No!
-You’ll like it better this way. Trust me!
Aztán meghalódik az alany Pinhead valamelyik kreatív kivégzési formája által. A Chronic Decay nagyon lendületes death metal, ha a hallgató eléggé óvatlan, könnyen szoba közepén találja magát őrülten headbang-elve!
Milyen kár, hogy ezt a lemezt sem fogják soha újra kiadni…

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.