Amolyan crossover csodabogár meglehetősen kafkai abszurd metamorfizóval megáldva, hiszen nem csak a 80’-as évek horrorja kacsingat vissza, hanem a thrash, punk, pscyhobilly és a blues is, melyekben némi ipari jelleg is feltűnik itt-ott, így tehát a végeredmény nagyon kevert. Kevert, de nem eredeti – a nyitó és egyben felvezető Into the catacombs súlyos Slayer lopás… illetve az S.O.D., M.O.D. és D.R.I. hármast is nehezen lehetne tagadni – mégis valahogy annyira jól olvad össze a massza, hogy újnak és egyedinek tűnik, tele remek és hangulatos szólókkal, melyek inkább jutatnak eszembe crossover thrash hordákat, mint egy death-grind csapatot. Mr. Fang vendégzenész vallató elektronikus orgona témái sokkal messzebbre repítenek, hiszen a 60’as és 70’-es évek rock’n’roll és tánczenei őrleményei állnak össze egy lénnyé a kripta sötétségében. Az egészhez vegyük hozzá a külsőségeket és imagest, amely a Gwar munkásságával hajaz, melyre ráépít öreg gyilkológép is, bizonyos Killbot jelenléte. Elég csak egy pillantást vetni erre a nem túl jó megszólalásban, de hangulat terén mindenképpen jól reprezentált koncert videóra…
A szövegek perverzek és viccesek egyszerre (ahogy a borító is – Greg Oakes jellegzetes stílusa, amely megint csak a szebb napokat megélt thrash és crossover csapatok fedőit jutatta estembe), ez a fajta fekete humor, pedig telítve van energiával, egymást érik a jobbnál jobb riffek, s azt a fajta zenét varázsolja elő, ami egyszerre kemény, emészthető, dallamos és véres… avagy a paradoxonok kevert köpetű anarchista hullarablója. Bár Baron Samedi vendég-boncmester kevés helyen szólaltatja meg didjeridooját, mégis érdekes színfoltja ennek a 41 perc shownak. Zenei kavalkád, melynek gerincét jól felépített punk-thrash riffek teszik ki, amikre pscyhobilly és death metál old schoolságok telepednek rá, s a grind szinte alig érezhető, a kórusok viszont leginkább a korai HC és crossocver-thrash csapatokra voltak jellemző ilyen intenzivitással. Hörgés, beszéd, károgás és vérhányás, bevágásokkal és tudósításokkal a túlvilág kegyvesztett berkeiből… avagy az élőhalottak élete és mindennapjai…
Kérem szépen tisztelettel! Szereted a régi horror masszát, mond neked valamit Jason Voorhees neve a Péntek 13-ból, vagy Freddy Krueger az Elm utcából, esetleg rajongtál a texasi láncfűrészes gyilkosért, vagy Michael Myers-ért a Halloween-ből… vevő vagy az old shool thrash-death crossover punkra és nem riadsz vissza a, pscyhobilly és rockabilly hatásoktól sem? Akkor a te helyed is a Ghoul táborában van! S hogy ami fentebb olvastál inkább tűnik marketing propagandának, mint kritikának? Sebaj! – egyszerűen képtelen vagyok levetkőzni azt az érzést, amit a Splattertrash magában hordoz, régen hallottam ennyire saját szájam íze alapján íródott korongot. S a csodálatos az benne, hogy olyanoknak is tetszhet, akik amúgy óckodnak a death metál dolgoktól, illetve a halál fém fanok is könnyen magukénak érezhetik a poénok és alapvető lüktetésből eredendően!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.