A szegedi Fall 2007 tavaszán alakult, s mint általában minden hazai csapat; így nekik is kijutott a hidegből-melegből rendesen – tagcsere. Így hát lényegében a csapatot két ember alkotja, ahogy a kezdetekben is, s az egyetlen állandó Csala Róbert – aki a gitárokért, basszusért (hiszen közben a négy húrfelelős is kilépett) és samplerekért felelt, Takács Péter – vokál és vendégzenészként kisegíti őket Szenti Árpád a dobok terén (aki ismerhetnek a szemfülesebb underground kalózok az Evil’s Tears-ből, az Athame-ből és az Ahriman-ből egyaránt) – az ő stúdiójában is készült el a demó. A végeredmény több szempontban is sajnálatos, hiszen mire a végleges formát öltött a nem túl fantáziadús – s ilyen néven már létezett egy amerikai thrash-death horda – addigra darabjaira hullott a csapat. A beszédes dobos ellenére a ritmusok (s főleg a pergő) annyira gépies és steril hatást kelt, hogy teljesen elveszti élő intenzivitását az amúgy se túl szerencsésen kivitelezett anyag. A lemezen eggyel több nóta van, mint ahogy azt a borítón jelőlik… rá is kérdeztem a dologra, amelyre ezt a választ kaptam Robitól, a szinte mindenestől: „Valóban 5 track van a cd-n, de az első az az intro, csak nem lett kiírva a borítón, mert úgy volt hogy nem lesz szétvágva az intro és az első szám, ám mire a cd-k megírására került a sor, már kész volt a borító. Sajnálatos kis baki, valóban félreérthető egy kicsit. Bocsánat.”
Amúgy a korong nem szól rosszul, s sok nagylemeznek sincs ilyen hangzása, tiszta és a hangszerek nagy részénél a hatás dominancia jól egyenlítődik ki – leszámítva az iszonyatosan gépies és steril dobokat és a nem túl erős samplereket, amelyek bár illenek a képbe, de lehet, ha kicsit mocskosabban és véletlenszerűbben vannak összerakva, akkor más hatást keltenek. A demó külsőségeit sem érheti panasz az imént említett bakit leszámítva, szép vizuális összjátékot biztosít a matt és fényes nyomás egyvelege – illetve a szegedi srácok demónak hirdetik meg a több mint félórás anyagot, más csapatok ilyen hangzással és külsőséggel mindezt valószínűleg valami szaftos névvel megfejelve EP-nek kiáltják ki. Na de lássuk, a sok negatívum ellenére, miből is áll össze a demó!
Az emberi beszédfoszlányokkal, nyomasztó billentyűkkel és középkori hangulatot árasztó üstdobos vérszegény Intro után a Fury című tétel mélyeszti belénk karmait, amely lényegében azokat a fertőzéseket hordozza magában, amely az egész demóra jellemző, a késő Morbid Angel és Kataklysm, régi Sinister és Immolation hempereg itt a néhol felmerülő samplerek kórházi hadával, ahogy megemlíthető még az Autopsy, Nile, Incantation illetve a Bloodbath és Carcass jelenléte is. Bár egész sok váltás van, mégis a már bevezetőben említett dobok miatt az összhatás a technikás tudás ellenére is erősen gyenge hatást kelt, elveszik a nyersség, az erő és az energia, és ezen nem sokat tud változtatni, az amúgy komplex szólók és éles riffek sem. Érdekes, hogy akadnak olyan már-már melankolikus leállások is, melyekben a húrok akusztikusra tobzódnak, s itt Takács Péter se hörög annyira gyomorból, hanem beszél és sejtelmeket sugall… A legjobb témák a Depravity-ben fejlődnek ki, ám a legérdekesebb nóta mindenképpen a hosszú és apokaliptikus Storm, amely rengeteg olyan váltást és részt tartalmaz, amelytől egy death metál death metál lehet – s nem csak simán gyilkos, hanem élesen és orvul. Mindenképpen ezen a vonalon kéne elindulni, hiszen nem csak érdekes, hanem egyben elgondolkodtató és korántsem a megszokott kerék és érvágások – amúgy is jól áll a srácoknak a lassú, őrlő és szinte már doom szerű morajlás – s így az ügyes szólóknak is terük marad és nem hajlanak az ütlegelő dobok malmai alá!
Lényegében tökéletesen érezni azt, hogy mi lehetett volna ez az anyag, ha nem így alakul a szegedi srácok élete, s mivel Robiék nem adták fel, így semmi sincs veszve! A sok negatívum ellenére is egész erős cuccnak hat, amelynek fertőzései az old school death metáltól egészen a brutálig terjed, s nem annyira a genny és lepra körében lebegnek – mindez koncepciót és körítést is kap, avagy a fedőn és korongon tetszelgő kiszikkadt föld repedései a fájdalmat és a hosszú idő óta tartó vegetációt hivatottak kifejezni. Ha van elég erő, idő és szerencse és olyan tagok jelenléte, akikkel képesek alkotni a jövőben, akkor a Fall következő demója, vagy esetleg kislemeze már sokkal jobb fényben (vagy éppen mélyebb sötétségben – perspektíva kérdése) fog tündökölni-rothadni-vérezni, amelyhez akkor már könnyedén találnak kiadót is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
