Watch My Dying
Moebius

(Szerzői kiadás • 2009)
oldboy
2009. július 22.
0
Pontszám
10

 A Watch My Dying két ígéretes EP (Rendszerhiba, Húsmágnes) után 2004-ben szabadította a világra Klausztofónia címre keresztelt „gyermekét”.
Az a lemez egy progresszív elemekkel átszőtt, sűrűn hangszerelt, nyomasztó hangulatú extrém metal muzsikát rejtett, amely megemésztése nem kevés időbe telt, de (számomra legalábbis) megérte a befektetett energiát.
Aztán a 2006-os Fényérzékeny egy direktebb, kevésbé progresszív, de eszméletlenül technikás, rideg hangzásba pácolt album lett. Tény, hogy sokan a mai napig kritizálják a lemez hangzását, én jó pár hallgatás után megszoktam, sőt ki merem jelenteni, hogy meg is szerettem azt a soundot!
És szép lassan elérkezett az idei év, amikor is a WMD elkészítette 3. stúdióalbumát, mely a Moebius címre hallgat.

Anélkül, hogy lelőném a poént leszögezem: aki eddig szerette a WMD-t, az ezután is fogja, aki meg nem…nos….az meg talán a Moebius-szal majd megkedveli őket!
Hisz bár a zene továbbra is nagyon tömény és rétegzett, a végeredmény ezúttal könnyebben befogadható, uram bocsáss „slágeresebb” lett!
Köszönhető ez a dallamos ének előtérbe kerülésének és a nagyszerűen megkomponált DALoknak!
Igen ezek valóban nagybetűs dalok! Ha már a Thy Catafalque új lemeze kapcsán megjegyeztem, hogy Kátai Tamást tartom az egyik legnagyobb kortárs magyar zeneszerzőnek, akkor el kell mondanom, hogy szerintem Bori Sanyi is ebbe a kategóriába tartozik!
Ha valaki kíváncsi a WMD-n kívüli „életére” is, és még nem ismerné, látogassa meg a www.innersight.hu oldalt!
De vissza a Moebiusra!
A lemez a címadó dallal indít, ami egy hagyományosabb Meshuggah-rokon riffel operál és tartalmaz jó kis elszállós, meditálós részeket is, meg egy fortyogó gitárszólót!
Jó kezdet!
A Leggyorsabb Mártír növeli a tempót, húzós riffek, kétlábgép, dallamos refrén, és Gaobr hatásos sorai teszik ellenállhatatlanná ezt a dalt is!
Majd jön az Utolsó hívás, kicsit mechanikus riffjével, „taps-samplerrel” és Lukács Lacival.
Ahogy a refrénben kiegészítik egymást Gáborral, az példa értékű!
A dal szövege is nagyon ott van a szeren, úgy tűnik most valahogy közérthetőbbek lettek Gaobr sorai!
Ami ezután jön az minden, csak nem egyszerű kérem szépen!
El tudod képzelni, milyen az, mikor egy grindcore zúzás átvált valami varázslatos női énekbe?
Ha nem, akkor hallgasd meg a Mindenért című dalt!
Azt hiszem már mondanom se kell, hogy a szövege is egy csoda!
Lehet, hogy ezáltal könnyebben tudok azonosulni Gaobr soraival, de bennem is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg manapság, mint: ”most mindent újra kezdek, máskor majd máshogyan lesz talán”.
Két dalt emelnék még ki a lemezről.
Az egyik a Holtsúly, ami a személyes kedvencem és olyan együttordibálós refrénje van, hogy az valami extatikus!
„Éltem, de csak alig, hogy semmi se marad így. Bírni fogom amíg, valaki kiszabadít!”
Ezen sor hallatán előtör belőlem a szociológus, akit izgat egy bizonyos társadalmi jelenség.
Mégpedig: a modern kor embere éli az életét: tanul, dolgozik, szórakozik, gyereket nevel…aztán egyszer csak ráébred, hogy az amit ő addig életnek hitt valójában csak vegetálás.
Mert végül is élt „de csak alig”.
A másik nagy kedvencem pedig a klipesített Hattyúdal, ami olyan szinten föl szokott pörgetni, hogy csak na!
De Gaobr szavaival élve: „azt hiszem jobb ha nem bonyolítom!” alapon azzal zárom eme lemezismertetőt, hogy akinek rááll a füle és a lelke erre a zenére az imádni fogja a Moebiust, akinek nem, annak meg hiába magyarázok!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.