Egy demó és két EP után jött ki az első nagylemez, a Skandinavisk Misantropi. Az album több dala már ezekről ismert lehet, így aki azokat hallotta, nagy meglepetés már nem érheti. Alapvetően vonszolós tempójú, néha kicsit tempósabb black/doom hibridet hallhatunk, a hangulatot emelni kívánó háttérzörejekkel (a záró ScumDrug utáni zörejes, electros rész külön jóság), és Maniac a Mayhem-ből már ismert egyedi károgásával (egy-egy számban besegít neki David Tibet és Csihar Attila is).
A lemez tökéletesen átadja a címben is ígért mizantróp hangulatot, hallgatása közben az arra fogékonyabbak valószínűleg szívesen köpnek valakit pofán, mielőtt elvonulnának magukból kiadni a gőzt. Már-már kézzelfogható a nihil, ami árad a zenéből, valószínűleg elkészítése sem a görcsölés jegyében telt. Szerencsére azonban a hangulatot megfelelően sikerült megjeleníteni (a Skitliv kifejezés norvégül “szar életet” jelent), kifejezetten jó témákkal, erős dalokkal találkozunk. Az album mondhatni hallgattatja magát, többszöri lejátszás után sem válik unalmassá. Nem egy túlbonyolított a zene (nem is illene hozzá), de mindig találni apróságokat, ami újra és újra érdekessé teszik. A hangzás jól sikerült, nem nekro, de nem is túl csillogó, kifejezetten arányos és kellően durva. A már ismert daloknak is jót tett a nagylemezes sound. Külön jó pont, hogy Maniac úgy tudott önmaga maradni, hogy közben egy percig sem jut eszünkbe, hogy kultikus előző zenekarából akarna megélni – a Skitliv-nek megvan a saját világa.
Összességében Maniac társaival (Kvarforth – gitár, Ingvar – gitár, Dag Otto – dob) egy kiváló albumot rakott le az asztalra. Kellő mértékű nihil, beleszarás, egyfajta nagyvárosi mizantrópia – aki ismeri az érzést, annak tökéletes kísérőzenéje a Skandinavisk Misantropi.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
