V.A.

Rising Of Yog-Sothoth: Tribute To Thergothon (2009)

A zenei történelem alapján a kaarinai Thergothon a funeral doom-death egyik megteremtője. A finnországi csapat mindössze egy demót és egy nagylemezt hagyott hátra, 1990-ben alakultak és lényegében a debüt Stream from the Heavens 1994-es megjelenése után nem sokkal fel is oszlottak. Ennek a nehézkes és fájdalmas kohéziónak igyekezett kedvezni és egyben megemlékezni az orosz Solitude Productions egy tribute koronggal, melyen rengeteg inkább kevésbé ismert csapat tette tiszteletét.

A sort az amerikai Asunder kezdi, Who Rides Astral Wings című nótával a debötről. Nem csinálnak új nyarat, de ügyesen dolgozzák fel a dalt, a legnagyobb baj az ezzel a tribute dupla koronggal, hogy nem mernek kísérletezni a csapatok, így az oaklandi horda, is csak a Thergothon jól kitaposott csapásain halad.

S lényegében ez a gond a holland Officium Triste társasággal is. A Crying Blood & Crimson Snow megint csak a nagy debütről mosolyog ránk fanyarú szájízzel leplezve a tétlenség és az évek monstrumát.

Majd az lyndhursti Evoken következik, akik minőségi funeral doom-deathben utaznak hosszú idők óta, ez magán a produkción is látszik. A korong egyik legjobb tétele, s a Yet the Watchers Guard is a debütről szemezgetett.

Itt van aztán nekünk az érdekes nevű Imindain, ami végre a demóról kért fel társat a haldokló keringőre, az angol csapat fiatal, de hatásos vegetációval mardossa önmagát.

A megint csak fiatal finn Colosseum következik, újból visszakanyarodva a debütről merítettek. Mély lázálom ez, melynek a végén nem következik be a Halál…

Velünk ellentétben az ausztrál Mournful Congregation régi harcos már, s az Elemental-lal rendesen betalálnak mindazoknak, akik az old school funeral death szerelmesei, a hangzás és a zenei kocepció egyaránt kellően a régi doom világát idézi.

A Worship zenéje maga a lassú pengetánc, fárasztóan mély, lényegében már hasznavehetetlen a németek extrémnek mondott produkciója.

A finn Umbra Nihil talán az egyik legismertebb név a felhozatalból, mindig is eredeti muzsikával álltak elő, a tribute-ra is egyedi kísérletező kedvű nótával igyekeztek újítani.

Mindez nem mondható el az egyszemélyes Persistence in Mourning formációról, melyben A. Lippoldt nevű művészünk felelős mindenért, ez nagyon ki is lehet hallani. A Dancing In The Realm Of Shades már a demóról szólal fel, s bár nem mondhatjuk rá egyértelműen ki, hogy rossz, azért hallottunk mér ennél jobban sikerült funeral dolgot is. A legnagyobb baj vele az unalom, de legyen a számlájára írva, hogy ez a nóta eredeti formájában se éppen a legerősebb Thergothon szerzemény volt.

Következik a második CD, s még élünk, ami nagy szó, ennyire tömény hullaszag és haldoklás közepette… melynek második felvonása jobban kísérletezni mert, elrugaszkodik a Thergothon megoldásaitól. Az orosz mindössze két tagot számláló Nojda kezdi meg keserű csepegtetését, ám ez a nedű a Haláltól függetlenül elrugaszkodik az eredeti világától, így az érdekes nevű és logóval rendelkező formáció ügyesen kerülgeti ki az unalom szelencéjét és tölti fel túlvilági atmoszférával.

Az Otzepenevshiye megint csak orosz, ám ezt csak egy művész nyomatja, a végeredmény, pedig inkább érdekes, mint jó (csak úgy mint a logó).

Az amerikai Krohm elsősorban a black metál szerelmesei előtt ismertebb név, nos Numinas (Dario Derna) egyáltalán nem túlozta el a funeral zenék és az éjfekete közti átmenetet. Az Everlasting a debütről szólal fel, s kér teret egy újabb pár éves haldoklásra, az infúzió és oldatok pedig csak csepegnek, míg a szívhang le nem lassul…

Az orosz Inter Arbores eddig csak demókat rakott le arra a bizonyos asztalra, itt volt a nagy lehetőség, hogy nemzetközileg is megmértesse magát, ám a dolgot nagyon csúnyán elbukta. Vérszegény és lényegében sérült zene, melynek vannak szebb és jobb pillanati, de ettől még csak próbálkozás maradt csak.

Az Astral Sleep egy fiatal doom formáció, amely ígéretes, s mindezt nem is rejtik véka alá.

Az Aarni neve ismerős lehet annak, aki kicsit jobban vágja az Umbra Nihil-t, hiszen Master Warjomaa ott is gitározik, míg az érdekes logóval rendelkező és nevű Aarni kísérleti doom, amely ez esetben inkább tűnik valamiféle mély folk-ambientnek…

A kanadai Axis of Advance elég komoly leépítő gépezet, nagyon érezni, hogy a death metál felől érkeztek, a tribute egyik leggyűlöletesebb és mélyebb nótáját dobták össze.

Végül zárásként az angol Singultus próbálkozik meg a tiszteletadással, kisebb-nagyobb sikerekkel… igencsak demósra sikeredett a dolog. Legyen számlájára írva, hogy egy ember munkája, de ez még így is nagyon gyenge teljesítmény. Nem is igazán értem miért került rá az amúgy black metál szerűséggel próbálkozó formáció erre a tribute-ra.

A végeredmény vegyes, nem csak azért, mert nehéz és fájdalmas zene volt a Thergothon, hanem a felhozatal is túl vegyes, túlságosan földhözragadt, vagy erőltetetten kísérletező kedvű szegmensekből állították össze. Kevés emberhez szól, kevesen fogják letölteni, s még kevesebben megvásárolni. A hangzás is felemás, egyik így szól, a másik úgy, a külsőségek pedig korrektek, ahogy ezt a Solitude Productions-től már megszokhattuk. Az előadókra való linkelést, pedig kihagyom, hiszen némelyiknek még myspace oldala sincs…

augusztus 23.,
augusztus 23.,
augusztus 29.,