Depresszió
Nincs jobb kor

(Edge Records • 2010)
Győr Sándor
2010. április 4.
0
Pontszám
7.5
Tíz (10!) éves a Depresszió! Na most nem tudom mennyire izgalmas/érdekes információ ez az olvasóknak, mindenesetre tény.
Lehet a csapatot szeretni vagy utálni, azt azonban nem nagyon lehet elvitatani, amit elértek. Azt hiszem esetükben a kemény munka és a „jó időben a jó helyen” együttesen hozta meg a gyümölcsét, illetve tehetségtelennek sem lehet nevezni Őket.


Azt persze nem lehet elvitatni (illetve lehet, de ha objektívak akarunk maradni, akkor teljesen felesleges), hogy milyen hatásokból táplálkoznak, bár nem is hiszem, hogy tagadnák. Mindenesetre – főként a tizenévesek körében – nagy a népszerűségük. Na persze, ami nagyon népszerű, az sokak szemében már értéktelen (netán tömegcikk, divat, stb)…
Ez ügyben nem akarok én állást foglalni se pro, se kontra. Hallottam a lemezeiket, láttam már Őket koncerten, a teljesítményük meggyőző, a fejlődést sem lehet tagadni, szóval jó, hogy van ilyen zenekar is. Még akkor is, ha ez nem egészen az én kedvenc zeném.


De térjünk rá a lemezre, mert hát ez adja ennek az írásnak az apropóját. Szóval a banda megalakulása óta eltelt tíz év, ami alatt összehoztak 5 lemezt, 13 videó klipet, 2 DVD-t. A rajongók szavazatai alapján pedig most itt egy húsz dalt tartalmazó válogatás. Persze ennek önmagában még nem sok létjogosultsága lenne, – bár a terjesztés módja, jelesül, hogy a Hammerworld mellékleteként hozzá lehetett jutni jelentős reklámértékkel bír – így két új dallal valamint két elsőlemezes nóta újravett változatával tették teljessé ezt az ünnepi kiadványt. A maradék tizenhatot (négy-négy dal lemezenként a 2002-es második lemeztől) pedig újramaszterizálták.

Szóval igazából annak látom értelmét, hogy a két új dalról ejtek szót, hisz a többi a csapat életművét tekintve már akár „klasszikusnak” is nevezhető. A félreértések elkerülése végett ismétlem a zenekar életművét tekintve. Tehát ezek a dalok már közönségkedvenc kategóriába tartoznak – nyilván, hisz beszavazták.

De most már tényleg a friss dalokon a sor. Mindkettőről azonnal megmondható, hogy Depresszió szerzemény – ami azért nagy erény véleményem szerint -, de azért megjelentek újdonságok is, amit egyértelműen Pálffy “Soda” Miklós számlájára írhatunk. Ezek az első olyan szerzemények, melyekben már Soda samplerjei is teret kaptak. A klipesített, egyben a válogatáslemez címadója, a Nincs jobb kor egy hagyományosabb Depi tétel. Ebben a szintik/samplerek szervesen illeszkednek, s még a vokálok is dúsabbak. Nem hiszem, hogy nagyoz tévedek azzal, hogy ez koncertfavorit lesz. A Pixel Filmesek meg egész okés klipet hoztak össze.



A másik friss dal, Az én játékszabályom már kevésbé tipikus. Ebben azért azért bátrabban nyúltak az elektronikához, kicsit tágították is a határaikat, de azt hiszem, lesz még újdonság e téren a jövőben. Ez azért szimpatikus. Itt a szöveget is erősebbnek érzem. Hisz azt, hogy
„A szabad gondolkodás sztrádáján
Még ma is gyorshajtásért szállnál rám…”
semmiképp nem nevezném tipikusnak.

Egyébiránt nem mennék bele, hogy a hangszerén azért mindegyikőjük jól teljesít, mert ez azért szerintem ilyen szinten már alapvető. Azt sem hiszem, hogy ragozni kellene, hogy jól szól az anyag. Mindenesetre az újra maszterizálás mindenképp jó ötlet volt. Egységes lett az anyag.

Összességében ez a kiadvány tökéletes annak, amire szánták. Korlenyomata az elmúlt időszaknak, s azoknak is tökéletes, akik (ahogy én is) nem épp a banda rajongói, hisz a „zenekar legerősebb oldalát” prezentálja. Viszont annak is ad újdonságot, akiknek már a ott a polcán a Depresszió diszkográfia. Pontozni csak azért fogom, mert muszáj…