Elvenking

The Winter Wake (2006)

Az 1997-ben alakult olasz banda harmadik lemeze a január 30-án megjelent „The Winter Wake”. A bandát Aydan és Jarpen nevű gitárosok hozták létre, hozzájuk csatlakozott Damnagoras énekes és Zender dobos 1998-ban. 2000-ben rögzítették bemutatkozó demójukat („To Oak Woods Bestoved” címmel), majd Gorlan (basszus) belépésével „megszilárdult” a zenekar felállása, a demo sikerének köszönhetően lemezszerződéshez jutottak a német AFM kiadónál.

A 2001-es „Heathenreel”, illetve az ezt három évvel követő „Wyrd” albumokat jól fogadta mind a közönség, mind a szakma (természetesen főleg Európa, illetve azon belül Németországban és persze Olaszországban gyarapodott az együttest kedvelők tábora.), azonban a sikerek mellett nem jött létre a stabil felállás. 2002-ben Damnagoras egészségügyi okokból elhagyta a bandát, helyére Kleid került, majd a második album kiadását követően Kleid és Jarpen szállt ki, és visszatért Damnagoras.

A banda zenéjéről összefoglalóan azt lehet elmondani, hogy tradicionális, európai power/heavy alapokra épülő folk metal, amit izgalmassá, és legfőképpen hangulatossá, élővé a dús hangszerelés, kidolgozott kórus és a nagyszerű dallamok tesznek. Minden eddigi albumukon (beleértve persze az újat is) vendégénekesek, billentyűs, hegedűs kap szerepet, és hát nem is tagadják meg olasz származásukat, hiszen emellett szerepet kap akusztikus gitár, sőt fuvola illetve vonósnégyes is. Mindezek színesítik, dallamokkal „öntik el” az amúgy kellően kemény power/heavy alapot. Amúgy itt segítőként Schmier a Destructionből és Nino Laurenne a Thunderstoneból is közreműködött.

Az új album 11 dalt rejt, és a lemez kezdete nem rabolja a hallgatók idejét mindenféle felesleges intro közbeiktatásával, hanem egyből „belecsapnak” a levesbe a „Throw’s Kind” képében. Ez a dal szinte összefoglalója az Elvenkingnek, nagyszerű hegedűdallammal indul, galoppos-tempós rohanó a dal, erős kórus, Damnagoras is jól énekel, mind a magasabb, mind a középtartományban. Kis visszafogott, nyugis billentyűs részt is rejt a dal, de csak pár másodpercig, és aztán visszatér a lendület, no meg itt kapott helyet egy klassz gitárszóló meg egy hegedűszóló is. Hangulatos, remek dal.

A második Swallowtail is csodálatos hegedűdallammával üt, szintén egy tempós dal, ami Damnagoras és a kórus „felelgetős” énekére épül. Ezt a címadó dal követi, ahol kissé visszavesznek a tempóból, jók itt is a dallamok, de nem ezt érzem a lemez legjobbjának, (annak ellenére, hogy élőben biztos nagyot fog durranni).

A The Wanderer hasonlóan jó témákat, remek gitárszólót rejt, a March of Fools spanyolos kezdésével, és szikár power metal alapjával „hódít”. Az On the Morning Dew a pihenésé, akusztikus gitáros, női énekes, hegedűs-fuvolás dalocska.

Az ezt követő dalok is jók, bár (ahogy ez már csak lenni szokott) a lendület, a dalok minősége valamelyest alábbhagy (a Rats are Following pl. egy tipikus tölteléknóta, bár nagy adag Helloween/Gamma Ray hatás érződik rajta, biztos a német „fogyasztóknak” szánta a csapat).

Azonban (szerencsére), a banda a végére tartogatta a meglepetést. A Neverending Nights egy viszonylag hosszabb, hatpercen túli dal, de szerintem a lemez legjobbja. Ebben minden, ami az Elvenkingre jellemző, megtalálható, de a legjobb formájában. Nagyszerű dallamok, óriási kórusok (szerintem a banda „lelke”, mozgatója egyébként), Zender dobos is jól teljesít, Damnagoras is elemében van, egyszóval nagyszerű dal. Bár hosszú, de végig izgalmas.

Bátran merem ajánlani mindenkinek. Aki eddig is kedvelte a csapatot, most se fog csalódni, de a Skyclad, Falconer, „hívők” is tegyenek vele egy próbát…

október 21.,