Demiurg
Slakthus Gamleby

haragSICK
2010. július 29.
0
Pontszám
9

A svéd Demiurg már neve alapján is valami régies és pirkadattal szertefoszló jelenséget sugall – főleg, ha hozzátesszük, hogy a stúdió munkákért Dan Swanö volt a felelős, a borító is old school dolgot mutat, ami egy picit hajaz (legalábbis számomra) az első Morbid Angel első fedőjére. A csapat, vagy inkább a nagy nevek miatt projekt némi múlttal is rendelkezik; a holland-svéd összeröffenés 2006-ban kezdődött meg, s idén a harmadik nagylemezt tették le az asztalra. Műfaját tekintve az old school death metal berkei süppednek itt bele a progresszív és melodikus masszába illetve Marjan Welman művésznőnek köszönhetően egy kis gót lecsengése is van az elsőre embertelennek tűnő, de közelebb húzódva, igencsak kellemes és kompromisszumokkal nagyon is teli Slakthus Gamleby. Marjan hölgyeményt mellesleg a dán Autumn gótkodásból ismerhetjük, a Demiurg többi tagját pedig engedelmével a kedves olvasónak nem sorolnám fel, hiszen mindegyik névhez nagy csapatok kapcsolhatóak kezdve az Edge Of Sanity-től a Bloodbath-on át egészen a Hail Of Bullets és Gorefest-ig, beleértve az olyan egykori komoly mellékvágányokat is, mint pl.: a The Grotesquery vagy a Satariel. Akit érdekel a dolog s mazsolázni akar, annak tudom ajánlani a Metal Archives böngészését. Na, de lássuk mit is dobtak össze death metal nagyjaink…

Marjan hangja miatt gyakran jutott eszembe az egykori Orphanage, de igazából azoknak tartogat a korong nagyon kellemes pillanatokat, akinek az Edge Of Sanity csurrog az ereiben, annak is a Crimson megoldásaival tudnám leginkább bemutatni mitől is olyan erős a Slakthus Gamleby. De mit is várhatnánk más ilyen és ekkora zenészektől? Természetesen a világmegváltás elmarad, s az idei lemeztől sem tolódik előrébb a tél, de az éles riffek, komoly szólók, ügyes váltások és a kiégett-szomorkás, máshol durva és éjszakában repülni tudó érzést keltő korong telis-tele van rejtett s már elsőre is észlelhető értékekkel. Amit kapunk az evidensen nem egy megszokott death metal, s ne is olyat várjunk a progresszív szó használata mellett, ami arról szól, hogy minél több váltást és nyakatekert témát sorakoztassanak fel öncélúan. A harmadik Demiurg mindenből pont annyit tartalmaz, mint hatás, mint szegmensek terén, amennyi éppen egészségessé és élvezhetővé teszi a lemezt, az alapvető death metal húzások egészülnek ki tehát a már fentebb említett komponensekkel, a végeredmény pedig egy jól sikerült, s mondhatni csodálatos album, aminek természetesen a rákfenéje az, hogy a fertőzések szele nem kímélte meg ezt sem (nincs új nap az ég alatt..), de inkább elfogadjuk ezeket egy olyan bagázstól, akik eredetileg azokban a csapatokban játszottak, amiket most éppen hatásnak érzünk. Dan Swanö a tőle megszokott gitár és billentyű témákat hozza, ez utóbbi adja azt a varázslat érzést, amitől olyan túlviláginak és megkeseredettnek tűnik a háttér, ez az atmoszféra a csontidig hatol, amiről aztán a mély hörgés és éles riffek, gyönyörű szólók úgy fejtik le a húst, akár a késünkön maradt vajat egy szelet kenyér…
Nem véres zene, nem tapos el elsőre, de abba a kozmoszba ahová visz a magány és az emberi mérték-távolságok megfoghatatlanok, s ezzel azt hiszem le is írtam, mi volt a Demiurg elsődleges koncepciója Rogga Johansson-nal az élén!

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.