Non Opus Dei

Eternal Circle (2010)

Egyeseknek biztosan ismerős lesz a lengyel Non Opus Dei, a 97-ben alakult horda a black metal szférájából érkezik, idén adták ki a hatodik nagylemezt, a Witching Hour Records szép munkát végzett a provokatív és mégis művészi fedővel, s persze a hangzást se érheti panasz (Szymoch Czech). Lássuk miből is élünk!

Nem mai banda, átment pár tagcserén, csiszolódott, komoly kiadó van mögöttük és tucatnyi koncert, turné kisebb és nagyobb nevekkel egyaránt, szóval az, hogy jó zenészek és tudnak zenélni nem is kérdéses. Akkor mi az? Nos, az egyediség leginkább, amivel azért a komplex összjáték ellenére is problémák vannak. Először is nem tűnik a dolog lengyelnek, inkább skandináv beteljesedést mutat, s nekem az Immortal Blizzard Beasts korszaka ugrott be mondjuk egy nagy adag Zyklon technikázással. A rideg kásás témák durva death metal huzalokkal kiegészülve durva és monumentális dolgot mutatnak, melynek a hátterében megkockáztatom, hogy az egykori Emperor atmoszférája és megtestesülése is soron követhető. Az alapvető témák sebessége csapkodó és sodródó, melyben aztán technikás szaggatások és szép belassulások érhetőek nyomon, ilyen téren a Satyricon sem kizárható fertőzés, s hogy a dolgot még jobban tetőzzem, néhol erősen matekos számításokat kapunk így a Meshuggah és a Fredrik Thordendal is valahol a háttérben tarol és vár. A szövegvilág változatos, némelyik elgondolkodtató, míg a többsége provokatív és világűrbe zuhanó – persze már amelyik angolul van. A sok nagy név láttán biztosan sokan úgy érzik majd, hogy ez egy lenyűgöző anyag, s részben igazuk is van, de néhol túlságosan tetten érhető a hatás.

Ha nem zavar az egyediség kérdése, s szereted a valóban technikás, izomból komplex mai modern black metalt, akkor bizony az Eternal Circle neked való hadakozás.