„…Negyvenszer lőttem be, intravénásan. Egy óra múlva megáll az élet, s az ember csak bámul. Csak néz és mosolyog. Vigyázni kell, nehogy a véna mellé menjen, mert akkor nem használ, és az ember keze megduzzad. Meg árszúrhatja a vénát… ”
/Boros István-Vértessy Péter: Narkó-blues/
Mikor a cseh Epidemie Records elküldte három CD-és promó pakkját, álmomba se gondoltam volna, hogy a két hazai korát megelőző örök kísérletező Thy Catafalque és Woodland Choir mellett az igencsak szigorú Gospel of the Future második nagylemezéből is kapok egyet. A csapat régi kedvencem, ezerszer pörgettem már le a 2004-es kislemezüket és a 2007-es debütöt, de a meglepetés csak később érett be. Bedobtam a full fekete korongot a lejátszóba és elindítottam… amit hallok az nagyon emlékeztet sok csapatra, de éreztem, hogy egyben valami beteg hibrid is, s mikor megnézem a promó papírokat akkor jöttem rá, hogy bizony az új Gospel of the Future-t hallgatom. A cseh kiadónk amúgy packja mellett, igazán bármilyen borítót mellékelhetett volna, elég pofátlan csak a diszket elküldeni, jó-jó persze, hogy megértem, hogy igényes digi-pack kiadás 500 db-ra limitálva, de azért mégiscsak vannak lehetőségek, ha más nem papírtokos megoldás. Na, de hagyjuk, s kicsit ismerkedjünk ezzel az olomouci társasággal, amely 2003 végén röffent össze pár próbára. A csapat átesett egy frontember cserén, de már az elején, szóval a nagylemezek terén már Ultra nevű barátunkat halljuk zihálni hat húrjának tépése közepette. A műfaj pedig náluk szép talány (akár csak a nevük), hiszen alapvetően sludge illetve inkább sludgecore, de nem zárható ki benne a HC, a thrash és persze a doom és a drone jelző sem.
A debüthöz képest (2007-es Gospel of the Future, szintén Epidemie Records) lassultak, visszavettek az iramból, és némileg elszállósabb, komplexebb és lebegősebb is lett a dolog. A hangzás kimondottan jó, míg a külsőségeket a kiadó agyon dicséri, hiszen bizonyos amerikai designer; Seldon Hunt követte el, akinek nevéhez a Southern Lord vagy Hydra Head dolgai kapcsolhatóak, addig én nem érzem annyira nagy eresztésnek. Jó, persze gondolom digi-packben mutatós, meg a fedő kotyvasza nagyjából azt mutatja meg, amit a lemez is rejt. Koszos nagy káosz, mérhetetlen mélységekkel és magasságokkal, de a dolog inkább lefele húz-repít, mintsem hogy emelkedni próbáljon, gyakorlatilag pár gyorsabb és szinte már black metal jellegű részt leszáítva egy koszos és mocskos zuhanás részesei lehetünk, súlyos érkezéssel. Hatások terén olyan neveket említhetünk meg, mint a Neurosis, iSiS, Pelican, Crowbar, High on Fire, Iron Monkey, Buzzov-en, Doomdogs, Cult of Luna, Union of sleep, Horn of the Rhino, illetve a néhol thrashes húzások miatt a sok háborút megélt már faltörő kosként üzemelő Lair of the Minotaur is fel-felbukkan, tipikus kolomp alapokra épülő deviáns fetrengésével (pl. a WBDO vége fele egy az egyben az imént említett csikágói vad-szekerek stílusa). Bár a szövegvilág egy nagy része valóban a vallási és historikai valóság dilemmájában tetszeleg, azért lassan leereszkedünk a szipósok és gyógyszer zabálók domesztikált örömszigeteire, amelyből egyértelmű utalást, illetve lökést kapunk a lassú elmúlás felé. Ez a sodródás komolyabb fájdalmakkal nem jár, de érezni a háttérben dolgozó tátongó mélységeket, akár az elátkozott katlanok fenekén rekedt rágcsáló, mi is részesei lehetünk a sötétség és megvakítottság csapdájának, remegő metadon oldódás egy pohár alján kevergetve a jelen szocrealista mannáját, hogy úgy vérezzünk el, ahogy a szülőcsatorna nem túl pornográf vákuma adagolta egykoron…
…az újászületés belsőségekkel tekeregve megnyitja a létezés lassú folyamatát, melynek a végén az elmúlás mindent beér és mindent felülbírálva a semmibe hullatja megvedlett lelkünk, a földbe pedig hüvelyünk, porba, giliszták és bogarak lakomája – Gospel of the Future, avagy a jövő evangéliuma!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
