Grisâtre
L'idée de Dieu

(Dusktone • 2010)
haragSICK
2010. október 9.
0
Pontszám
6

„Az idealista javíthatatlan. Ha kipenderítik a mennyországból, eszményt kovácsol a poklából.”
/F. Nietzsche/

Rövid ismerkedés tanúi leszünk a francia illetőségű Grisâtre formációval kapcsolatban. Az egyszemélyes projektet Rokkr nevű művészünk röffentette össze 2006 közepén, a dolog magyarra fordítva annyit jelent; szürkés. Nos, a helyzet az, hogy találó a dolog, hiszen a tipikus atmoszferikus, depresszív, mélyre húzós black metalt kapjuk. A kiadásért a Dusktone a felelős, a hangzás a műfajhoz mérten korrekt, a külsőségek meg biztos szépek, de mivel én csak egy korongot kaptam, az is gyakorlatilag fekete-fehér és írott… így hanyagolnám a design értékelését.

Rokkr barátunk két demót és splitet is megkomponált, mire elértünk idáig, hogy egy debüttel jött ki, mely hivatalosan is elérhető, terjeszthető és persze megvásárolható. Na, ne rohanjon senki az első lemezboltba lekapni a polcról, mert egyszer ez nem annyira egyszerű – hiszen mégsem olyan nagy a terjesztés, másodszor pedig nem is biztos hogy érdemes így cselekedni. Kellemes és szomorkás dallamok keverednek a depresszív és öngyilkosságra buzdító fémmel, éles penge ez, ám igazán mélyre nem hasít és nem is visz. Természetesen 14 éves góth lánykáknak tökéletes alamizsna a heti farcolás mellé, van benne lüktetés, vér, halál és kilátástalanság is dögivel, amint keveredni igyekszik a melankolikus semmibe hullással – ez töbnyire sikerül is. Műfajilag a Mortifera, Life Neglected, Trist, illetve Thy Light vonalat követi, művészinek is tekinthetjük, no meg feleslegesnek is némi sarkítással…
Újító szándék sem túl sok van benne (talán az ambient felhőkön való lépkedés lágy nesze áll csak ellent gonosz állításomnak), halálra vágyás annál több, s természetesen a műfaj szerelmesei, akik élnek s halnak az ilyesmikért biztosan nagy kincs lesz. Aki nem hallott még elég pengetáncos black metalt, s nem zavarja a hangszerek néhol gépies, máshol élő hatást keltő egyvelege az csak próbálkozzon, de teszem hozzá az egészhez; vannak a Grisâtre -féle muzsikáknál jobbak is ebben a stílusban! Belefülelni itt lehet ebbe a „mesés utazásba”, melyből bő egy óra után is csak a komorság, borongós vetületek és a szürkeség temetési gyásza maradt meg bennem…