Cadaveres
mindStream

(Edge Records • 2010)
maniac
2011. február 13.
0
Pontszám
9
Nem volt ismeretlen számomra a Cadaveres zenéje, a Soul of a New Breed címû debüt-albumukat sokszor meghallgattam anno, aztán sajnos az az anyag kikopott a lejátszómból. Ezért is ért meglepetésként a tavaly az Edge Records gondozásában megjelent mindStream címre hallgató új albumuk tartalma, mert ez nem az a fajta zene amit én vártam.


Rengeteg hallgatnivaló található ezen a lemezen, kezdetnek itt van a lemez-nyitó Poison Thru Your Ears, ami egy akkora „groove”-al megáldott darab, amit Max Cavalera is megirigyelne. A Sepu/Soulfly hatás végigkísér a lemezen, a dalok alapjait adva vagy sokszor csak a háttérben megbújva, így vagy úgy, de tagadhatatlanul.
A These Eyes már az „új” Cadaveres munkáit hivatott képviselni. Nekem a Stone Sour ugrott be, mint lehetséges hatás. Ez is inkább Bölcsföldi Zoltánnak, az „új” énekesnek köszönhetõ, akinek az éneklési stílusa az ami „kori-téjloros”. Kevesek tudnak így hörögni és énekelni. Zoli mestere a hangjának.


A kedvenc darab az albumról a Brushed Aside. A gitár-hangzás elõször furcsa volt számomra, mintha sok-sok darázst kényszerítettek volna be a stúdióba, de mûködik a dolog. A korai Bathory albumok hangulatát juttatja eszembe, persze itt nem a Black Metal hatásokat keresem. A dalt lezáró szitár-muzsika egyszerûen zseniálisan illik a koncepcióba.


A Kicking Me/Mindstream darabok nálam annyira nem találtak be. Elõbbi inkább HC alapokra építkezik és csudaklassz refrén van benne, utóbbi ismét a Cavalera befolyást bizonyítván rúgja tökön a hallgatót. Minden pozitívumuk ellenére is alig várom, hogy meghalljam a Terminate kezdõ hangjait, ami a második számú kedvenc. Tökös riff, király refrén, jó hangzás. Nem kell ennél több senkinek sem.
A Twenty-Twelve/Avalanche of Nonsense/Zuvuya hármast egy kalap alá veszem, mindhárom kiváló dal a már korábban is említett hatásokkal megáldva, sajátos Cadaveres ízekkel fûszerezve, nem annyira izgalmas pillanatokat okozva.
A lemezt záró Bring Me the Stars „egy akusztikus fellélegzés”, ahogy a srácok definiálták a dalt. Engedtessék meg nekem, hogy kimondjam: ez az a dal, amit egyszer hallgattam meg, aztán többször sem. No more comment.

A nagy jövés-menés ellenére is egy igazán erõs albumot sikerült összehozniuk Cadaveres-éknek. Ha csak egy rövid idõre is, de maguk között tudhatták Vörös Attilát, aki aztán a Nevermore invitálására nem mondhatott nemet, de vendégként két dalban itt is felbukkan.
Tessék megnézni õket koncerten, jelenleg is úton vannak az országot járva a Blind Myself társaságában. Ez azért nem semmi párosítás az extrém zenék kedvelõi számára.