While Heaven Wept
Fear Of Infinity

   Az amerikai While Heaven Wept zenekar már régóta ontja zenéjét a világra, a banda 1991-ben alakult, karrierjük azóta ível felfelé, még ha nem is villám tempóban. Zenéjük a kezdetben death/doom metal volt, amit nagyon egyedi módon értelmeztek, ez az egyedi, azonnal felismerhető dallamvilág az, amiből a banda újra és újra merít. Szakítva a death metallal, megtalálták a világ egyik legjobb epikus doom metal énekesét, Tom Phillipset és számomra érthetetlen módon nekiálltak klasszikusokat gyártani a műfajban anélkül, hogy bárkinek feltűntek volna…az útjukat demók és single kiadványok sokasága szegélyezte, legjelentősebb albumaik ezek egy csokorba gyűjtésével születtek: Sorrow Of The Angels, Of Empires Forlorn. Utóbbin igazi epikus doom alaptételek sorakoznak, olyan kivitelezésben, hogy nem csak a műfaj, de bárki szívét megdobogtatják és ez leginkább Tom Phillipsnek volt köszönhető. A zenekarban a Lord Vicar, Revelation, Solstice tagjai bújnak el a siker elől. Aztán hosszú csend….majd 2009-ben nagykiadós bandává váltak és Tom Phillips helyét Rain Irving vette át a frontember posztján. Irving hangja sem utolsó, de elődjének nyomába sem érhet. A zenekar kiadta egyik legkelendőbb albumát Vast Oceans Lacrymose címmel, ami valóban tökéletesnek mondható: de szakítottak régi műfajukkal. Hangzásuk megmaradt, de sokkal inkább vált jellemzőjükké a progresszivitás, mint bármikor korábban. Stílusuk mára az epikus doom, progressive metal és power metal érdekes keverékévé vált. Az albumon mindezt nagyon hangulatosan, változatos dalokban adták elő, kidolgozottan és precízen.
   Azonban a Fear Of Infinity esetében nem telt el az az idő, amire szerintem a bandának szüksége lett volna… Az album mindössze 37 perces játékidővel rendelkezik, ami mindhárom stílusban mozgó zenekaroknak édeskevés. Az első 3 tételt konkrétan le is hagyhatták volna, mert alig tesznek ki 7 percet és annyira jelentéktelenek, hogy senkinek sem hiányoznának. A maradék 4 tételben visszaidézik a Of Empires Forlorn varázslatos dallamait, vagyis inkább átdolgozva újrajátsszák ötlettelenebb, dallamtalanabb változatban. Szerintem sok rajongó várt volna inkább 3-4 évet, mint hogy ezt az alig több, mint fél órás önismétlést hallgassa. Megszűnt a változatosság, vannak gyors és lassú számok, nincs játék a tempóval, nagyon nehéz elszállni a dallamokkal. A zenekarra jellemző szinfonikus kíséret is monotonná vált, súlytalanul szorult a háttérbe a gitárok mellett, amik azonban nem szolgáltatnak elegendő változatosságot ahhoz, hogy fenntartsák az érdeklődésünket. Minimális a fogós témák, riffek száma is, ezek az első számokban gyorsabb téma után elhaltak. Ami pozitívum, hogy Irving hangja egyre árnyaltabb, egyre erőteljesebb, bár ez is annak köszönhető, hogy próbál Tom Phillips közelébe érni, aki azért a gitáros posztról tovább támogatja, élőben énekkel is…

 

 

   Az album igényes zenét rejt, kellemes dallamokkal, remek hangzással, maga a kiszerelése is mutatós, ahogy az már jellemzővé vált a zenekarnál, azonban önmagukhoz képest nagyon keveset tettek le az asztalra. A zenekar hívei várják az Of Empires Forlorn folytatását már 2003 óta, ahol a stílusjegyek tökéletes mennyiségben keveredtek, egyedi dallamok születtek, sajnos továbbra is várnunk kell…Nem véletlen, hogy a két utolsó teljes album között kiadott élő felvételek és újrakiadásokon szinte csak a klasszikus korszak dalai szólnak. A While Heaven Wept tárháza egyedi, s ez mindennél többet ér a tucatzenék virágkorában, csak épp nem tudják, mit is kezdjenek ezzel és merre menjenek tovább.