Helloween

Keeper of the Seven Keys - The Legacy (2005)

A Helloween zenekar albuma egészen idáig valahogy nem akaródzott az általam bebarangolt üzletek közelébe férkőzni.. egészen mostanáig. Kb. 10 napja, hogy a birtokában vagyok ennek a kiadványnak. Azóta nagyon sokat pörgött a két CD, hol a munkahelyen, hol pedig az otthoni lejátszók egyikében, de legtöbbször a konyhában reggelenként.

A zenekar körüli felhajtások szerintem elégé kiábrándítóak, és szinte lehetetlen lépést tartani a csapat összetételét illetően. Az utolsó három album ideje alatt nem kevesebb, mint négy dobos is megfordult a Tökfejeknél. Alighogy megjegyzem egyiknek a nevét, máris silabizálhatom a következőét, meg majd megint és megint… Alighogy megtalálták az ötödiket, egy félelmetes vállalkozásba hajszolták szegénykét: egy olyan híd kiépítésében kérték fel segítségül, mely összeköti a jelent a zenekar egyik olyan régmúlt időszakával, melyet leginkább imádnak a rajongók, és mely időszak hozta legtöbb pénzt a lemezeladásból. Rohadt kemény feladat, egyezzünk meg. Annyira féltett kincs volt a két Keeper album, hogy nem is nagyon mertek hozzányúlni. Egyszerűen veszélyes feladatra vállalkoztak, nagyon, de nagyon veszélyesre. Hogy mit nyernek, vagy veszítnek ezzel a vállalkozással, az idő majd eldönti.

Itt van előttem 2 darab, egyenként 38 perces CD. Miért nem egy darabban tálalták őket? Mindenképpen a koncepció van e megoldás háta mögött, hisz a két CD-t olyan árban vásároltam, mintha egy CD-s albumot vettem volna. Szóval, aki ügyes üzleti húzásokkal vádolja a Helloween gárdát, annak kuss! Az aktuális Keeper lemez a klasszikus elődjének meséjét folytatja. Gonosz úrfi visszatér a földre, hogy össze-vissza zavarja nyugodalmas életünket, és hogy elcsenje kulcsainkat. Mindkét CD egy nagyon komplex felépítésű dallal indít, több mint 10 perces játékidővel. Ezek tulajdonképpen a CD-k tartópillérjei, melyeken az egész produkció nyugszik. A többi dal tematikailag szépen szerteoszlik a két monstrum között, melyek között van pár olyan is, mely jelenléte bárhol jobban megörvendeztetett volna, mint ezen a CD-k valamelyikén. A “Mrs God”, “Do You Know What You’re Fighting For” és a “Get It Up” dalokat jobb lett volna valamiféle speciális kiadványra tartogatni. Semmit se veszítettek volna, csupán annyit, hogy nem 38 percet emlegetem volna az előbb, hanem 29-et… na és akkor? Az Immortal nagylemezeit is csak jókora túlzással nevezhetőek nagylemezeknek az időtartamukat tekintve. De az is lehet, hogy éppen ez az ok miatt tették fel őket a CD-kre. Mit mondhatnék? Hogy dühös vagyok? Ááá, dehogy, hisz annál jobban kedvelem őket, hogy ilyen nüánsznyi hibákért dühbe guruljak.

Nézzük tovább. Van tehát két olyan dalunk, melyek teljesen megfelelnek a klasszikus Helloween-nek, történetesen a Keeper időszaknak, ha legalább másért nem, a monstre időtartamért. Zeneileg inkább nem nyilatkozok, vagyis semmiféle hasonlítgatásba nem fogok bele. A King of a 1000 Years és az Occasion Avenue dalok rengeteg ritmustörést tartalmaznak, szépen szövögetik a nagyszerű dallamokat, különféle kórusok és billentyűs megoldásokkal körbevéve. Ahogy mondani szokás, bombasztikus kirohanósok. Nem is lennének németek, ha nem lennének ezek a dallamorgiák, ilyen felemelkedett hangulattal. A King of a 1000 Years megszületésénél az egész zenekar jelen volt, tehát valódi csapatmunka. A dalon belül mindegyik zenekari tag szóhoz jut egy momentumig. A közös munka miatt-e, nem tudom, de ez valahogy kompaktabb.

Ahogy azt minden fanatikus elvárja – és azt hiszem, hogy nélkülük sem én nem firkálgatnék erre a lapra, és ti se olvasnátok -, nagyon sok gitárszólóval találkozunk az albumon, melyek kellően hosszúak is. Na, és ami legfontosabb, nagyon jók is lettek. Sascha gitárfolyamai megállíthatatlanok és kivédhetetlenek. Apropó Sascha, ha már szóba hoztam. A két általa írt dal egyike a legkiegyensúlyozottabbaknak, enyhe progresszív beütésekkel és nagyszerű szólókkal.

És mit tesz eközben Weiki? Azon kívül, hogy sikerül neki összetartania a zenekart (ami azért nem is akármilyen feladat), ő is leszállított 3 dalt, melyből kettőt akár otthon is felejthetett volna. Azonban a harmadik igazán telitalálat. A Born on Judgement Day egy ízig-vérig Helloween dal. Gyorsaság, dallamok és szólók. Nem számoltam meg, de az az érzésem, hogy Weiki átadta Sascha kollégájának a szólózást. Nagyszerűen tette.

Hát Deris? Ő köszöni szépen, megvan. Énekel, teszi a dolgát, semmi extra meglepetés vagy bukta. A megszokott szintet hozta. Az extrák akkor ütik fel fejüket, amikor kezünkbe vesszük a CD tokot, és azt figyeljük meg, hogy 7 dal után is szerepel a neve, mint dalszerző, melyek között az Occasion Avenue is. Nagyszerű munka. Amikor egyedül írja a dalokat, a dalok gerincét inkább hard rockos felépítésekre alapozza, egyszerű megoldásokra, melyek inkább a vezérdallamokra épülnek. (Come Alive, Light the Universe, The Shade in the Shadows). Amikor a kollégákkal karöltve írja a dalokat, odaidomul a többihez, sokkal bonyolultabb dalszerkezetekben gondolkodva.(Gerstner – Silent Rain), melyeket leginkább a gyorsaság jellemez, kellő modern beütésekkel.

Végszó: egy nagyon változatos album és mégis egységes. Szép és kevésbé szép momentumokkal, de szerencsére, hogy a mérleg a jó oldal felé billen.

Felállás:
Andi Deris – ének
Michael “Weiki” Weikath – gitár
Sascha Gerstner – gitár
Markus Grosskoph – basszus
Dani Loeble – dob

szeptember 26.,
október 02.,
október 03.,
október 16.,