The Elysian Fields
Suffering G.O.D. Almighty

(2005)

war

2006. február 16.

0

Pontszám

4

Az Elizee-i mezők a görög mitológiában a világ végén található helyet jelöli meg, ahová az istenek küldötték a kiválasztottakat örök pihenésre. Nagy a gyanúm, hogy akik benépesítik azt a paradicsomot, leginkább Hades földjén éreznék magukat, ha kényszerítené őket, hogy meghallgassák a The Elysian Fields legújabb albumát. Mondom ezt egy adag szomorúsággal, hisz a görögök lemezei iránt igencsak nagy szimpátiát éreztem, főleg a 95-ös „Adelain” meg a 99-es „We… The Enlightened” iránt. Annak ellenére, hogy soha nem tudták megközelíteni a Septic Flesh vagy a Nightfall kollégáik szerzeményeit, a 90-es években volt pár szavuk az emberiséghez (értsd a metal emberiséget). Ezt leginkább az agresszió és hihetetlen dallamossággal érték el.

A 90-es évek elteltek, mint a fiatalságom (hehehe), és a görög fickók idejét látták annak, hogy modernizálják stílusukat. Vették a jól bevállt piskóta receptet és kihajították egy messziről bűzlő karalábépürére. A gyönyörű zongorás betétek és akusztikus gitárok helyett elektromos (beh utálom, te jó ég) zenék semmitmondó megoldásai váltották felé a „Suffering G.O.D. Almighty”-n. A végeredmény egy elektroroncsra épített metal lett, mely semmiképpen nem állja meg a helyét, hogy legyek direktebb, itt semmi sem passzol, főleg a szinti totál ötlettelen használata. Úgy szól a kéjborda (cop. Irigy Mirigy) mint a gomba módra szaporodó német discocsapatok a 80-az évek végén: olcsó, gyerekes, egy szóval: gyűlöletes. A legfárasztóbb és legborzalmasabb az, hogy ezen rakat szerencsétlenségek folytonosan jelen vannak, nem telik el úgy 2 perc sem, hogy ne hallanám ennek az ócska, árleszállított őskorszaki Casio-nak a hangját.

Kompozíció terén nincsen ekkora baj, ki lehet hámozni pár igencsak eltalált riffet, érdekes dallammenetet, és olyan részecskéket, melyek felidézik a dicső 90-es évek The Elysian Fields-ét. De még ezek a valamire való részecskék is porig vannak alázva a már szépen körülírt szintfutamokkal. Hogy teljes legyen a bagaria, a dobokat is programozták, mely tény még jobban emeli az album mesterkélt hatását. Mindezek ellenére találtam pár dalt, melyek mindenféle fekete pontjai ellenére, elnyerték tetszésemet: „Ravished with Thee Light” és az „I See the Lie behind All Truth” dalok arra hivatottak, hogy reménykedjünk. Azonban ki tudja… Egy biztos: a „Suffering G.O.D. Almighty” a legborzalmasabb kiadványa a The Elysian Fields-nek. Sajnálok egy 2-es vagy 3-ast adni rá, de az 5-ös is igen sok lenne…