Red Hot Chili Peppers
I'm With You

(Warner • 2011)
oldboy
2011. szeptember 3.
0
Pontszám
7

A Red Hot Chili Peppers gyakorlatilag egy élő legenda.
Már pályafutásuk kezdetén is egyfajta crossover zenében utaztak, és manapság is ezt teszik.
Annyi különbséggel, hogy a korai punkos, rockos, funkys mix még egy zabolátlan, ifjonti hévvel tomboló, eszement banda kreálmánya volt, míg a Californication lemezzel megkezdett zenei stílus nyugodtan nevezhető popzenének.
Fennállásuk közel 30 éve alatt majd 70 millió lemezt adtak el és azon kevés zenekarok közé tartoznak, akiknek a dalait, albumait ugyanúgy meghallgatják és szeretik a „diszkósok”, meg a „rokkerek” is.

Jómagam is kedvelem a srácok zenéjét, bárki bármit mond, szerintem eddig még igazán gyenge lemez nem került ki a kezeik közül.
Gondolom a rajongóik egy része kicsit megrémült, mikor kiderült, hogy John Frusciante újfent kilépett a bandából az új opusz felvételeinek megkezdése előtt.
Én ennek a ténynek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, hisz anno a Dave Navarro-val készült One Hot Minute a kedvenc Chili lemezem…

Hát… az I’m With You nem fog elkövetni trónfosztást!
Pedig a kezdő nóta gitárgerjesztése és Anthony torzított éneke mutat némi párhuzamot a Navarrós lemezzel, de ahogy Flea, a tőle jól megszokott funkys futamokba belecsap egy nagyjából standard RHCP dalt kapunk.
A Factory of Faith a lemez egyik legjobb dala, Anthony a verzében a rá jellemző rappelve éneklő dallamokkal operál és az új gityós, Josh Klinghoffer is ügyes díszítéseket prezentál!
És az egész nóta úgy lüktet, ahogy az egy Chilitől elvárható.

A Brendan’s Death Song egy akusztikusan kezdődő szerzemény, erős refrénnel és Chad Smith nagy pillanataival.
Mondjuk ahogy a dal második felében belelendül a dobolásba, kicsit olyan érzésem van, mintha szétütné a nótát…
Viszont nagyon szépen szól a cájgja és valóban tetten érhető az afrikai zenék hatása, hisz rajta kívül többen is közreműködnek különféle ütőhangszereken.
A Look Around is egy jóféle funkys, lendületes darab taps-effektel, Anthony és Flea brillírozásával.
A lemezt felvezető The Adventures of Rain Dance Maggie első pár hallgatás alkalmával egyáltalán nem tetszett. A refrénje még most sem bejövős, viszont fülessel hallgatva előjönnek az apró finomságok, ügyes hangszerelési megoldások!
A Did I Let You Know salsa ritmusokkal, trombitaszólóval, fülledt erotikus hangulattal és némi női vokállal pezsdíti fel az embert, a Goodbye Hooray pedig a legvadabb dal, egyben a leggyorsabb is, egyértelműen a kedvencem a lemezről!
Flea effektezett basszusszólója ott van a szeren, kár, hogy utána van egy pár másodperces lassulás, de hál’ istennek utána újra felpörögnek.

Viszont számomra ezzel véget is ér a lemez.
Pedig még van hátra öt dal, de azok annyira szürkék, semmilyenek, hogy nagy mértékben rontják az összképet.
A záró Dance, Dance, Dance még rendben van, de a többi simán lemaradhatott volna.
De mivel nem maradt le, így 8,5 pont helyett kapnak egy jóindulatú hetest…
Ezzel együtt továbbra is fenntartom a véleményem miszerint a Chili még nem csinált egyetlen igazán gyenge lemezt sem!