The Dear Hunter
The Color Spectrum

oldboy
2011. október 23.
0
Pontszám
8

„Illetve borzasztó nagy érdeklődéssel várom Casey következő koncepcióját, amiben minden egyes album tematikáját 1-1 szín fogja meghatározni, és ami a tervek szerint nem kevesebb, mint kilenc felvonásban fog kiteljesedni!”

Ezzel a gondolattal zárta emp kolléga (jelenleg ex-kolléga, de remélem ez csak egy ideiglenes állapot!) a The Dear Hunter Act III: Life and Death című legutóbbi lemezének ismertetését.
És idén valóban meg is érkezett a The Color Spectrum című album, ami több verzióban látott napvilágot.
Készült egy standard, egy CD-s verzió és egy EP-szett, ami tényleg 9 részből áll.
9 szín, 9 EP, EP-nként 4 dal, ami egy nem túl bonyolult matematikai műveletet alkalmazva összesen 36 szerzeményt eredményez.
Remélem megbocsátjátok, hogy én ezúttal a 11 nótát tartalmazó standard lemezt veszem górcső alá!
A 3 kapcsán már említést tettem a „Vadászokról”, hiszen ők is hasonló stílust képviselnek és Casey Crescenzo hangja is a magasabb tartományokban mozog igazán otthonosan, bár mélyebb a hangja, mint Joey Eppardé.

No lássuk milyen színeket jár be a Color Spectrum!
Egyből a legsötétebbel nyit, ami valójában nem is igazi szín, hanem a fény hiánya. A Filth and Squalor egy elektronikával jócskán átitatott szerzemény, de a refrénje egyszerre emelkedett és ragadós, slágeres.
A Deny It All zeneileg és ének szempontjából is olyan bandákat juttat az eszembe, mint a Muse. Iszonyú fogós nóta ez, igényesen hangszerelt rádióbarát alternatív rock sláger.
A But Theres’s Wolves? egy grooveosabb, riffelősebb darab, Casey nyújtott, enyhén grunge-os énekével és egy fajin gitárszólóval. És nem kevés Extreme ízzel.
Fincsi!


Az ezt követő pár szerzeményben az akusztikus gitáré a főszerep és kapunk néhány kellemes, indie rockos, a Beatlesben gyökerező dalocskát.
Ezek kapcsán többször is beugrott az Egyszer című, modern musicalnek is felfogható film. Jók ezek a dalok, szó se róla, viszont tény, hogy eléggé leültetik a lemezt.

Úgyhogy tök jól esik az utánuk következő tempósabb, samplerekkel, kütyükkel erősen megtámogatott What Time Taught Us. Újfent Muse, illetve Mutemath hatásokkal.
A Lillian ismét érzelmesebb vizekre evez, nem kevés kamarazenés fílinggel és egy csodálatos, szívfacsaró refrénnel, ami heveny libabőrt eredményez!

Összességében elmondható, hogy egy valóban nagyon színes lemez született, amin többségben vannak a kellemes, andalító dalok, mint a vadóc, rockosabb nóták, de a minőség megkérdőjelezhetetlen!
Akinek nem lenne elég ez a 42 perces „tömörített” verzió, az próbálja meg beszerezni a komplett EP-szettet, ami 144 perces zenei élményt képes nyújtani az arra fogékony emberkéknek.


Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.