Martyr Lucifer
Farewell to Graveland (2011)


Martyr Lucifer a hazájában, Olaszországban elismert és népszerű Hortus Animae énekes/bőgőse egy pár éve gondolt egy nagyot és úgy döntött, hogy készít egy szóló albumot, amely merőben más zenét fog rejteni, mint amit eddig bármelyik zenekarával készített.
Martyr játszott már thrash-death stílust a Dogma nevű bandában, a Hortus pedig black alapú muzsikában utazik. A Farewell to Graveland című bemutatkozó szóló lemez viszont leginkább a dark rock és a gothic metal halmazaiból merít, nyakon öntve a ’70-es évek progresszív és pszichedelikus rockjával. A lemez elkészítésében segítségére voltak Hortus Animae-s társai, Bless (billentyűs hangszerek) és Grom (dob), illetve az Opposite Sides gitárosa, Arke. A dalok felében pedig a többek között a Paradise Lostból ismert Adrian Erlandsson dobol.
De Vrolok személyében van egy ukrán kapcsolat is, hisz ő a Nokturnal Mortum basszere. Sőt van még egy ukrán közreműködő, a Leit művésznéven futó hölgy személyében, aki vokálozik néhány nótában és ő felelt a lemez grafikai megoldásaiért. És nagyon szép munkát végzett! A borító és a booklet is igényes, a CD lemez pedig úgy néz ki, mint egy mini bakelit korong!
A zene pedig egyszerre sötét hangulatú, de az ütős refréneknek, fogós dallamoknak köszönhetően szinte slágeres. Martyr énekstílusa és a zene hangulata kapcsán többször is beugrott a Tiamat neve, de egyéb dark, gothic bandák (leginkább érzések, hangulatok, nem pedig konkrét zenei párhuzamok szintjén) is felsejlettek. A címadó nóta, aminek a refrénjében a többszólamú ének egyik sávját blackes vokalizálás, a másikat pedig dallamos ének alkotja és a Turmoil, aminek a verzéi is zseniálisak, igazi slágerek! De szinte az összes dal az. Néhol a darkwave egyik alapcsapatának, a New Model Army-nak a neve is eszembe jutott, hisz többször is megtapasztalható a rájuk jellemző lüktetés a Farewell szerzeményeiben. A Noctua Munda sampleres megoldásai nagyon tetszenek, ügyesen használják az elektronikát, nem viszik túlzásba, nem az dominál, de nagyszerűen színesít, fokozza a hangulatot. Az Onironauta kezdő riffje komolyan mondom tök Nevergreen-es! Alatta viszont olyan paráztató zajok susognak, klattyognak, hogy a gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom sötétben, fejhallgatón történő élvezetét! Martyr narrációja is szinte túlvilági hangulatot teremt, zeneileg is nagyon sok történik a dalban, a tempó is széles skálán mozog: a lassú, málházós riffelést éteri, lebegős elszállás váltja, aztán szinte thrash-es gyorsulásnak lehetünk fültanúi, a dalt pedig az eső hangjai és egy flamenco-s akusztikus gitározgatás zárja.
 
Az olasz nyelvű szerzemény zeneileg reneszánsz ihletettségű, és itt hallhatjuk legtovább Leit hangját, hisz duettet énekel Martyrral, igaz a hangjukra rá van téve egy ilyen „antikolt” effekt. A sok nagyszerű dal mellett mégis a leghosszabb, több mint 10 perces, The Horseride viszi a prímet! Imádom a lüktetését, Martyr énekdallamait, a refrén tökéletes, a zongorás, elszállós leállás, space-es hangulat, a gitárszólók (mintha David Gilmour-t hallanám!) mind-mind fantasztikusak! Libabőr, libabőr. Katarzis, katarzis. Megnyugvás, megnyugvás.
Amit a záró nóta el is hoz.
Most mit is mondhatnék?

Eddig még csak nem is hallottam Martyr Luciferről, erre első szólóalbumával egy olyat alkotott, amit ebben a stílusban már évek óta senki.
A Farewell to Graveland egy remekbe szabott lemez lett és remélem, hogy fogunk még hallani Martyr-ról!