Evilfeast

Wintermoon Enchantment (2011)

Az Evilfeast egy egyszemélyes lengyel „zenekar”, amely 1996 óta létezik, Grimmspirit nevezetű úriember testesíti meg. 2 demót és 4 nagylemezt szabadított eddig a világra (Illetve egy split lemezt a miskolci Marblebog-al: őket eddig még nem volt szerencsém megismerni). Már a kezdeti időszakban is minőségi zenéket tartalmazott az Evilfeast – igaz jóval gyengébb hangzással – de már itt körvanalazódott a stílus: atmospheric black metal. Az igazi „áttörést” (a kifejezés nem igazán helytálló, hiszen abszolút egy underground bandáról van szó) a 2008-as Lost Horizons Of Wisdom jelentette, majd egy demo után 2011-ben látott a napvilágot cikkem tárgya, a Wintermoon Enchantment.

Egy gyönyörű 4 perces intróval kezdődik a lemez, ennyire szép, hangulatos felvezetést nagyon régen hallottam már! Az első támadás a Fullmoon Over The Eastern Woods kezdetével éri a gyanútlan hallgatót: koszosan szóló gitárokkal indul, viszont nagyon erőteljesen szól, a háttérben szintetizátor könnyíti a befogadást. Kell 2-3 perc, mire megszokja az ember, de hát aki szereti a stílust, annak nem lesz újdonság ez a korai Emperor, Satyricon ihlette zene. Ennyit bőven elegendőnek is tartok a műfaj körülhatárolására, itt ez nem lényeges, aki valami újszerűre vágyik, nem az Evilfeast-től kapja meg. Ami fontos, az a HANGULAT! Fejhallgatón hallgatva, elvonatkoztatva a hétköznapok zsibongásától tud igazán hatásos lenni. Megpróbálom körülírni, számomra mit jelent a lemez, de a szavak úgysem tudják ezt kifejezni.

Olyan, mintha az ember betévedne egy hatalmas, sűrű, sötét, de mégis szép erdőrengetegbe, ismeretlenül, bolyongva a fák között. Néha tébolyultan rohangálna, keresi a kiutat (gyors blackes részek), néhol viszont a fák között átszüremlik a fény, és megpihenhetünk, körülnézhetünk, merre tovább (rövid szintis kiállások). Vagy ha egy tisztásra érünk (Interlude: Passing The Meadows In Woe). Megváltás itt sincs, az erdő még inkább körülvesz minket…

Ezzel nyilvánvalóan a zenét teljes mértékben átható TERMÉSZET, sötétség szépségét próbáltam szemléltetni.

Picit a hangzásról: ezt az ÉRZÉS-t kizárólag ez a fajta erőteljes, koszos hangzás tudja (nekem legalábbis) előteremteni – egy sűrű massza, mint egy sűrű erdő. Igenis, van létjogosultsága ennek a necro hangzásnak, ez többször is megfogalmazódott bennem hallgatás közben – természetesen az egyszerű, de nélkülözhetetlen szintiszőnyeggel teljes az élmény. A Wintermoon… ezt igazolja, hogy lehet ezt igényesen, izgalmasan is tálalni! Ha mégis konkrét zenekarhoz kellene a fentieket kívül hasonlítanom – és a másik magyar vonatkozás is meglegyen – Akkor a Sear Bliss Forsaken Symphony albumát említeném – persze csak hangulatilag és hangzás szempontjából.

Bizonyára elfogult vagyok, ezt nem tagadom, már nagyon hiányzott egy efféle zene a gyűjteményembe a régi nagyok mellé, még ha sok újdonságot nem is tartalmaz: szimplán csak úgy játsszák ezt a stílust, ahogy én szeretem! Akinek szintén tetszett, kötelezően ajánlom a Lost Horizons…-ot is! 🙂

szeptember 26.,
október 02.,
október 03.,
október 16.,