Anathema
Weather Systems

(Kscope • 2012)
oldboy
2012. április 21.
0
Pontszám
10

Ha létezik szerelem első látásra, akkor feltételezem, hogy lennie kell olyannak is, hogy szerelem első hallásra. Sőt az utóbbit sokkal valósabb érzésnek képzelem, hisz az első látás kapcsán maximum a kémiai folyamatok indulnak be, szexuális vágy a másik iránt, ami még igen távol áll a szerelemtől, lévén semmit sem tudunk „a vágy titokzatos tárgyáról” azon kívül, hogy vonzódunk hozzá. Az első hallással már más a helyzet, főleg ha egy lemezről van szó! Ugyanis már egy fülelés után fel tud mutatni olyan értékeket, amik az ember szívét, lelkét is megérintik. Na, rám ilyen hatással volt az új Anathema album, ami rögtön elvarázsolt és azóta akárhányszor meghallgatom, garantált a szűk egy órás katarzis.
Tudom, tudom, sokan nem képesek megbocsájtani az angol „könnyfakasztóknak” a korai időszak muzsikájától való fokozatos eltávolodást, „felpuhulást”. Ők nyugodtan ki is hagyhatják a friss művet és élvezzék a banda régebbi, metalos albumait. Akik viszont el tudták fogadni, hogy a Cavanagh tesók az őket ért hatásokat beépítik az Anathema zenéjébe és egy ideje már úgy érzik más zenei közegben tudják kibontakoztatni művészetüket, azok feltétlenül hallgassák meg a Weather Systems című új opuszt, mert egy CSODÁLATOS zenei utazásban lesz részük. Azt hiszem a legtöbb ősrajongó a 2001-es, A Fine Day to Exit hallatán pártolt el a zenekartól, amely anyagon már a szellős dalszerkezetek domináltak, sok akusztikus gitár és kevesebb torzítás, vadulás. És egy végtelenül szuicid hangulat, amit a nagyon kifejező, beszédes borító csak felerősített. Bár sosem játszottak vidám zenét, de a 2001-es művükkel elértek a lélek legsötétebb bugyraiba, ahonnan már nincs lejjebb. És valóban, a következő albumok már nem voltak annyira negatív színezetűek, baljós atmoszférát árasztóak. Viszont a kezdeti, metalos hangzás se tért vissza és gyanítom már nem is fog. Előző lemezük kapcsán a hangpróbás kommentemben kifejtettem, hogy ha a zenét egyetlen jelzővel akarnám illetni, akkor az a SZÉP lenne. A Weather Systemsről pedig ezt mondanám: GYÖNYÖRŰ. Már az előzetesen nyilvánosságra hozott dalok is sejttették, hogy itt bizony valami csoda van készülőben! De erre még én sem számítottam!
Annyi magával ragadó, lélekemelő énekdallamot sikerült elhelyezniük a lemezen, ami bizonyos szempontból az életmű csúcsára emeli ezt a remekművet. A Cavanagh tesók hangja lemezről-lemezre fejlődést mutatott és most csúcsosodott ki. De az is jót tett a daloknak, hogy Lee Douglas éteri hangját is megcsodálhatjuk szinte az összes szerzeményben. Az Untouchables, Part 2 duettje varázslatos, tanítani valóan egészíti ki egymást a női és férfi orgánum, hogy aztán eggyé olvadjon! A hangszerek szinte alárendelt szerepet játszanak, az emberi hangra, az énekre van kihegyezve a lemez. Az akusztikus gitár és a vonósok dominálnak, ha nagy ritkán előkerül a torzított gitár, az sem metalosan dörren meg. Viszont ahogy építkeznek, azt nagyon kevesen tudják ilyen minőségben végrehajtani! Olyan íve van a nótáknak, ami hozzájárul ahhoz, hogy közép-és vége tájt garantált legyen a katarzis!
Elég csak meghallgatni a Lightning Song-ot és tudni fogod miről beszélek!
Nem áll szándékomban ezúttal kivesézni az összes dalt, de a személyes kedvenceimet muszáj megemlítenem. A közel 10 perces, The Storm Before the Calm (ismerős cím ugye!?) első fele elektronikus, már-már trip-hopos, simán felférne egy Massive Attack lemezre is, hogy aztán a második felében úgy kiteljesedjen, mint egy Pink Floyd monolit. Ez kérem komolyzene a javából! A The Beginning and the End még ezt is képes megfejelni, ha létezik tökéletes DAL, hát ez az! Ahogy a „memory, memory” eksztatikus ismételgetéséből kirobban az a síró-rívó gitárszóló, a könnyem is kicsordul. De nem a bánattól, hanem az örömtől!

Lehet, hogy én vagyok túlságosan mimózalelkű, de számomra olyan a Weather Systems, mint Tolkien tündéinek lembas kenyere, melyből egy szelet elfogyasztása is egész napra elegendő energiával tölti fel az embert, vagyis nélkülözhetetlen lelki táplálék, amit nagyon szívesen fogyasztok, évszakoktól/időjárástól függetlenül!





Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.