Vertigo Steps
surface / light (2012)


A Vertigo Steps egy portugál/finn banda, mely létrehozásának ötlete Bruno A fejéből pattant ki, és a kezdetekben úgy tűnt, hogy az ő egyszemélyes projectje lesz. Aztán mégis állandó társra lelt a finn Niko Mankinen személyében. Az ő kettősükön kívül Daniel Cardoso (Anathema turnézenész) képezi még a szilárd tagságot. És az eddig megjelent albumaikon rendre találkozhattunk vendég zenészekkel, énekesekkel. Nincs ez másként a surface / light című hármas számú lemezükön sem. Stílusát tekintve atmoszférikus rock/metal muzsikát játszanak, némi progresszív beütéssel. És a két főszereplő, Bruno és Niko származása, illetve a nóták, a zene hangulata miatt rájuk is illik George R.R. Martin fantasy ciklusának címe, vagyis A Tűz és Jég Dala. A surface / light-on egyértelműen a skandináv érzésvilág, a hűvös elegancia, az introvertált hangulatok dominálnak, de néha becsúszik egy-egy forróbb, latinosabb temperamentumot rejtő mozzanat. Persze senki se gondolkodjon Carlos Santana-típusú megoldásokban!


A Vertigo Dawn zongorás, “hááá-hááá”-zós bevezetője nagyszerűen vetíti előre az elkövetkező szűk egy óra milyenségét, és gyakorlatilag átfolyik a lüktető, női éneket is felvonultató The Hollow-ba. Ez a dal leginkább a kései Anathema, Katatonia, középkorszakos Amorphis világát idézi. Ez a megállapítás nagyjából áll a lemez egészére is. Niko általában légiesen énekel, Bruno pedig bár bizonyítja, hogy riffelni is tud, mégis inkább a lebegős, szárnyaló gitártémákat alkalmazza. Daniel pedig ahhoz képest, hogy az Anathemában billentyűs hangszereken segít ki élőben, itt magabiztosan dobol és bőgőzik! Az akusztikus gitárral kezdődő Railroads of Life visszafogott verzéi valami nagyon jót ígérnek és valóban, a narrációs részt követően egy akkora kirobbanó, szárnyaló refrént kapunk, meg metalos szaggatott riffelést, hogy a szívünk csak úgy repes örömében! Azért a vendégénekesek is emelik ám a színvonalat, de hát ki nem hall szívesen egy Green Carnation, vagy épp In the Woods dalnokot?! Én speciel bárhol, bármikor!
A Dissapear Here-ben a gitárhangzás egy az egyben Katatonia: Last Fair Deal… és a nyomasztó, súlyos atmoszféra is kapcsolódási pont. A 3:30 körül kezdődő zongorafutam pedig a lemez egyik csúcspontja.
Érdekes módon a Helsinki-ben található talán a legtöbb “latinos” elem, amit egyértelműen a ritmushangszerek lüktetése idéz elő.
A Zeppelin On Fire refrénje és gitárszólója pazar, a Schadenfreude meg érdekes, bár nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet a benne található “lálálázás”.
Mindent összevetve elmondható, hogy van egy amatőrizmussal átitatott bája a lemeznek, de az amatőr ez esetben nem degradáló, a primitívvel rokonértelmű jelző, inkább a mentalitásukat tükrözi. Nem egy agyoncsiszolt, túlproducelt produkció, viszont hallhatóan szívüket, lelküket beletették a készítők! Ebből a szempontból hasonlít Martyr Lucifer szólólemezéhez.

Akinek felkeltette az érdeklődését ez az ismertető, a Vertigo Steps bandcamp oldalára kattintva meghallgathatja/megvásárolhatja ezt, és az előző két albumukat is.





Romok között 2021
december 04.
Ian Paice
december 12.