Az igazat megvallva csak későn, a tavalyi Distrust EP-vel váltam Angertea rajongóvá. A Kernon keverte anyag egy nemzetközi szerződést hozott a csapatnak, melyet egy nem túl hosszú (nagyjából bő fél órás), ám velős albummal háláltak meg. Hasonlóan az EP-hez most is sikerült neves vendéget csatasorba állítaniuk, aki nem más, mint a Faith No More-ból ismert Billy Gould. Valamint Rákos Tibor (Eclipse) is hallatja hangját vendégként a Meeting Satan On The Way To Personal Desertification-ben.
Szóval itt az új anyag, – amit igencsak vártam – és most is valódi Angertea a végeredmény.
Összességében azt mondhatom, hogy az EP elég jól előre jelezte az irányvonalat, ami azt jelenti, hogy nagy újdonságokra nem kell ugyan számítani, de mégis fejlődésként fogható fel ez a tíz nóta. Talán a dalszerkezetek lettek letisztultabbak a korai anyagaikhoz képest. Meg Gergő énekteljesítménye is elismerést érdemel. Külön tetszik, hogy a torzított éneke (a nyitó No Computation-ban is például) a megfelelő helyeken hozzáteszi a szükséges pluszt. De a már védjegyszerű üvöltései sem öncélúak. Viszont olyan fájdalmas (lásd az A for Afrodita-t példának okáért), ahogy azt kevesen tudják hitelesen hozni.
Azt bizton állíthatom, hogy nem azonnal ható slágergyűjteményt kap a hallgató bő 36 percben, de nem is hiszem, hogy ezt várná bárki is, aki csak kicsit is ismeri a nagymágocsiakat. Ellenben sokáig lehet elmerülni és próbálkozni a megértéssel. Valószínűleg élőben is hatásosak az olyan dalok, mint a már említett kezdő nóta, az Otto törzsi dobolásával indító V., a Demons Surfaced, vagy a Meeting Satan on the Way to Personal Desertification (Micsoda címek már!),
Aztán ott az alig másfél perces Akram, aminek nyugalma pont jól esik a léleknek, mielőtt még az imént említett Sátános nóta lecsavarja a fejünket.
Az Angertea zenéjében – régóta tudjuk – sajátos elegyet alkot a metal, a pszichedelia (In Light Air), de sorolhatnám még a különböző stílusokat, amikből ez a három fickó valami világszínvonalút hoz össze lemezről lemezre. Nem csoda a Smash Fabric Records-os szerződés, kíváncsi leszek a hozadékára.
Még két, azaz inkább három dolgot említenék meg. Az egyik az, ahogy a trió felállás ellenére a hangzás, illetve a hangszerelés maximális kihasználásával alkottak olyat, amit más csapatok talán csak két gitárral tudnak bemutatni. Elég csak meghallgatni az A For Afrodita-ban, hogy mit művel Miguel a basszusgitáron.Ehhez kapcsolódik, hogy valamennyi hangszer (beleértve az éneket is) tisztán szól, ez meg Vári Gábor (az In Light Air-ben és az Akram-ban zongorázik is) és Mészáros Gábor (szentesi Murphy Stúdió – énekfelvételek) érdeme. De ezen már nem is csodálkozom, a szegedi Black Hole Sound stúdióból profi anyagok jönnek ki.
És akkor harmadikként a borítóról ejtenék néhány szót, mely alapvetően Gergő keze munkáját dícséri. Itt-ott beteges kissé, de ugyanakkor művészi is.
Összegezve első nemzetközi kiadós anyagként minden tekintetben lazán megállja a helyét a nr.4: songs exhaled. Eléggé bajban lennék, ha kedvencet kellene megjelölnöm, mert igazából kiugró dalt nem találok az albumon, igaz ennek oka az egységesen magas színvonal.
Ha mégis mégis muszáj volna, akkor a No Computation, a V és az A For Afrodita triót mondanám. Bár a lemezt tökéletesen záró Distance Of You mellett sem mehetek el szó nélkül. S, hogy miért nem maximum a pontszám? Mert érzem lehet, lesz ez még jobb is.
Nincs mese, most már koncerten is meg kell néznem a ‘tea-t!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
