Stillborn

Los Asesinos del Sur (2011)

A lengyel Stillborn 1997-ben lépett fel arra a színpadra, amelyre egyszerre ácsolták a black metal és a death metal szentségtelen oltárait. A tizenötödik évét celebráló banda nyolcadik kiadványa a jelen recenzió tárgyát képező Los Asesinos del Sur. Érdekességképp elmondható, hogy látszólag a Stillborn hullámzóan teljesít, hiszen a sajtó egyik lemezét felmagasztalja, a következőt pedig lehúzza a sárig, szóval elég nagy a kilengés.


A formáció 15 év alatt nem tért le a megkezdett ösvényről, gondolok itt a külsőségekre, s továbbra is a keresztényellenesség és a sátánizmus szolgáltatja a legtöbb témát a dalokhoz. A tematikához kellőképp passzol a zene hangulatvilága, a gonoszság és a ,,teszek a világra” életérzése árad a félórás korong minden komponenséből. A Stillborn tagsága több zenekarban is érintett, de egyiket sem tudom kiemelni, nem szignifikáns részei a szcénának túlzottan, ám az, hogy nagyon is konyítanak a hangszerükhöz, az el nem vitatható tény. Kevésbé kommersz riffeket tesznek le az asztalra a lengyelek, amit a sátáni vokál kísértetiesen támogat. A zene azért nem válik egysíkúvá szinte sehol a lemezen, mert véleményem szerint hathatósan ötvözik a szélsebes, pusztító részeket a kiállós, visszább kapcsolós betétekkel, erre, valljuk be, hogy kevés death/black banda ügyel, vagy másképp fogalmazva képes, pedig így lehet csak igazán a muzikális szélsőségesség hibájába esni. Bár tegyük hozzá, hogy azzal kevés zenekar törődik, hogy mi lesz, ha megosztják a közönséget, haha. A vokál a műfajban érintett bandák közül a jobbak közé tartozik, az énekből sugárzó nyers erő végig tetten érhető a lemezen, ez a szekció egyértelmű erőssége a Stillbornnak.



Ugyan a korábbi kiadványaihoz még nem volt szerencsém a lengyel Stillbornnak, de a Los Asesinos del Sur korong meggyőzött arról, hogy még van potenciál a XXI. századi undergroundban.
október 21.,