A Room Of The Mad Robots zenekart Ozzy előzenekaraként sikerült elcsípnem és kellemes meglepetés volt. Igaz, az előző anyagukat nem ismertem, de jókat hallottam róluk, így akkor „szűz” füllel sikerült megismerkednünk. Annyira mondjuk nem győztek meg, hogy minden követ megmozgatva beszerezzem a lemezüket, viszont amikor jött a hír, hogy kanyarban a friss lemez, azt kíváncsian vártam.
.jpg)
Aztán már a nyitó nóta is őszintén szólva meglepett. S ennek oka egyszerű, az emlékeimben egy morcos, doom-jelleggel bíró zenét játszó banda képe élt. Ehhez képest egy leginkább a Dez Fafara-féle Coal Chamber-t, illetve korai Korn-t és Deftones-t idéző stílusban készült albumot kaptam. Ez mind a zenében, mind az énekben megnyilvánul. Visszahallgatva a neten fellelhető előző lemezt persze már jól hallható, hogy nem volt itt akkora váltás, dacára annak, hogy ott még nem is Mári Péter énekelt. De ahogy a koncerten, úgy most is érzek némi Anselmo-s hatást is itt-ott, mint például a záró I Hide Light-ban. (Ez se meglepő, mert Peti a Vulgar Display Of Cover nevű Pantera tribute csapatban is vokalizál.
Összességében a majd’ egy órás anyag korrekt munka, azonban kiugró nótákat nem nagyon sikerült felfedeznem, bár a Breeding, meg a lemezt kvázi megfelező akusztikus Stovepipe is jól tud esni. De fenntartom, hogy ugyan egységes a színvonal, de nehéz elkülöníteni a dalokat. Még néhány fülbe ragadó dallam, könnyen rögzülő refrén nem ártott volna. Mondjuk sokadik hallgatásra már például a Bellow is megmutatja az erényeit. A már említett I Hide Light-ról még annyit, hogy maga a dal majd’ kilenc perces, de az album végére úgy öt perc csend után zárásként egy „közjáték” került (s aminek nem értem az apropóját). De legyen ez az én bajom!
Igaz, mivel mást vártam kicsit hosszabb ideig tartott a barátkozás. S nem is sikerült maradéktalanul. Félreértés ne essék, a bevezetőben említett cuccokat szeretem, de ha ezek csak hatás szinten szivárogtak volna be, nem is szólnék semmit. Nem kétlem, hogy élőben hatásosak lehetnek ezek az üvöltözős, elszállós témák, így lemezen nem nagyon nyűgöztek le. Sajnálom!
A hangzással egyébként minden rendben van. A Pannónia Stúdióban Szabó Viktor hangmérnökkel felvett anyag szól, mint az állat. Mári Péter „énekét” is jól eltalálták, ahogy a gitárok és a basszus is szépen szól.
Amin én még dolgoztam volna, az a borító. Alapvetően ez egy szép mű, bár kicsit jellegtelennek érzem, ráadásul nem nagyon látom a kapcsolódást magához a zenei anyaghoz. De ez talán csak nekem probléma.
Most tényleg azt kell mondjam, hogy a harmadik lemez lesz az, ami eldönti mire viheti a Room Of The Mad Robots, mert ezt most megtorpanásnak érzem. Ettől persze nyugodtan arathat sikert a modern extrém zenék kedvelői körében, s remélem, hogy meg is találja a célközönségét a csapat. Én nem vagyok az. Ezért ez csak hét. Bocs!
Ennek ellenére vagy inkább épp ezért kíváncsian várom a következő lemezt, illetve azt hiszem ismét el kéne csípni őket koncerten.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
