Hell:On
Age of Oblivion (2012)


Az ukrán thrash/death alakulat eredetileg Hellion-nak írta a nevét, aztán az i betűt kettőspontra cserélték, és azóta Hell:On-ként ismertek. Már amennyire…
Mivel az Age of Oblivion a harmadik nagylemezük, gondolom hazájuk keményzenei színterén nem ismeretlenek. Hogy a nemzetközi porondon mi a helyzet, azt nem tudom. Mindenesetre van annyira minőségi ez a kiadvány, hogy segítségével akár országhatárokat átívelő népszerűségre is szert tegyenek. Természetesen ők sem reformálják meg a műfajt, mégis egy roppant energikus, korszerű thrash/groove albumot szállítottak le, amin a death-es elemek már csak nyomokban lelhetők fel. A modernebb muzikális megközelítést bizonyos szempontból ellensúlyozzák egy érdekes, nosztalgikus húzással, jelesül a CD hátlapján A és B oldalra bontják a 11 dalt. A B oldal a 7., Emptiness című tétellel kezdődik. Nyilván semmi funkciója nincs ennek a bontásnak, a két egység semmilyen módon nem különül el egymástól. Csak gondolom akartak egy kicsit utazni az időben. Visszafelé.
A nyitó, Disaster szerencsére címével ellentétben egyáltalán nem katasztrofális! Sőt, egy ideális kezdő nóta. Alexandr Baev hangja és énekstílusa elég Robb Flynn-es, de zeneileg is erős párhuzam vonható köztük és Gépfejék között. Ráadásul a Machine Head számomra kimagaslóbb korszakát, lemezeit idézik meg, nem pedig az utóbbi 1-2 epikusabb, művészkedő, progresszív dalszerkezeteket erőltető, bár sokak által csodált opuszát. Jönnek sorban egymás után a 3-4 perces energiabombák, a Rise már erős Sepu, Soulfly rokonságot mutat, a két gitáros Anton és Alexey nagyon érzik a stílusra jellemző riffeket, tördeléseket, és a szólókkal sem bánnak csínján. Igaz túlvirgázás esete sem forog fenn, ami számomra pozitívum. A My Doll című szerzeményben egy illusztris vendég is tevékenykedik, az Annihilator-vezér Jeff Waters bűvöli egy csöppet a hathúrost, a tőle megszokott színvonalon. Ezt egy feldolgozás követi, mégpedig a Мастер Punk Guys-ának átirata. Ez egy tufa, primkó, csordavokállal tarkított thrash vágta. Jólesően old-school szösszenet, bivaly hangzással. Merthogy jól szól a lemez, úgy, ahogy egy ilyen adrenalin-löket muzsikának szólnia kell.
Kedvenc nótám a Burn, amit a legemlékezetesebb énekdallammal sikerült ellátni. Az ilyenekből sokkal többet is el tudnék ám viselni!
A záró Satan, a 7:06-os játékidejével (ami nem véletlenül lett annyi, hisz máshogy számolva 6 perc 66 másodperc, azaz 6.66, ahogy a CD-re föl is van jegyezve) a leghosszabb szám. Kapott egy kis szimfós szószt, de tényleg csak annyit, hogy még kellő távolságban maradjon a bombaszttól. És ebben található a legtöbb death metalos mozzanat.

Engem minden hallgatás alkalmával jól elszórakoztat, felpörget ez a kereken 44 perces korong. Aki komálja a modern, thrash alapú durvulásokat, tesztelje le a Hell:On friss csapását!





Piratefest Budapest
július 03.