Dimicandum
The Legacy of Gaia (2012)


Na most lehet utálni a Load/ReLoad párost, de az tagadhatatlan, hogy az énekstílus, amit Hetfield azokon a lemezeken használt, sokakra volt hatással. Miért ezzel a mondattal indítottam az ukrán Dimicandum bemutatkozó lemezének recenzióját?
Biztos kitaláltátok!
Igen, ott a pont!


A banda gitáros/énekese, Roman Semenchuk is a Hetfieldiánus iskola képviselője. Pedig egy piszok fiatal srácról van szó, aki 7-8 éves volt csak a Metallica legendás(an megosztó) ikeralbumainak megjelenésekor. A Dimicandum többi tagjának életkoráról nincs elérhető adat, de a fotókat nézegetve ők is a húszas éveikben járhatnak. Mivel egy szemrevaló hölgy is erősíti a csapatot, ráadásul billentyűs poszton, valószínűleg sokan asszociálnak valami gótikus, vagy azzal is fertőzött stílusra. Én magam nehezen tudnám meghatározni a brigád zenéjét, úgyhogy ezúttal elfogadom a Metal Archives meghatározását, ami az atmospheric/gothic metal. Egyébként 2009-es alakulásuk óta jelentkeztek egy demóval és egy EP-vel, harmadjára pedig itt a nagy dobás, a The Legacy of Gaia. Ami a maga 37 és fél percével, játékidő szempontjából nem is számít olyan nagynak! Főleg, ha azt vesszük, hogy nemrég kaptam egy 74 perces demót…

A korongot a címadó nótával nyitják, Anastasia szintije úszik be, majd menetrendszerűen érkeznek a vastagon, telten szóló gitárok, és Roman férfias, karcos orgánuma. Bár tényleg nagyon “Jémmmzes”, de iszonyat fogósak a témái! A verzék, refrének már első hallásra szimpatikusak, aztán 2-3 fülelést követően az ember együtt énekli a sorokat Roman-nal. Ha jobban belegondolok leginkább mégsem a Metallica-guru jut eszembe a Dimicandum lemezét hallgatva, hanem az ugyancsak Hetfield-mániás Michael Poulsen (Volbeat). Csak Roman fölvonultat extrém vokalizálást is, viszont nem megy át “Evil Elvis-be”, mint Poulsen. De, Metallica-fan létemre fájó ezt kimondani: a közös halmazt jelentő Hetfield-stílust mindkét pacsirta magasabb minőségben prezentálja, mint maga James. A The Walls of Jericho refrénje is mekkora már! De a szaggatott riffek is ütnek! Az akusztikus pengetéssel kezdődő, balladisztikus At the Gates of Ishtar dallamvezetése miatt a Nickelback-es Chad ugrott be, akit trú/underground körökben biztos menő fikázni, viszont szerintem egy roppant karizmatikus rock hang! Persze ebbe a dalba is beiktattak zúzós részeket, és az első gitárszólót is itt ereszti meg Oleg Aditon. Majd következik egyik nagy kedvencem az Indigo Child, amiben egy pazar, doom riffet húznak elő a tarsolyukból, a refrén miatt meg a Stonehenge “Angyali Üdvözlete” is felsejlett!


Alapvetően az összes szerzeményre elmondható, hogy slágeres, könnyen fogyasztható. Nem egy lélekbúvár zenével állunk tehát szemben, bár azért megvan a maga mélysége. A poszt- apokaliptikus ihletettségű borító, és booklet is rendben van, úgyhogy részemről, a nyilvánvaló hatások ellenére is jár a magas pontszám az ukrán fiatalok debütjére!





Life of Agony, Pentagram
augusztus 09.
Ecdysis Summer Tour
augusztus 16.